Szerzői oldal

Györe Balázs
( 1950 )

» Halottak apja ( 2003)
» Krízis (1998)
» Boldogkönyv (2001 )
» Apám barátja (2006)

Életrajz

1951 május nyolcadikán született Budapesten
A Fölöspéldány-, a Lélegzetcsoport, az Örley-kör és a Szépírók Társasága alapító tagja
1985 a József Attila Kör titkára 1985, a Műfordítás-füzetek alapító szerkesztője, az Újhold Évkönyvek és A 84-es Kijárat folyóirat szerkesztője

Halottak apja
2003

„Életét is bezárta réges-rég. Sohasem nyitotta ki nekünk” írja a szerző apjáról, akire ezzel a könyvvel emlékezik. „A megértés a feladat. Az a feladat, hogy megértsek egy embert. Ezt a munkát hagyta rám az apám.” Ez az a feladat, amellyel a magyar irodalomban az utóbbi időben számos írónk művében szembesült – a legutóbb például Schein Gábor Lázár! című könyvében, amelyet az életében csak saját szenvedése által megközelíthető apa különleges erővel megrajzolt alakja rokonít Györe Balázs kivételes könyvével. Az önéletrajzi próza, amelynek darabjai már a folyóiratközlések idején is nagy érdeklődést váltottak ki, egyformán vizsgálja a Krízisből betegen már megismert apát és fiát, az írót (és vele együtt az írás folyamatát), aki magát mintegy megsemmisítve e könyv által teszi elevenné immár halott, örökké megközelíthetetlen apját. Az esszé-szerű visszaemlékezésnek nincs lineáris története, de van lendülete, íve, lélegzetvétele; a csalókán élőbeszéd-szerű (holott nagyon is kidolgozott) stílus mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését. Hogy miért? Ezt a legjobban talán Tandori Dezső fogalmazta meg: „Hölgyeim és Uraim, íme, itt egy mai író, aki életre-halálra játszik, mit játszik! De ha kevéssé fellengzősen mondanám mégis: így próbálja… ő tudja, miért… a majdnem lehetetlent. Ez óriási lehetősége. A dolgok próbáit próbálja írni… tanultuk a fogalmat a matematikában.” Az apa, Györe Pál, akinek az életét egy öngyilkos apa emléke is súlyosbította, maga is író szeretett volna lenni, de ehelyett nagy műveltségű emberként és Bartók-imádóként könyveket és idézeteket gyűjtött megszállottan – „Apám vágya (különösen fiatalkori vágya) az íróságra lökdös engem előre. Genetika, ó! Miért nem sikerült neki írónak lenni? Újra és újra föl kell tenni a kérdést és meg kell próbálni válaszolni rá" –, és remeteként vagy aszkétaként élte életét, családjával szemben viszont képtelen volt kimutatni érzelmeit („Sohasem öleltük meg egymást…"). A borító tanúsága szerint, amely mintegy demitizálva a súlyos figurát, fürdőnadrágban, fejen állva ábrázolja, Györe Pál mégsem volt híján némi játékosságnak; de önreflexiónak sem, mint azt a fia által megtalált pontos naplóbejegyzései is bizonyítják. Az idézetek és a naplók szövegbe emelésével az íróvá lett fiú igazságot szolgáltat a félresiklott sorsú apának: ha már író nem lehetett belőle, akkor lett belőle könyv – vagyis egy olyan tárgy, amelyet mindig szeretett („Én akarlak megírni? Könyvet csinálok belőled? Tárgyat, amit elő lehet venni a polcról?"). A regény kritikusai sikerrel próbálkoztak a különlegesen erős szöveg („mestermű, remekmű”) hatásának a megértésével: Forgách András például kimutatta, hogy a viszonylag rövid, százhetven-egynehány oldalas könyvben nem kevesebb, mint 469 kérdés, és szinte ugyanannyi felkiáltás található (hiszen, ahogy a könyvben álló szerzői, apai, vagy esetleg máshonnan vett idézet mondja: „Az ember lényegében nem más, mint kérdés"); ez a tény a minimalistán szikár, objektív leírásokkal ellenpontozva különös ízt, lüktetést, ritmust ad a szövegnek. Ugyancsak Forgách András mutatta ki a szöveg egészére, sőt a mondatokra is jellemző párhuzamos szerkezeteket: „A könyv részben az ilyen parallelizmusokra épít: (...) úgy tud párhuzamot vonni, magyarán egy hasonlat metaforikus terébe emelni külön-különféle létezőket, hogy nem sérti meg különvalóságukat. Ez az egyik írói trükkje, amivel a tárgyilagosság abszolút nulla fokán szenvedélyessé tudja hevíteni a szöveget. A tárgyak leírásának és ilyeténképpen az objektív írásmódnak a mestere, miközben beengedi a szövegekbe a legteljesebb szubjektivitást.” Ami pedig a könyv érzelmi hatását illeti, erről Németh Gábor ír figyelmes megértéssel: „A szeretettel már nem tudnak mit kezdeni a halottak. (...) A halott életének fölfejtése, a halott megértése szigorú értelemben hiábavaló, mert a halott megszólíthatatlan. A megértés tárgyává így éppen a megértő én válik. A megértés munkáját nem követheti semmiféle dialógus. Györe Pál életében megszólíthatatlanabbnak bizonyult a fia számára, mint holtában. A könyv paradoxona, hogy a megértés éppen az elmaradt párbeszédért való vezeklés egyetlen lehetséges formája.” Végezetül pedig álljon itt ismét Tandori Dezső meglátása: „roppant ritkaság ma palettánkon ez a próza. (...) Györe Balázs rendíthetetlenül teszi a magáét.”

