Szerzői oldal

Galgóczi Erzsébet
( 1930 - 1989 )

Életrajz

1930. aug. 27-én Ménfőcsanakon született
1950 egy novellaverseny első helyezettje
1953 megjelenik első kötete
1950-55 dramaturgiát tanul Budapesten, újságíróként dolgozik
1959 szabadúszó író
1981-85 parlamenti képviselő
1989 Ménfőcsanakon meghal

Főbb díjak:
1962, 1969, 1976 József Attila díj, 1978 Kossuth díj

Inkább fájjon!
1969

Erzsébet Galgóczi szándéka az volt, hogy a lehető legnagyobb hűséggel ábrázolja korát, a magyar történelem egyik legkeményebb időszakát. Mivel falun született, és városon élt, ismerte a különböző társadalmi rétegek problémáit; ő maga is egy ideig munkásként dolgozott, és újságírói és szociológiai munkája során is megismerkedett az ország különböző régióinak életével. Galgóczi novelláinak központjában etikai és egzisztenciális problémák állnak. Hősei szenvedő, nehéz sorsú, védtelen emberek, akiknek naponta meg kell küzdeniük a halállal és az alkohollal. Az író szociológusi precizitással mutatja be a falusiak és a városi értelmiség életét, akik egyaránt kiszolgáltatottjai a politikai helyzet szeszélyeinek. Egyes novellái egyenesen balladai ihletésűek: A nagymama című írásban például egy asszony bűnrészes lesz férje megölésében, és az egész családja szenvedi a következményeket. Galgóczi egyik központi témája az anya szerepe a családban.

Szent Kristóf kápolnája
1971

Tűű Zsófia, a regény főhőse, jellemzően galgóczis figura: a harmincas éveiben járó nő magányos és depressziós; egyedül a művészet, a munka és az őszinte emberi kapcsolatok jelenthetnek kiutat reménytelenül elesett helyzetéből. A Vidravas hősnőjéhez hasonlóan Zsófia is festő, akinek derékba törött a karrierje: alkotótevékenység helyett pusztán restaurálnia szabad. Zsófia az alkoholban keres menedéket, mint nemzedéke értelmiségéből oly sokan. Galgóczi Erzsébet később bevallotta, hogy a festőnő figurája sok tekintetben emlékeztet a saját arcára és saját boldogtalan fiatalságára. A regény kezdetén Zsófia megérkezik a kis faluba, ahol az a feladata, hogy restaurálja a kápolna Szent Kristófot ábrázoló oltárképét. Ahogy megismerkedik a falucska lakóival (leginkább mindjárt szállásadónőjével, aki szélütött férjét ápolja évek óta), lassanként szűnik a fájdalma, és az alkoholra sincs már akkora szüksége. Egy bizalmas beszélgetés során megvallja a kedves öreg papnak személyes titkát: azt, hogy szerelmes egy magas rangú állami tisztviselőbe, aki viszont csak szeretőjének tekinti. Az öreg pap is beavatja egy titokba: a kápolnában harminc éve, 1949 óta rejtegeti egy kriptában a győri egyházmegye kincseit, és mivel ő az utolsó, aki tud róla, idejét látja, hogy a kincs végre napvilágra kerüljön. Az átadási ünnepségre leutaznak a politikusok is, köztük az oktatási miniszter is, Zsófia szerelme. Titokban találkoznak a kápolna kertjében, de a fiatal nő már nem vágyik visszatérni boldogtalan budapesti életébe: inkább vállalja a templom teljes restaurálását. Megtalálta élete célját.

