Szerzői oldal

Dsida Jenő
( 1907 - 1938 )

Életrajz

Dsida Jenő


1907 (május 17.) az erdélyi Szatmárnémetiben született (Satu Mare, Románia)
1925 beiratkozik a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezi be
1927 a Pásztortűz technikai szerkesztője, majd (1930–43) társszerkesztője
1928–29 a báró Huszár családnál házitanító
1928–37 az Erdélyi Fiatalok c. lap alapító tagja, majd főmunkatársa
1929 a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja
1930 az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja
1931 az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja és titkára
1933 a romániai PEN Klub magyar tagozatának titkára; egy zarándokcsoporttal Olaszországba utazik, fogadja őket a pápa
1938 Kolozsváron hal meg

Leselkedő magány
1928

Dsida az egzisztenciális kétely költője. Versei gazdag formaművészetében a Nyugatos hagyomány, különösen Kosztolányi követője, a költészetet tiszta művészetnek tekinti. Már korai verseiben megdöbbentő erővel, mesteri technikával kapja el a pillanat hangulatát. Dsida számára a transzcendencia személyes élmény, amely nem puszta megnyugvást jelent. Állandó szorongását a köd-metafora gyakori alkalmazása fejezi ki. Első kötetére már az expresszionizmus lazább ritmusa és a szabad vers hat, kísérletein Trakl, Rilke és a szimbolisták hatása érződik. Korai költészetének visszatérő képei (üres ház, temető, őszi erdő) világfájdalmasak: minden múló, a költő maga is beteg ember, aki súlyos árat fizet a pillanat gyönyöréért.

Nagycsütörtök
1933

Második kötetében Dsida bukolikus falat von tűnődései köré. Verseiben megjelennek az impresszionizmus jegyei, még a halál is afféle könnyű álom, béke. De a későbbi versekben az álmok disszonánsabb világa illúziónak mutatja az idillt. Innen a költői messianizmus új világba menekül, gyakran egy-egy mítosz, legenda parafrázisát írja meg. A lázadó Krisztussal azonosul. Mivel nem tudja feloldani az emberiséget megváltó humanista küldetése és a tehetetlenség érzete közötti ellentmondást, messianizmusát kikezdi a tragikus kétely. Ugyanakkor a társadalom elnyomottjairól humánummal, a személyes felelősség hangján szól.

Angyalok citeráján
1938

A posztumusz kötetben ismét több a vallásos tartalmú vers, Dsida meglepő módon épp itt a realizmushoz közelít, és Villonhoz hasonlóan szólítja meg Istent és a Halál. Az örömkeresés is a vallás parancsa: a nagyvárosi élet lelkesíti a költőt, aki minden élőt kitörő örömmel köszönt. Utolsó verseiben azonban ismét az elkerülhetetlen halál tudata kísért, a félelmet csak a vallásos odaadás csitítja, persze nem a katolikus egyház merev elvárásairól, inkább a nyomorult ember áhítatáról van szó. A hite korlátaival tisztában lévő költőnek az ismeretlentől való félelme nem idegen a miszticizmustól sem.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!