Ív, 1988
A regény kezdete előtt húsz évvel János és Anka szerelme valamiért megszakadt, azóta mindketten új házasságban, új viszonyrendszerben élnek. De ez nem akadályozza meg a híres és népszerű építészmérnököt és a gyönyörű jogásznőt, hogy néha találkozzanak, és a regény elején romantikus hétvégére ne induljanak egy pilisi erdészházba. Közben azonban a hó körülzárja a házat, és a szerelmesek a tervezettnél két nappal tovább maradnak, míg a katonaság ki nem szabadítja őket. A házban a zabolátlan szerelem vendégei, a külvilágban a kialakult rend várja őket. Tegyei János felesége, a szintén szépséges Szilvia egy véletlen miatt leleplezi férje alibijét és válni akar, de János le tudja beszélni - Anka férje pedig észre sem veszi, hogy a felesége nem az anyjánál járt vidéken. A mérnök szívesen ad elő a szakmájáról: egy tévéinterjúban, egyetemi diákjai előtt, de még magánbeszélgetésben is. Beszél az építészet és a zene kapcsolatáról, a térbeli ritmikáról, gondolkodásmódjában az épületek és a kapcsolatok egymást tükrözik, erre utal a regény címe is. A főhős egy keserű pillanatban megfogalmazza az önismeret lehetetlenségét. „Szökni Ankával, már ma, legkésőbb: holnap, vonattal, repülővel, autóval vagy dunai szárnyas hajóval akár?! Ez volna a modus vivendi? Ez volna az ’ív’ és az ’ívelések’ védelme? Ez volna a nagy terv? Vagy a nagy álom volna csupán?” Kérdései nyitva maradnak.