Szerzői oldal

Csukás István
( 1936 )

Életrajz

1936. április 2. -án született Kisújszálláson
1954 békéstarhosi zenei gimnázium, érettségi
1954-57 jogi, majd bölcsészettudományi karra jár az ELTÉ-re
Fiatal Művészek Klubja vezető; a Művészeti Alap, a Munkaügyi Minisztérium és a Néphadsereg nevű lap munkatársa
1968-71 a Magyar Televíziónak dolgozik
1978 főszerkesztő a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál
1985 szabadfoglalkozású író

1975 Az X. Tv-fesztivál Nagydíja és az Év Legjobb Gyerekfilmje, Hollywood, 1977, 1987 József Attila-díj, 1978, 1982 Ifjúsági Díj, 1981, 1982, 1985, 1990 A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja, 1984 Andersen-diploma, 1984 a Művészeti Alap Irodalmi Díja, 1986 Gyermekekért Érdemérem, 1987 Az Év Könyve Jutalom, 1989, 1995 Déry Tibor-jutalom, 1990 MSZOSZ-díj, 1996 a MAOE életműdíja, 1997 a Tekintet Alapítvány irodalmi díja, 1999 Kossuth-díj

Oriza-Triznyák. Mirr-Murr kalandjaiból
1977

Csukás költőként indult, ám általános népszerűséget gyermekirodalmi munkássága szerzett a számára, hiszen ma már a második-harmadik generáció nő fel fantáziadús, humoros, kedves és soha nem erőszakos meséin. Abban az időben, amikor a rendszer szorításában, már csak megélhetési kényszerből is sok nagy magyar író fordult (szerencsénkre) a gyermekirodalom felé, a költőtárs és szerkesztő Kormos István tanácsára Csukás István is meséket kezdett írni, amelyekből sorra-rendre születtek meg a társművészeti alkotások: a színdarabok, tévés bábfilmek és egész estés mozifilmek (mint például Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet elnyert Keménykalap és Krumpliorr). Az általa teremtett figurák ma is az esti mesék várva várt fénypontjai: semmit nem vesztettek népszerűségükből. Egyik legemlékezetesebb hőse a Foky Ottó által bábbá formált Mirr-Murr, a világjáró kandúr, aki megismerkedik a különleges nevű Oriza-Triznyák macskával (ki emlékszik ma már az Oriza nevű, rizsnyák alapú bébitápszerre?), akivel legfőbb céljuk az lesz, hogy bekerüljenek a Kóbor Macskák világszervezetébe. A könyv felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt mulatságos olvasmány, hiszen nemcsak a kalandok és próbatételek izgalmasak, de a nyelvi humor, a figurák és a helyzetkomikum, no meg a stílus is olyan klasszikus pikareszk-szerzőket idéz fel a gyakorlott olvasóban, mint mondjuk Rejtő vagy Tersánszky Józsi Jenő.

Pom Pom meséi
1983

Hogy kicsoda Pom-pom? Talán nem ismeritek? Igazán senki nem ismerhet, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. A magyar mese- és rajzfilmirodalom talán legkülönösebb és legkarakteresebb alakja ez a szőrsapkára vagy pamutbojtra hasonlító, vigyori lényecske, aki minden nap újabb fantáziadús mesével szórakoztatja barátját, Picurt (vagy Bogyót), az iskolás kislányt. A folytatásos mese (amelyből Rudolf Péter felolvasásában lemez is készült) olyan rokonszenves figurákat sorakoztat fel, mint a csokievő, kövér és mindenkivel barátságos nagy madár, Gombóc Artúr, vagy éppen a Bátor Tintanyúl és a Madárvédő Golyókapkodó; ebben a békés, ám korántsem veszélytelen világban viszont olyan (megjavulni mindig kész) agresszív lények is garázdálkodnak, mint a mindent kiradírozó Radírpók, a mindent ragasztó Rezső, a Torzomborz Kalapevő vagy a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél. Csukás legnagyobb varázslata, hogy Gombóc Artúr módjára mindig képes megérteni, megszelídíteni és leszerelni a (gyermeki) agressziót: hol egy kis csokival, hol csak szép szóval, hol pedig hasznos munkára fogással és teszi mindezt úgy, hogy közben egy csöppet sem tűnik fölényesen didaktikusnak. Hősei klasszikus mesehősök, mégsem hasonlítanak más szerzők hőseire: mindig valami egészen hétköznapi tárgyból változnak át valami egészen valószínűtlen, lendületesen ténykedő lénnyé nem szuperhősök, hanem a gyermekien játékos fantázia felejthetetlenül mulatságos teremtményei.

Összegyűjtött versek
1996

„...nem lesz fű / és nem lesz fa és nem lesz darázs és nem lesz virág / és nem lesz nappal és nem lesz éj, bogarak / hátán indián-minta, rügyek állán pehelyszakáll, / macska-szemben ásványfény, madarak önkívületröpte, / nők mosolya, mellük íve, mély alvásban elcsurranó / édes nyál és nem lesznek színek, ízek, engesztelő / szép zenék, tájak, utak, tű-zsongású világvárosok, / cápa-suhanású repülők és nem lesz szem és nem / lesz szív ls kilobban az utolsó elme, mely még / felfogja a fekete korongot, ahol a Nap volt, / és nem lesz és nem lesz és nyoma sem marad ....” (Reggelizés közben egy rossz hír) Csukás István a magyar költészet egyik leghimnikusabb művésze, aki megragadó lelkesedéssel képes ábrázolni a világ szépségét és rettenetét, az életet és a halált; korai költészetében főleg a dallam dominál, ám később egyre hangsúlyosabb a voltaképpen nem is távolságtartó irónia, amellyel talán a halál ellen védekezik, stílusában a Nyugat művészetét és formafegyelmét elegyítve a népi költészet friss tisztaságával. Intellektuális íróként Szabó Lőrinccel és Vas Istvánnal, az élet élvező tisztelőjeként pedig Jékely Zoltánnal és Berda Józseffel szokták rokonítani. Költészete mindenképpen meghatározó része életművének és a kortárs magyar irodalomnak. „Képzeljük bele a képbe a költőt: testes, nagy fejű, nagy bajuszú, cserzett bőrű, keskeny szemű, mintha a mohácsi vész idején felejtették volna itt. Öregszik, sokféle bajjal-nyavajával küszködik, de mindenre mohó étvággyal forgolódik a világban. Nehézkes albatrosz, télen-nyáron bevásárlószatyorral totyog a Csatárka utcán, szárnya begyűrve a matróztrikó alá ... ő is úgy szereti az enni-inni való javakat, a szeretkezéstől verítékes testeket, mindenféle foghatót, tapinthatót, fogyaszthatót, hogy verseiben önkéntelenül és szinte észrevétlenül áthelyezi őket valami földközeli örökkévalóságba. ... Akárhogy is, Csukás István a végső dolgokról, a legfontosabbakról beszél, olyan hangfekvésben, amilyenben senki.” (Lator László)

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!