Szerzői oldal

Életrajz

1773. november 17., Debrecenben született
1780-95 a debreceni Református Kollégium tanulója
1785 fölfedezik mint csodagyereket; első közéleti versei
1792 Kazinczy biztatja; Rousseau-t, Voltaire-t, Gessnert, Pope-ot olvas; kollégiumi munkaközösséget alakít a nyugati irodalmak olvasására; olasz költőket fordít
1793 a pesti színjátszóknak felajánlja színműveit; Mozart "szabadkőműves" Varázsfuvoláját "Boszorkánysíp" címmel fordítja; a Magyar Múzsa (név nélkül) közli verseit
1794 bölcselő költeményeket ír, Holbach-ot fordít; a költészeti osztály köztanítója, szabad szelleme szembefordítja a kollégium vezetőivel
1795 kicsapják; valószínűleg szemtanúja a jakobinus Martinovicsék kivégzésének; a sárospataki főiskolán joghallgató
1796 a pozsonyi országgyűlésen hiába keres pártfogót; verseit csak saját "versújságjában" a Diétai Magyar Múzsában tudja közölni
1797 megismeri Vajda Juliannát, Lillát, de a gazdag dunaalmási polgárlányt máshoz adják férjhez (1798)
1799 a csurgói református gimnázium segédtanára; előadják drámáit
1800 letelik tanári megbízása, visszatért Debrecenbe; előfizetőket gyűjt
1801 találkozik a fogságból szabadult Kazinczyval; Pestre megy vízmérnökséget tanulni
1802 debreceni hajlékát tűzvész pusztítja el; kiújul tüdőbaja
1804 Nagyváradra hívják, búcsúztató verseket ír Rhédey Lajosné Kácsándy Teréz halálára; a temetésen tüdőgyulladást kap
1805 Debrecenben hal meg január 28-án.

Összes versei
.

A nyolc nyelven beszélő, tanulmányokat publikáló Csokonai Vitéz Mihály, akit sokáig afféle tanulatlan ős-zseninek, népfinek tartottak, a magyar költészet nagy szintetizálója: egyaránt merít a magyar hagyományból és a nyugat-európai, a keleti irodalmak formai és stiláris vívmányaiból. Változatos rím- és sorfajú magyaros versei mellett kitűnően kezeli a klasszikus időmértékes formákat, valamint a szimultán ( nyugat-európai ) verselést. Költészetében a kor stílusirányzatai (klasszicizmus, rokokó, pre-romantika) is találkoznak. Első igazi versei gondolati tartalmát a felvilágosodás filozófiájából meríti, különösen Voltaire és Rousseau hat rá, de olvasmányélményeit személyes társadalmi tapasztalattal és friss (nyelvi) szenvedéllyel egészíti ki ( Konstancinápoly , Az estve ). Csokonai első szerelmes versei a rokokó (versformákban gazdag) konvencióinak felelnek meg (bár a részletekben személyes hangú gyöngédség fejeződik ki, Nyílj ki, nyájasan mosolygó rózsabimbó ), ám igazán személyesen szerelmi csalódása hatására szólal meg ( Még egyszer Lillához , A reményhez ). A fájdalomból születtek nagy elégiái, a pre-romantika magányosság-versei ( A tihanyi ekhóhoz , A Magánossághoz ), melyekben a kényszerű egyedüllét - az önérzet megerősítésére - a teremtő képzeletnek ad teret. Ez költészetének csúcspontja: az álomszerű és a reális, a zenei, a gondolati és az érzelmi réteg egyszerre van jelen. A Dorottya írása idején érdeklődése a néphagyomány felé fordul ( Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz ). Betegségéről nyelvileg és látomásában is nagyszerű verset ír ( A tüdőgyúladásomról ). Utolsó verse a felkérésre írt, hat részes filozófiai költemény, A lélek halhatatlansága , amelyben a végső kérdéseket gondolja át, és a lélek örökkévalósága ellen felsorolt kételyek után egy halk igent mond. A legmagasabb fokon végzi a varázslatot, amit már annyiszor: elcsépelt, irodalom alatti rétegbe alászállt műfajt pezsdít fel magasrendű mondanivalóval, s változtat a legkorszerűbb művészi remekké. Az ósdi halottbúcsúztatóból gyakori világölelő ihletét megújítva vérbeli filozófiai költészetet teremt - írja Julow Viktor.

A méla Tempefői, avagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon
1793

A beszédes című dráma voltaképp színpadon előadott szatirikus seregszemle, felvonulnak benne azok a jellegzetesen magyar nemesi és egyházi figurák, akik bármire hajlandók áldozni, csak a kultúrára, Tempefői költő kiadandó verseire nem. Csokonai torzképet rajzol a hazai költősorsról, a vezető rétegek közönyéről és a független írói pálya kilátástalanságáról.

Dorottya, vagyis A dámák diadalma a fársángon, furcsa vitézi versezet négy könyvben
1798

Vígeposzát, a korabeli vidéki élet körképét Alexander Pope Fürtrablás című munkája hatására írta (melyet franciából, prózában le is fordított, de a szöveg elveszett). A mű egyrészt vénlánycsúfoló (bár az elaggott nemeskisasszony a végén csodás módon megfiatalodik), másrészt a nemesi világ bírálata, bár jóval szelídebb, mint az ifjúkori Tempefői. Ezért írja monográfusa, Julow Viktor: A Dorottya legfőbb értékét ne - valójában másodlagos - szatírai mondanivalójában keressük mindenáron, hanem a burleszk mezen és a rokokó mitológia pusztán díszül szánt könnyű leplén lépten-nyomon átütő bővérű, reális ábrázolásában. Egyedül a Dorottyából - s jobban, teljesebben, mint bármely más egykorú irodalmi alkotásból - hitelesen rekonstruálni lehetne a századforduló nemességének szokásait, életstílusát, mentalitását, jellemző alakjait. Azzal, hogy éppen farsangolás közben, a hivalkodás, az egymást érő léha mulatságok, a programszerű gondtalanság és tétlenkedés fő szezonjában mutatja be őket a szerző, arra teremt lehetőséget, hogy világukból, éppen negativitásában, a legjellemzőbbet hozza össze, a helyzetet és a cselekményt tipikussá tegye.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!