Krízis
1998

„Remekmű! Györei nagypróza” mondja róla a rokonlélek Tandori Dezső. Az erősen reflexív, gyötrődve és meg-megtorpanva előrehaladó elbeszélés első részében a regény főszereplője az apját ápolja hosszan és voltaképpen remény nélkül, és a szeretetről vagy a szeretet hiányáról töpreng; az átvezető második rész után pedig felbukkan egy nő, Margit, és az ő lakása és személyisége kerül a könyv központjába. „Októberben megsérült a körmöm a jobb kezem gyûrûs (4.) ujján, és beleszerettem egy fiatal lányba.” A fájdalmas és önfeltáró, töprengően őszinte prózakötet tényleg egy krízis, egy életválság története. „Valódi, ez volna az a szó, melyet itt ismételgetek. Valódi író. Valódi mondat. Valódi – nyilván ez is inkább csak metafora. Letenni egy mondatot, hogy az az legyen. Ne önmaga paródiája. Élő. Nem pedig hírelés egy másik mondatról, amely, tartalmában, ő maga volna.” (Esterházy Péter)

Boldogkönyv
2001

"A dokumentum beszél, a szó belefúl az időbe." Ezzel a Bródy Sándor-idézettel indítja a szerző A valóságban is létezik című könyvét, és ez lehetne új naplóregényének mottója is, amely voltaképpen dokumentum: felesége depressziójának igaz története, a gyógyulás reményében, de feloldás és feloldozás nélkül. Az író olyan külföldi és magyar szerzőket tekint rokonainak és példaképeinek, mint Hemingway, Kerouac, Henry Miller, Beckett, Ottlik és Mándy, akik nem a fantáziájukra, hanem saját életük tényeire támaszkodtak regényeikben. Györe számára az írás az összeomlás egyetlen ellenszere és voltaképpen a valóság (a létezés) egyetlen bizonyítéka, a továbbélés záloga. A szemlélődés, sétálás, bámészkodás, és közben, utána: jegyzetelés, regisztrálás Györe Balázs írói módszere, és éppen emiatt a folytonosan művelt élet-mű miatt függ össze minden, amit ír – amit tehát erről a könyvéről mondott egy interjúban, az mintha visszautalna Krízis című könyvére. Felesége betegségéről és a neki írt és felolvasott művekről mondja a szerző: „Uramisten, itt van egy rettentő nehéz helyzet, válsághelyzet, krízis: irodalom, most mutasd meg, mit tudsz, mire vagy képes?!” Életműve egységéről pedig így vall: „Minden esetben magamat akarom megérteni, az életrajzomat akarom tisztán látni, hogy mi miért történik, miért születtem, a szüleim, a szerelmeim, a barátaim miért pont azok voltak, akik. Ha azt mondják a könyveimre, hogy ezek nem regények, sőt nem is szépirodalmi művek, hanem dokumentumok, akkor egyáltalán nem sértődöm meg, hiszen rettentően fontosnak tartom a dokumentumokat. Dokumentálom az életemet: fontosak a dátumok, a tények, a nevek. Egyetlen nevet nem tudtam megváltoztatni az írásaimban, mert ha megpróbáltam, abban a pillanatban