Szerzői oldal

Életrajz

1910 szeptember 22.-én született Budapesten
1928 az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett
1928-1930 a bécsi egyetem hallgatója
1930-1931 a berlini egyetem diákja
1931-1932 Párizsban tanul
1932-1933 a grazi egyetemen tanul
1933-1934 zászlósként szolgál a katonaságnál
1939 Franciaországba emigrál
1940 Marokkóba kerül
1941 New Yorkban telepszik le
1942-46 a New York-i Szabad Magyar Mozgalom titkára
1943 és 1945 az amerikai hadseregben szolgál
1946 visszatér Magyarországra; a Kisfaludy Társaság tagja
1946-1950 a Népszavánál az irodalmi szerkesztőség munkatársa
1950-1953 politikai fogoly a recski kényszermunkatáborban
1956 a forradalom leverése után nyugatra emigrál
1957-1961 a Londonban megjelenő Irodalmi Újság főszerkesztője
1959-1964 a PEN Club titkára
1967-1989 Torontóban él
1968 vendégtanár a New York-i Columbia Egyetemen
1971 a New Jersey Montclair Egyetem vendégtanára
1972 a philadelphiai egyetemen vendégtanár
1972 tanár a Torontói Egyetemen; ugyanitt díszdoktorrá avatják
1975 a quebeci Bishop University vendégtanára, 1983-tól díszdoktora
1986-1989 a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztője
hazatelepül Magyarországra
Meghalt 2006. szeptember 1.

Díjak
1991 A Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje
1993 A Soros Alapítvány Életműdíja
1993 Nagy Imre-emlékplakett
1993 Budapest Főváros Díszpolgára
1994 Kossuth-díj
1997 A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) örökös tagja
1998 Pulitzer-emlékdíj
2000 Aranytoll
2001 Don Quijote-díj
2002 Obersovszky emlékplakett
2002 Gundel Művészeti-díj
2002 A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
2006 A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje

Pokolbéli víg napjaim
1989

"Húsz napot töltöttem a kistarcsai internálótábor egyik hermetikusan elzárt osztályán, az úgynevezett szűrőben. Itt a rabok rendszerint néhány hétig tartózkodtak: aztán kerültek csak át a tulajdonképpeni táborba. Az emeletes priccsekkel telezsúfolt szűk kis helyiségben a nap javarészét beszélgetéssel töltöttük. (...) Huszonegy társam közül azzal a hárommal kötöttem a legszorosabb barátságot, akiket a szociáldemokrata pártból régebben ismertem: Egrivel, Garamvölgyivel és Gáborival. Örömük, melyet találkozásunkkor nyilvánítottak, meghatott. (...) Egri izgalomtól remegő hangon vallotta be, hogy boldogságot érez: ha a börtönéveket velem töltheti, jobban szórakozik és többet tanul, mint a világ bármelyik főiskoláján. Gábori és Garamvölgyi hozzátették, hogy régóta vágyakoznak börtönbe, és most, hogy ráadásul velem kerültek össze, úgy érzik, nagyobb szerencse alig érheti őket." Faludi önéletírása fordulatos és jellemzően huszadik századi életútját mutatja be a pikareszk regényekre jellemző metsző iróniával és éltető humorral, de ugyanakkor objektív részletességgel. A regényes életrajz legmegrázóbb része a kistarcsai internálótáborban és a recski munkatáborban játszódik, ahová a politika gonosz szeszélye vetette a szerzőt - de előtte még az olvasó megismerkedhet a költő kalandjainak és helytállásásnak történetével: 1939-ben Faludy feleségével és közeli barátaival együtt Franciaországba, majd onnan Marokkóba, végül az Egyesült Államokba megy, ahol végre letelepszik New Yorkban és lapszerkesztésből, előadásokból él; később az amerikai hadseregben harcol. A háború után családjával együtt visszatér Magyarországra, ahol értetlenség fogadja tettét; a szociáldemokrata párt tagja majd a Népszava munkatársa lett. A pártegyesítés után elkezdődnek a tömeges letartóztatások: így kerül Faludy hosszú megpróbáltatás után a munkatáborba: "Amikor a vagonba szálltunk, és a két csoport egymással szemben letelepedett, Lencsés fülembe súgta, hogy fasisztákkal kerültünk össze. A régi rabok is összesúgtak, majd egy-egy közönyös, gyors pillantást vetettek felénk. Nyilván megállapították, hogy komcsik vagyunk. (...) A zárt tehervagonba zsúfolt, ismeretlen cél felé hurcolt emberek képét egyébként könyvekből, leírásokból, ismerőseim elbeszéléséből olyan pontosan ismertem, hogy szinte otthonosan éreztem magam. Senki sem kerüli el a sorsát, gondoltam; az élmény, amely elől Amerikába menekültem, néhány év késéssel, de utolért, mint az Ezeregyéjszaka arabját a halál. Ez az élmény mindenkinek, aki magyarnak született: kijár ebben a században, mint a máglya a tizenhatodikban, avagy a mongolok emelte koponyapiramisok látványa a város falai alatt a tizenharmadikban." Faludy életútja tehát egyben a huszadik századi történelem kegyetlen abszurditásába is bevezetést nyújt - kihagyhatatlan olvasmány mindenkinek. Az angol megjelenés után a regényes önéletrajzot hamarosan számos nyelvre (németre, franciára, dánra) is lefordították, hatalmas sikerrel: "... a magyar Gulággal, mely Dániában oly nagy sikert aratott, Faludy jó évtizeddel megelőzte Szolzsenyicint..." (Göteborg-Posten, 1978)

