Szerzői oldal

Életrajz

1887 Szabadkán született
1895 édesanyja meghal
1902 - 1904 önképzőköri dolgozataiért díjakat nyer
1903 első írása megjelenik a Bácskai Hírlapban
1904 sikertelenül felvételizik a Zeneakadémiára; beiratkozik az Orvosi Egyetemre
1906 - 1909 a Budapesti Napló zenekritikusa
1909 a Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka
1909-1912 több lap számára ír zenekritikákat
1910 először próbálja ki a morfiumot
1913 morfinista lesz; feleségül veszi Jónás Olgát; fürdőorvosként dolgozik Palicson
1914 bevonul katonának; előbb a déli, majd a keleti frontra, végül Trencsénybe vezénylik
1917 miután végleg felmentik a katonaság alól, ismét orvosként dolgozik
1919 sikertelen elvonókúra
1919 agyonlövi feleségét és nem sokkal később öngyilkosságot követ el

A varázsló kertje
1908

Orvosként és íróként Csáthot leginkább az emberi lélek működése érdekelte. Első novelláiban még érezhető a dekadencia és a szimbolizmus hatása; később azonban a pontos leírások veszik át a nyilvánvaló parabolák helyét. A naturalizmus stílusát azonban nem akarta szolgaian másolni, inkább az allegória, a mese és az anekdota eszközeivel élt egyszer lírai, máskor meg hidegen objektív történeteiben, amelyek hol az egyes szám első személy közvetlenségével, hol a külső megfigyelő precizitásával szólnak. A történetek középpontjában az elveszett harmónia áll, amelyet csak a hétköznapi ösztönemberek tudnak visszaszerezni, akik nem rendelkeznek a neurotikusok őrületig fokozott éleslátásával és érzékenységével. Az álmok, a tündérmesék és a gyermeki látásmód egy elvarázsolt világot tárnak fel, amely különbözik a rideg realitástól.

Az albíróék és egyéb elbeszélések
1909

A kis füzet, amely megjelenésekor nem keltett túl nagy figyelmet, csak öt novellát tartalmaz, ezek közül kettő már az előző kötetében is megjelent. A fennmaradó három történet egyszerű és hatásos: egy férfi a klinikára megy, hogy hazavigye és tisztességesen eltemesse a preparált csontvázat, amely az apja volt valamikor; egy lázas polgárasszonyt megcsókol a doktor, és amikor ez kiderül, a férj nagy bölcsen apróhirdetésben cáfolja a rút pletykát; egy fiú a bicskája történetét beszéli el. Éles, ironikus, már-már humoros történetek ezek, egy orvos figyelmével előadva.

Hamvazószerda
1911

Csáth bábjátéknak nevezte a darabot: "A Hamvazószerda egy érzés, egy gondolat lírája, az összes képzetekkel, emlékekkel, gondolatokkal, amik hozzá kapcsolódnak. Félig némajáték, félig dráma. Melodramatikus zenét írtam hozzá. Ezzel a zenével - ezekkel a hangokkal, amelyeket mintegy belevegyítek a játék szövetébe - fokozni akartam a cselekmény szimbolikus hatását." A darab, Csáth másik színpadi művével, a Janikával együtt, csodálatot és kritikát egyaránt kiváltott a nézőiből.

Az elmebetegségek psychikus mechanizmusa
1911

Amikor megismerkedett Freud doktor nézeteivel, az elmeklinikán dolgozó Csáthot megkísértette a gondolat, hogy kidolgozza saját elméletét ebben a kérdésben. "A kísérlet, amelyet az olvasó maga előtt lát, tudtommal az első részletes, és teljesen keresztülvitt paranoia-analízis" írja Csáth, aki részletesen megvizsgálja, hogy mi okozza páciense, A. G. kisasszony neurózisát. Az eset különösen azért érdekelhette Csáthot, mert a vizsgált nő maga is írt, hosszú értekezésekben tárgyalta az őt irányító titokzatos Erő természetét.

Zeneszerző portrék
1911

Csáth tehetséges festő és kiváló hegedűjátékos volt, újságíróként pedig az elsők között méltatta Bartók és Kodály művészetét. Ez az esszékötet zenekritikusi pályafutásának betetőzése.

