Ez a kisregény a novellákat, regényeket, drámákat, tárcákat publikáló szerző tizenegyedik kötete. Ellentétben két korábbi kisregényével (Mintha élnél, 1995., Pompásan buszozunk! 1998.), melyek önéletrajzi formát öltöttek, az új mű határozottan nem önéletrajzi jellegű. Garaczi most éppen az Én-től való eltávolodás kísérlete, gesztusa révén próbálja a tudat működését, áramlását megjeleníteni. A főhős, aki egy nem pontosan körvonalazott tragédia (esetleg öngyilkossági kísérlet) után kerül a pszichiátriai szanatóriumba, orvosa tanácsára írja le emlékeit. Csapongó, laza, zaklatott emlékezőt imitál a szöveg, mely paradox módon mégis rendkívül rendezett, arányos és fegyelmezett. A főhős (aki Hirsch doktornő tanácsára a Félix nevet kapja saját magától a harmadik fejezetben) két nő között őrlődik, sajátos művészi ambíciói vannak -- egy vonósnégyes brácsása--, nem találja a helyét a világban. Különös története - a farkasréti bulitól az erzsébet hídi vízbeugrásig - egy rendkívül szövevényes, sűrű, töredékes elbeszélésben, sok apró képpel, jelenettel, utalással, motívummal átszőtt, a tudat áramlását érzékenyen felidéző nagymonológban bomlik ki. A regény egyetlen mondat, a csupa kis betűvel írt szöveget négy fejezetre tagolta az író (ÉN, TE, Ő, X,), a mondat, azaz a regény végén nincs pont. Ezek a formai gesztusok is azt erősítik, hogy itt valaki tényleg önmagának ír, nem másoknak, ki akarja magából írni saját belső világát. Ennek a szándéknak az imitálása során öntörvényű nyelvi világ épül fel, tele ironikus, humoros, játékos elemekkel és a lélek rezdüléseit követő briliáns miniatűr leírásokkal.

"Garaczi regényének legnagyobb érdemét az alkalmazott nyelvi gesztusok nyers és pajkos gátlástalanságában, vagyis a nyelvi ornamentika szélsőséges érvényesítésében, valamint a nyelvi egymás mellé rendelések korlátlan szabadságában lehet felfedezni."

Margócsy István, Élet és Irodalom

"A metaXa nemcsak Garaczi életművének, hanem a kortárs magyar szépprózának is kivételes darabja."

Bodor Béla, Litera.hu