200 szonett
1990

„A verssor tőr s úgy jó, mikor magamba / döföm” – kezdődik a felerészt publikálatlan verseket tartalmazó szonett-gyűjtemény egy 1979-es verssel, amely Torontóban íródott: „Magányunk szirtjén keltek e szonettek, / mikor a dáridón az emberek / az ezred végére mindent megettek / s nem írtak már szerelmes verseket.” A szonetteket, mint Faludy minden költeményét, a testen túlnövő erotika és intellektuális szenvedély hatja át – „(...) Hiszen a lehetetlent / célozták meg e versek” –, és persze a költő védjegye, a büszkeséggel kevert önirónia, hiszen az első vers mindjárt reflexíven zárul: „Hadd legyezzem / velük posztumusz hiúságomat.” A hatvanas évek közepétől 1989-ig (és Budapestig), nem időrendben, hanem az indulatok hullámzásának rendjében követik egymást a versek, amelyek egyszerre megrendítően személyesek és hagyományosan emberiek – és legfőbb mozgatójuk mindig az idea, a szépség, a szellem győzelme az anyag felett. A szonettek sorát mégis a szubjektumba zárt tapasztalat fájdalmával zárja le: „Elmondom, úgysem értik. Mi tudjuk csak a leckét.”

Jegyzetek az esőerdőből
1991

A kötet eredetileg angolul jelent meg, Faludy barátja, Eric Johnson közreműködésével, aki nemcsak angolra fordította a költő magyar szövegét, de jelentős részekkel ki is bővítette. Faludy maga így vall a kötetről az angol kiadáshoz (1988) írt előszavában: „Az olvasó a következőkben krónikus firkász feljegyzéseit kapja kézhez. Ezeket két hónapos, Vancouver-szigeti tartózkodása idején vetette papírra, mikor magányos, de korántsem civilizálatlan kunyhóban lakott a vadon mezsgyéjén. Kérdéses, hogy egy idős magyar költő széljegyzetei a huszadik század margójára mekkora érdeklődést váltanak ki a kanadai olvasóból. Aligha túlságosan nagyot.” A rendszerváltás utáni magyar olvasók azonban boldog érdeklődéssel olvasták ezt a keserű könyvet, amely nemcsak az immár elmúlt századot tartja teljes joggal elviselhetetlennek, de az emberiség jövőjéről sem táplál különösebb illúziókat a gátlástalan iparosodás lélektelen korában.

Dobos az éjszakában
1992

„1947 és 1988 közt Magyarországon verseskötetem nem láthatott napvilágot. Könyveim többsége, költemények és próza, nagyobb részt angolul jelentek meg, mindaddig, míg Püski Sándor 1980-ban, New Yorkban, 600 oldalon közreadta Összegyűjtött verseimet” – mondja Faludy a bevezetőben. A kötet egyik legnépszerűbb verse (talán csak Márai Halotti beszéde vetekszik vele e téren a modern klasszikusok közül) éppen a magyar nyelvhez íródott szerelmi vallomás, amely megmutatja, hogyan írhatott a költő mindenkor és mindenhol magyarként magyarul: „Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm / sértett gőgömben értőm és kísértőm / te hangolás barangoló kalandom / te zengő és borongó hang a lanton / bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom / és soraimmal sorson túl a síron, / kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: / mennyei poggyász.” (Óda a magyar nyelvhez) „Most” folytatja a Magyarországra visszatelepedett kortalan költő előszava, „amikor kétszáz és egynéhány költeményt, vagyis verseim mintegy harmadát válogatom össze, enyhe aggodalmat érzek. Szeretnék mindent beletenni, amit közönségem kedvel vagy legalább tűr, és mindent, amit magam is szeretek, ha esetleg az olvasó nem is fogadja örömmel. Ennek ellenére sem lesz semmi a kötetben, ami bármilyen irányzatú, gondolkodású vagy vallású embert sért, kivéve a nyilasokat és kommunistákat. De e versek számát is nagyon szűkre szabtam, mert náluk fontosabb jelenségek is akadnak a világon.”

A század vallomása
2003

„Vörösmartyhoz hasonlóan, kötelességemnek tartom, hogy olyan verseket írjak, amilyeneket senki más nem ír, hogy szolgálatára legyek hazámnak. Vörösmartynak sikerült utolsó verseiben a végső igazság megírása, én viszont egész életemben hasztalanul törekedtem erre. 1910-ben születtem, végigéltem a múlt századot, és arra gondoltam, megírom a hozzá fűződő élményeimet. A kötet ötvenkét verset tartalmaz, amelyből ötvenet ötven nap egymás után írtam. Vannak közöttük gyengék is. (...) Van úgy, hogy eszembe jut egy vers, leülök és öt perc alatt megírom. Máskor délután háromtól este tízig megírok két sort, és tovább nem megy. Három nappal, vagy két héttel később még mindig nem megy, aztán éjjel négykor az ágyban eszembe jut a vers... Sohase azt a verset írom meg, amit akarok, mindig lényegesen mást írok meg, mint ami a fejemben van. Verset írni azért nehéz, mert az ember kritikája élesebb, mint a prózánál. A verset gyorsan elolvassuk és egy perc alatt megmondható róla, jó-e vagy sem.” (Faludy György)

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!