Délutáni álom
1911

A kötet tizenkét novelláját Csáth 1907 és 1911 között írta, és az egyes elbeszéléseket különböző kollégáinak és barátainak ajánlotta. A történetek többségét ugyanaz a (Csáthra némileg emlékeztető) narrátor mondja el a tragikomikus anekdoták stílusában. Az elbeszélő hol egy orvos, hol pedig egy kisfiú, akit a történet szerint Józsinak hívnak (Csáth eredeti neve Brenner József volt). A történetek az emberi lélek kegyetlen, álmodozó, őrült vagy banális oldalát tárják fel. A címadó történet a kötet nyitónovellája: a keretes történet a narrátor délutáni álmának leírása, egy egész párhuzamos élet története, amelyet mindössze negyed óra alatt álmodott végig (ez a tény rámutat a valódi és a fikciós idő különbségére is). Az álom egy néma hercegkisasszonyról szól, aki az Ezeregyéjszaka fantáziavilágában él; szép, sápadt, törékeny teremtés, aki azonban sem beszélni, sem sírni nem tud, ezért képtelen a szerelemre is. A narrátor beleszeret, és kiderül, hogy a nő egy átoktól szenved, amely kimondta, hogy csak akkor tud majd sírni, ha gyermeket szül, és a gyermeke meghal. Összeházasodnak, de boldogtalanok: egyfolytában a megváltásra várnak. A gyermek meg is születik, és nemsokára meghal; a temetésén a hercegkisasszonynak valóban megindulnak a könnyei. A könyv többi története is azt mutatja be, hogyan szabadít ki a hétköznapok unalmából az álom és a gyeremekkori képzeletvilág; ezek, és a drogok (mint az Ópium című történetben) kiszabadítanak az időből és párhuzamos világokat teremtenek. A második novella, az Anyagyilkosság Csáth talán leghíresebb írása, amelyből Szász János készített filmet A Wittmann fiúk címmel. A történet egy gyilkosság és a hozzá vezető út leírása: két félárva kamaszfiú minden különösebb teketória nélkül leszúrja az anyját, és utána sem érez semmi lelkiismeret-furdalást. A gyermekkor itt féktelen, sötét ösztönök terepe: a két fiút a nemi ösztönt is megelőzve „a fájdalom misztériuma” érdekli a legjobban, megkínozzák egymást, elevenen boncolnak állatokat, és amikor egy prostituálthoz bejelentkezve a szexualitás helyett itt is a kínzás örömére találnak, és a nő valami ellenszolgáltatást kér, a fiúk elhatározzák, hogy kirabolják az anyjukat, és amikor az a rablás közben felébred, megölik. A novellák közül még több is szól a gyermekkor különös, egyáltalán nem idillikus világáról, a gyermeki fantázia működéséről, a vágyak természetéről (Józsika, Nagy Balázs – Kis Balázs); bemutatnak egy álmodozó, szentimentális nőt, aki még tragédiájában is komikusan banális (Johanna); a csábítás mesteréről szólnak az erotika szado-mazochisztikus oldalát is bemutatva (Pista), vagy bemutatják a hétköznapi Budapestet a maga hétköznapi különösségében és szépségében, ahogy egy gyermek látja (A Kálvin téren). Az utolsó történet (Hegyszoros) a nyitónovellához hasonlóan parabolisztikus mese, amely az első történet motívumvilágában mozogva megismétli a megváltás vágyának és tragédiájának történetét. Az olvasókat megkísérti a gondolat, hogy az igen egységes novelláskötetet egyetlen narrátor folyamatos elbeszéléseként olvassák, egy objektíven freudista, mégis szinte naivan csodaváró elbeszélő pontos történeteként.

Schmidt mézeskalácsos
1912

A címadó történet a novelláskötet elején magát a fikciót vizsgálja: a narrátor csak azért talál ki egy középkori történetet, hogy hallgatóját, egy hölgyet, elkápráztassa. Ez a novella ugyan Schmidt mézeskalácsos szörnyű halálával ér véget, ám a többi történet - annak ellenére, hogy magában hordozza a tragédia lehetőségét - többé-kevésbé boldog véget ér, mert a szereplők lemondanak nagy vágyaikról és megbékélnek azzal, amit juttatott nekik az élet.

Muzsikusok
1913

A hat írást tartalmazó kötet első három története az analitikus novella magyar megvalósulása: az olvasó az íróhoz hasonlóan mindent megtud a szereplőkről, még azt is, amit azok meg sem értenek magukról. Az olvasónak magának kell levonnia a következtetéseket, sokszor éppen az ironizáló író ellenében. A negyedik novellától kezdve azonban a hang sokkal személyesebbé válik, és az analízis eredménye sem annyira biztos.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!