Szerzői oldal

Ágh István
( 1938 )

Életrajz

Költő, író, műfordító. 1938-ban született Felsőiszkázon. Nagy László költő (1925-1978) öccse. 1961-ben végzett az ELTE magyar-könyvtár szakán. Könyvtáros, folyóiratszerkesztő volt. Első verseskötete Szabad-e énekelni címmel 1965-ben jelent meg. Azóta több mint tucatnyi új verses- és három válogatott kötete jelent meg. A versek mellett riportot, naplójegyzetet, mesét, szociografikus és önéletrajzi prózát is írt. Válogatott szociográfiái (A madár visszajár, Dani uraságnak) 2001-ben Szekszárdon jelentek meg.

Főbb díjak:
1969, 1980 József Attila díj, 1986 Artisjus irodalmi díj, 1989 Kortárs-díj, 1992 Kossuth díj, 1994 a Magyar Köztársaság tisztikeresztje, 2005 Déry Tibor díj, 2007 Arany János-nagydíj, 2008 Radnóti-díj, 2009 Prima díj, 2010 Győri Könyvszalon alkotói díj, 2010 Balassi Bálint-emlékkard, 2014 A Nemzet Művésze, 2016 Kölcsey-emlékplakett

A megtalált időből
2005

A verseskötet darabjai lírai fejlődésregénnyé állnak össze. Egy ember elmondja az életét gyerekkorától kezdve az öregkorig, az emlék nélküli kezdetektől a naiv világra csodálkozáson át a bölcs nagyapa-szerepig. Különböző emlékfoszlányok bomlanak ki az egyes versekben. Előbb a gyerekkor emlékei: a napozó, messziről jött pesti asszony, akit a kisfiú megles (Napimádó), a kaszálás közben megugrasztott kisnyúl (Kisnyúl), a tiltott disznóvágás az ötvenes években (Feketevágás). A második ciklusban a felnőttkor képei: a vizsgától való félelem (Érettségi), a halott „hullasárga szederjes lila” katona 1956-ban (Halott), a pesti megtelepedés (Beavatás). Végül az öregkor élményei: a nagyváros villamosmegállójában felidézett távoli nagytörténelem (Megállóban), az unokák által újraélt kisgyerekkor (Gyerekjáték), a családi temető (Szülői sírnál). Az emlékek felidézése során magának az emlékezés folyamatának a rekonstrukciója fogalmazódik meg. Az Ámulat című nyitóversben a megérkezésre, a születésre vonatkozik, de áttételesen az emlékezésre is áll ez a meghatározás: „hisz ezt a szemfényvesztést én vezénylem, / én hiszem el, én vagyok olyan boldog / virágzásától, nem a mályvabokrok”. A versek formája a XX. századi magyar költészet klasszikus alakjának, Szabó Lőrincnek a Tücsökzene című korszakos művét idézi: 18 soros, jambikus lüktetésű, ám a mintához képest kevésbé, leginkább csak a versvégeken rímes, nagyrészt rímtelen darabokból áll az egész kötet. (72 oldal) „Ágh István az emlékezés verseivel a tudat olyan tartományát térképezi fel, ahol előtte kevesen jártak.” Ferencz Győző, Népszabadság „Ágh István kötetének … fő erényét a részletek adják. Versei úgy sorakoznak a kötetben, mint egy kiállítás képei: zsánerképek, a részletek fülnek és szemnek kedves zsánersorok.” V.A.S., Magyar Nemzet

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!