leálltam, szemben a profi írókkal, akik igazi történeteket írnak. Ilyen értelemben mindig amatőr maradok.” „Györe Balázstól sem szóban, sem írásban soha semmi olyasmit nem hallottam, hogy ővele valaha is másnak kellett volna történnie, mint ami – a minimalista – györebalázzsal történt. (...) Rettentő aszkézis. (...) Irdatlan sok szálat rángat meg a Boldogkönyv. Lázállapotban íródik, ezt érezzük. De vajon? Hiszen minden annyira kiegyensúlyozódik. Amikor lázállapotban írunk, végképp hűvösség hatásának kell kialakulnia. Ó, istenem, Györe könyvének természete nemcsak azt sugallja (foglalván ezt magában!), hogy ítélnünk nem lehet. Hanem hogy idéznünk is alig. Mert majdnem képletszerűvé csupaszodik, minimalizálódik megannyi közlés. S az a jó, hogy nincs semmi szimbólum, általánosítás, tantétel – a vizsgálódásnak semmiféle praktikus haszna nem akar lenni. (...) Györe minimalizmusa így: tárgyiasság is. Lehetetlen volna elviselni (ő sem tudta volna kibírni) ezt a roppant analitikusságot. Ó, nem freudi analízis, ettől és bármely mélyáramtól ő távol áll (regényírónk). Mert hogy regényíró ő itt. Nem közeli szemlélő, nem segítőkészen tehetetlen társ, nem semmi. A kétségek csöndje erezi ezt a könyvet.” (Tandori Dezső)

Apám barátja
2006

Györe Balázs saját életének legszemélyesebb történéseit dolgozza fel prózaköteteiben. Legutóbbi, Halottak apja című könyvében az elbeszélő megtalálja halott apja, Györe Pál titkos naplóját. Ennek segítségével állít emléket az apának, felidézi életét és figuráját, saját fiúi emlékeit a gyerekkorból és a felnőttkorból. A fiú gyászmunkája közben sok mindennel leszámol: apa-képét nagyban megváltoztatja a megtalált önfeltáró napló. Akkor talál egy balatoni fényképet apja barátjáról is, Berecz Lajosról. A képen a barát épp bakot tart, apja átugrik rajta. Mostani új könyvét ennek a barátnak szenteli. Megállapítja, hogy apjának tulajdonképpen nem is volt barátja, mert képtelen volt a barátságra. De ő gyerekkorában így tudja: ez a férfi apja barátja. Ki volt ez az ember? És hát mi a barátság? - kérdi ez a könyv, és nem könnyen tud a kérdésre válaszolni. Az író szenvedélyesen elemzi a talált családi dokumentumokat, vizsgálja a megmaradt tárgyakat, dolgozza fel a családtagok visszaemlékezéseit, megnyilatkozásait. Dokumentarista attitűdjét elmélkedő, a tényeket filozofikusan boncolgató analízisek árnyalják. A személyesen adott anyagból újabb megrendítően szép, egzisztenciális izgalommal átitatott mű született. "Györe az írás vélt hiányosságait a lét vélt hiányosságainak ábrázolására, érzékeltetésére hasznosítja." Teslár Ákos, Élet és Irodalom

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!