Törvényen belül
1980

Galgóczy kétszeresen is tabukat feszegető kisregénye az 50-es évek legvégén, az 56-os forradalmat követő években játszódik. A zöldhatáron, tiltott határátlépés közben agyonlőnek egy fiatal nőt, Szalánczky Évát, akiben a járőr parancsnoka, Marosi főhadnagy régi, hiába áhított szerelmét ismeri fel. Marosi szabadságot vesz ki, hogy felkutassa a nő életét, kollégákkal, barátokkal beszél, Szalánczky főbérlőjétől megkapja a nő jegyzeteit, és lassan fény derül az öngyilkos szándékú határátlépés indítékaira. Az elsőgenerációs értelmiségi nő kérlelhetetlen igazságkeresése és vállalt leszbikus identitása révén kétszeresen is a társadalom peremére került. Noha a forradalomban nem vett részt, szinte minden barátja börtönbe jutott vagy külföldre menekült. Szalánczky elsőrangú, tényfeltáró cikkeit a lap nem meri közölni, a kollégák többsége megalkuszik a helyzettel, szinte kivétel nélkül az alkoholizmusba menekülnek, egyedül ő igényli a szembenézést, amit tépelődő jegyzetfüzetei is bizonyítanak. Szalánczky magánéletében szintén drámai helyzet alakul ki: beleszeret egy kolléganőjébe, aki férjes asszony, és maga sem tudja, kitől mit akar. Noha kapcsolatukat is ő provokálta, szeretne megmaradni a társadalom normáin belül, de a férjét már nem tudja szeretni. Viszonya van a főnökével, és ezzel a férjét és Szalánczkyt egyaránt féltékennyé teszi. Lívia végleg szakít Évával, aki ekkor utazik a határsávba. A féltékeny férj pedig rálő a feleségére. Számos jelből látszik, hogy 1956 után még nemigen változott a politikai légkör Magyarországon. A két nő viszonyát nemcsak a kávéház pincérei figyelik, hanem az erkölcsrendészet is. Éváról jelentéseket ír egy ügynöknő, aki eredetileg tőle tudakolta, hogyan bújhatna ki a megfigyelői szerep alól (Galgóczy alteregója már 1980-ban receptet kínál erre: audienciát kell kérni az igazságügy-minisztertől). Ám a nő később mégis folytatja a tevékenységet, mert nemcsak a börtönben töltött évével és homoszexualitásával zsarolható, hanem valószínűleg morfinista is. Még a magánnyomozást folytató Marosi felügyelőt is megfenyegeti az állambiztonság. Egyedül Szalánczky Éva nem volna zsarolható: „Én a legtitkosabb gondolataimat az újságoknak írom meg – s nekem fáj a legjobban, hogy nem közlik” – idézi ügynökké lett ismerőse, őt azonban erkölcsi és biológiai adottságai miatt a társadalom öngyilkosságra kényszeríti. A könyv valódi témájáról a korabeli irodalomtörténet nem beszélt. 1982-ben Galgóczy kisregényéből Makk Károly Egymásra nézve címmel filmet készített, és a cannes-i filmfesztiválon elnyerte vele a filmkritikusok különdíját. (A filmben a két nő – egyértelműbben viszonzott – szerelme részletesebb kidolgozást kap, mint Marosi nyomozása a könyvben.) A könyv bátor témafelvetése a rendszerváltás után is figyelemre méltó.

Vidravas
1984

Galgóczi utolsó, leghíresebb regényében arra tett kísérletet, hogy végre nyíltan is kimondja a kommunizmus bűneit. A könyv központjában a szörnyű ötvenes évek egyik politikai pere áll, amelynek következményeképpen egy geológust életfogytiglani büntetésre ítéltek, feleségét pedig egy messzi kis faluba telepítették ki. A regény hősnője, Rév Orsolya, fiatal festőnő, akit politikai okokból rúgtak ki az egyetemről, és aki most éppen ebben a faluban él a szüleivel. A lány először elkötelezetten hisz az ideológiában, de a feleség lassan meggyőzi igazáról, és Orsolya megérti, hogy a geológus ártatlan. Az öregasszony halála után Orsolya a feleség nevében hamisított leveleket kezd írni a bebörtönzött embernek, hogy értelmet adjon az életének és eltitkolja előle a rettenetes igazságot. A regény 1956 nyarán ér véget.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!