|
|
Bíró Péter |
|
(
1964
)
|
| |
|
1964. szeptember 21-én Budapesten született
1985-90 az ELTE magyar-francia szakán végez
1990- szabadúszó, novelláit a 2000 folyóirat közli
|
|
1991 Csak ami van, regény
2002 Hazafelé, regény
|
1991
Csak ami van
(.)
„Az idő érzetétől megfosztva”, szerelmi válságban szenvedő főhőst nagystílű barátja egy ígéretes vállalkozás ötletével és két kívánatos és értelmes lány társaságával próbálja kirángatni a mélypontról. A csöndes öniróniával elbeszélt történetben a fordulat egy trubadúr udvarlási jelenet (a főhős által írt költemény prózamondatokban hangzik el), itt alakul ki az a vonzalom, amely féltékenységhez, jelképes párbajhoz és valódi halálhoz vezet. A regény mintha mindennel leszámolna, ami amúgy is elveszíthető: a barátság otthonos színterét, a Morgue nevű kocsmát tönkre teszi a fogyasztói világ, és meghal az anyáskodó, idős házinéni is. Ám a regény szimbolikus keretét adó szavak játékosan az ellenkezőjüket jelentik: a nyitó szavakat („De igen! Igen, igen!”) a főhős barátja ejti ki, amikor erőszakosan győzködi barátját, a regény utolsó mondatának látszólag negatív szavai viszont („Nem, nem, nem hiszem, fogom majd gondolni”) a főszereplő tagadja, hogy esetleg ő is „valami butaságot” akarna tenni. A regény legnagyobb erénye a hangulatait könnyen váltó, mégis játékos, önironikus elbeszélői hang. A kritika a "generációs próza" egyik megnyilvánulásaként értékelte a könyvet.
|
2002
Hazafelé
(.)
Bíró Péter második regénye, mint afféle családregény, három idősíkon zajlik. A jelenben az elbeszélő fiatal apaként éppen elveszíti a nagynénjét, aki felnevelte, és emiatt (a gyász feldolgozására is) vidékre utazik, hogy eladja a családi házat és felszámolja hozzá kapcsolódó emlékeit. Ezek az emlékek vezetnek el a félmúltba, a főhős diák és egyetemista éveibe (ez a réteg idézi Bíró Péter első regényét), másrészt a szülők és nagyszülők néhai világába. Ez a groteszk elemekben bővelkedő, a kor abszurd vonásait felmutató réteg, a karaktereiben is tökéletesen ábrázolt időszak (a narrátor gyerekkora, a nagyapának és hrabali barátainak világa, a gyerek és a fiatal nagynéni viszonya) a könyv tetőpontja. Szilágyi Zsófia írja: „A regény elbeszélői szerkezete ... jól érzékelhetővé teszi, hogy a múltat jelentő ház eladása szinte teljesíthetetlen feladat: a múlttól nem lehet egy csapásra megszabadulni, már csak azért sem, mert az egykori események időrendben nem mondhatók el, nem tehetők levetkőzhetővé, külsővé. Minden összefügg mindennel, a történéseket szivacsként őrző ház szinte az idő térré válásának jelképévé válik. Az olvasó éppen ezért mintegy belekerül egy család életébe, a múlt helyett egy szövegtérben sétál: a kezdetektől keresztnéven emlegetett szereplőkről így csak apránként tudhatja meg, kik is valójában, s milyen viszonyban vannak egymással. Olyan ez, mintha egy családi összejövetelre érkeznénk idegenként, s lassacskán értenénk meg a rokoni kapcsolatok rendszerét.”
|
Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!
|
|
