Hamvai első regényének főhőse és a szöveg java részének narrátora a 78 éves Márton partjelző. Belső monológjából, emlékezéseiből, kocsmacimborájával, Miholkával, egykori iskolatársával, Gejzlingerrel és másokkal folytatott vitáiból, illetve a valós és szürreális, jelen és múlt határán játszódó jelenetekből bontakozik ki élete története, amely – mint minden történet – valós és képzelt elemek, apró igazságok és hazugságok, kisszerűség és sorsfordító mozzanatok sajátos vegyüléke. Miközben Márton partjelző városszerte bolyong hóna alatt egy Nagy Világatlasszal, a Nyugati tetejéről a rendőrök hozzák le, a barátja meghal, meggyilkolt vagy disszidált felesége, Denise visszatér hozzá – vagy csak elképzeli, hogy visszatér –, az esetlegesnek tűnő, gyakran börleszkszerű események döbbenetes hitelességgel jelenítik meg az ezredforduló és a közelmúlt atmoszféráját. A történelem sodrában evickélő, mindig mellékszereplő kisember – aki mérkőzést életében egyszer is csak majdnem vezetett, mert a köd miatt lefújták a meccset – paranoid, önmentegető kálváriája egyszerre szánalmas és megindító.

            A regény írásakor húszas éveiben járó szerző „az időskorúakról lélektanilag elképesztően sok és mély tudást árul el, nem mellékesen pedig közvetett módon sikerül az elmúlt 60-70 év magyar történelmének sok keserű tapasztalatát is a műbe foglalnia.” (Spiró György)

            A regény azonos címen színpadra alkalmazott változata Jordán Tamás főszereplésével a Merlin Színházban aratott nagy sikert.

            A prikolics vérfarkas: legendás lény, aki a regény szövegében éppolyan szürrealista otthonossággal és mégis furcsálkodó idegenséggel mozog, mint az évszázaddal ezelőtti erdélyi falut vagy az ezredfordulós Budapestet benépesítő alakok. Hamvai „regényének világában” ugyanis „elmosódik a határ a ’valóság’ és a ’legenda’, a ’tényszerûség’ és a ’mítosz’, a mindennapi élet ’faktumai’ és a ’csoda’ között”. (Margócsy István) A lazán egymásba fűzött novellák anekdotikus gazdagságú cselekményéből számtalan történet bontakozik ki, mellék- és főszálak bonyolódnak varázslatos esetlegességgel, mégis eleganciával, felvetve véletlen- avagy sorsszerűség, hétköznapiság és csoda, egyén és történelem viszonyának számos fontos kérdését.  

A széttartó szálakat egybefogó alaptörténet csak a regény végére áll össze az olvasó számára: a vérfarkas-örökséget nőágon hagyományozó Varga-család leszármazottai közül az utolsó megtalálja a kincset, amit előtte nemzedékek kerestek kitartóan és hiába. A lényeg azonban természetesen nem a végkifejlet és az összkép, hanem mindaz, ami időközben történik. Például nyitójelenetként az Oktogon Burger Kingjének WC-jében az egyik főszereplő halála és az áramszünet, melyek együttesét a másik fülkében dolgát végző prédikátor – tévesen – Apokalipszisként értelmezi. Vagy a két jóbarát, Klemm és Baán párhuzamos nőktől és kreatív erotikától izgalmas szerelmi élete. Egyáltalán: a mozzanatok, figurák, helyzetek egymásra vonatkoztatható, egymást rendre megkérdőjelező ismétlődése.

A váratlan fordulatokban gazdag történet vérbeli posztmodern műhöz méltóan a bizonytalanságig szerkesztett és reflektált világképet jelenít meg. „A regény legalapvetőbb sajátossága a - bizonyos részletekben uralkodó plasztikusság, realisztikus motiváltság mellett érvényesülő - transzcendentális humor vagy humoros transzcendencia. Maga a szerző 'a dolog halálos iróniájáról beszél'." (Zsávolya Zoltán)

 

A legnagyobb sikert talán a kötet címével azonos komédia aratta. Az „egyetemes groteszk víziót a történelem mindennapi abszurdjáról” (Margócsy István) nyolc nyelvre fordították le. „A dráma igazi trouvaille-a a jakobinus forradalom merőben szokatlan, deheroizáló ábrázolása. Akár azt is mondhatnánk: a Hóhérok hava thermidor alulnézetben.” (Földes Anna)

Jean Pierre Roch, a vidéki hóhér Párizsba utazik, mert a francia forradalom megszaporodott kivégzései miatt a főváros bakóhiánnyal küzd. Kegyetlenül mulatságos bolyongása és analfabéta töprengései során egy feje tetejére állt világban próbál eligazodni, ahol egyéni és történelmi szerep, tisztesség, szerelem és igazság éppúgy megkérdőjeleződnek, ahogy a komikus-fergeteges színpadi jelenetek laza füzére is csak nyomokban emlékeztet a klasszikus értelemben vett drámára. A hivatásos gyilkos, a férfiéhes szép özvegy, a szuicid tudós és társaik kavalkádja nevettetve mutat rá alapvetőnek tekintett emberi értékeink kor- és helyzetfüggő bizonytalanságára és újragondolásuk szükségességére.