Szerzői oldal

Barnás Ferenc
( 1959 )

» Az élősködő (1997)
» Bagatell (2000)
» A kilencedik (2006)

Életrajz

1959-ben született Debrecenben (szeptember 29.)
1988-ban végez az ELTE magyar nyelv és irodalom illetve esztétika szakán
1991-ben doktori fokozatot szerez ugyanott, disszertációja címe Hermann Hesse világképe
1988-1994 között budapesti művészeti középiskolákban tanít irodalmat és esztétikát
1990-1992 között az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén tanít zeneelméletet
2000 óta a budapesti Ernst Múzeum munkatársa

Díjak:
2001 Márai Sándor-díj, 2006 Déry Tibor-díj, 2013 AEGON művészeti díj

Az élősködő
1997

„Az egyik legkülönösebb és legnyugtalanítóbb regény, amit valaha bármely nyelven olvastam. Csak érintőlegesen van időbe és térbe helyezve, de sajátos kontextusa és témái - amik spirituálisak és filozofikusak, de többnyire szexuális kényszerképzetek bonyolult hálózatába rejtve jelennek meg - árulkodnak arról, hogy színtere az ébredező posztkommunista Kelet-Közép Európa. De nem filozófiai regény ez, és bármennyire hasonlít egy, az abnormális pszichológia körébe tartozó esettanulmányra, nem is pszichológiai regény. Sokkal inkább az Én lebilincselő, gyakran zavarbaejtő feltárása, mélyreható elmélkedés a valós és elképzelt élmények közölhetőségéről. A nyelve erőteljes, láttató, még akkor is, amikor elvont fogalmakat használ, ami gyakran előfordul. A központi tudat(folyam) egy névtelen fiatalemberé, aki mégis elég valóságos, még ha szexuális kényszerképzetei és morbid fantáziálásai torzító tükrén keresztül látjuk is. Ő az élősködő, aki mások testi és lelki gyengeségeiből táplálkozik, ugyanakkor gazda / befogadó, aki vonzza magához a legkülönfélébb zavarokkal és mániákkal megáldott embereket. (...) Van ebben a műben Dosztojevszkijt idéző szenvedés és lealacsonyodás, van természetesen őrültség (az egyik álomleirásban a narrátor elevenen megnyúzza magát), és van szellemi sziporkázás (nagyszerű kis esszék zenéről, illatokról, vagy az érzékelés mechanizmusáról), de mindez – az érzéki metaforák ellenére – hideg, pontos, analitikus prózanyelven jelenik meg. Mindent egybevetve nem könnyű olvasmány, de aki a végére ér, nehezen szabadul a hatásától. ” Ivan Sanders, Columbia University, New York

Bagatell
2000

Utcára a művészettel? Mindenki művész? A művészet mindenkié? A hatvanas évek új avantgárdjának jellegzetes kérdéseit ma nem teszi föl senki. Vagy ha igen, akkor sem szokás már komolyan venni, hiszen az elutasító és a fölényes, ironikus válaszok unalomig ismertek. Barnás Ferenc (...) második regényének elbeszélő-hősét ez így nem érdekli. Egyedül van, nem akar tömeget toborozni. Hosszú éveken át járja Európa nagyvárosait, és magányosan zenél. Utcákon, piacokon, vendéglők teraszain, azaz a mindennapi élet helyszínein fuvolázik: Bach, Vivaldi vagy Mozart műveit játssza a járókelőknek. Miért nem a koncerttermeket választja? Megszállott? Elfuserált műkedvelő és nevetséges ábrándozó? Netán egyik sem, hanem csak ravasz élősködő [lásd a szerző első regényét (...)], aki egy-egy alkalmi fellépés után gondosan megszámolja a pénzt? Egy regény soha nem ad egyértelmű feleletet arra a kérdésre, mire való a művészet.

A kilencedik
2006

Egy mély szegénységben élő nagycsalád kilencedik gyereke van csapdában. (...) Több mint egy év történéseinek sűrítményét, válogatott eseményeit" olvassuk. A regény drámai menete, a fabula és a szüzsé viszonya halálpontosan megszerkesztett. Barnás Ferencnek maradéktalanul sikerült nemcsak ábrázolnia, hanem érzékeltetnie a gyermekien torok- és gyomorszorító, lázas szorongás- és izgatottságelegyet, az iszonynak azt a sajátos, összetéveszthetetlen minőségét, amit gyerekkorából mindenki ismer, s ami felnőttkorban hígabb, de mérgezőbb formában ismétlődik. Barnásnak a szorongás elemi tartalmát, formáját és körülményeit sikerült megírnia, és paradox erejével felmutatnia. (...) Ennek a regénynek a tétje a nyelvi tükrözésnél mélyebb hitelesség: egy szűk világ és egy beszűkülésre kényszerített fiatal lélek meggyőző ábrázolása, amiből a totális szorongás állapota kell, hogy kibomoljon, úgy, hogy az írás mindennek ellenére fölhozza a szorongás erejét. Tulajdonképpen tehát a szorongás fölszabadítása a tét. Ez egyszerre terápiás és művészeti célzat, igen komoly, egzisztenciális súlyú írásakció, többlépcsős művelet, stratégia, ami a mű fegyelmezettségében tükröződik. (...) A katarzis, amit a regény(olvasat) elér, a szó klasszikus, összetett (esztétikai~pszichés~morális) értelmében tisztító erejű. Radics Viktória, Holmi

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!