Szerzői oldal

Illés Endre
( 1902 - 1986 )

Életrajz

1902. június negyedikén született Csütörtökhelyen
Lőcsén járt gimnáziumba; utána Budapesten orvostanhallgató
első írásai az Est című lapban jelentek meg; a Nyugat kritikusa
1938 a Révai Könyvkiadó irodalmi vezetője
1950 a kiadó államosítása után csak a műszaki osztályon kap munkát
1957 a Szépirodalmi Kiadó igazgatója
1973 a Könyvhéten megkezdődik az általa kezdeményezett sorozat, a Magyar Remekírók kiadása
1986 Budapesten halt meg

Főbb díjai:
1937, 1939 Baumgarten-díj, 1962, 1978 József Attila-díj, 1963 Kossuth-díj

Történet a szerelemről és a halálról
1974

Illés Endre egyszerre volt elismert dráma- és vígjátékíró, regényíró, novellista, kiadóigazgató és kritikus, mégis talán ez a regény maradt egyik legismertebb műve. A kötet a kétszázezer soros indiai hőseposz, a Mahábharata egyik, mindössze háromszáz soros epizódját bontja ki kisregénnyi terjedelemben, a halállal küszködő Szávitri királylány történetét az istenek, varázslók és tündérek világában. Illés megidézi a mesék világának finom, fantasztikumot idéző stílusát: „Már kilenc napja bolyongott az erdőben Szávitri, a királylány. Kétkerekű aranykocsit hajtott, kocsiját két fehér ló húzta. Pávák és seregélyek nézték elámulva, megnémulva a kocsiban álló magas, fiatal lányt. Tisztásokon hajtott át. Majd keskeny, egyre szűkülő erdei utakra tévedt. A kerekek alatt néha kövér puha fű hajlongott és mozgott, máskor meg vékony; száraz ágak roppantak, mint a gonosz, sebes átkozódás. Szávitri már mindent ismert az erdőben” kezdődik a történet. Az írói bevezető szerint, „Egy ősi – s tán legszebb – indiai himnusz egy halhatatlan égi tündér s egy halandó fiatal férfi szerelmét mondja el. A tündér négy évig volt a férfi kedvese. Egy éjjel aztán eltűnt, ’mint az első hajnalpír.’ A szerelemtől bódult férfi feldúlva, félőrülten kereste, végül évek múlva egy tó vizében megpillantotta hűtlen kedvesét. A partról kérlelte: jöjjön vissza. A tündér csak intett: nem. A fiatal férfi könyörgött: a vízbe veti magát, meghal, nem tud nélküle élni, jöjjön vissza. „Nem megyek! –felelte hidegen a tündér. – Tudd meg: a nőkkel nincs barátság. A nők szíve hiénák szíve.” És eltűnt. A fiatal férfi többé sohasem látta. – Ennek a szerelemnek ellentétpárja Szávitri szerelme. A nő a halálból is visszaragadja szerelmét. Ami a szívében egyszer kigyulladt, az elolthatatlan.”

Halandók és halhatatlanok
1990

A kötet mottójául választott szöveg egyetlen mondata is mutatja az író és irodalmi ember morális elkötelezettségét: „Az írás kegyelem és az életfeltételektől szennyezetlen magánügy – tudjunk dolgozni és áldozni azért, hogy írhatunk.” (1944) A kötet ugyan nem Illés Endre életében jelent meg, de életének és munkásságának egyik legfontosabb szeletét gyűjti össze, vagyis az alcím szerint válogatás a „Kiadatlan esszék és kritikák” közül, azokból az írásokból tehát, amelyek valamilyen okból csak az újságokban láttak napvilágot. Az író és kritikus maga tudja a legjobban, hogy a „közönség kényelmes”, vagyis azt is feladatának vallja, hogy a divatos szerzők mellett a nehezebben emészthető igazi értékekre is felhívja a figyelmet – és ítéleteit, választásait szinte kivétel nélkül mind igazolta az idő: Tamásitól és Kosztolányitól kezdve Babitson és Mikszáthon át Kodolányiig számos remek íróról találhatunk itt izgalmas, értő esszéket. A könyvet a szerkesztő, Kónya Judit a következőképpen tagolta: Halandók és halhatatlanok (esszék, portrék); Lebegő realitás (kritikák könyvekről); és: Miért érdemes drámát írni? (színházi kritikák, jegyzetek). A kötet nemcsak a harmincas-negyvenes évek irodalmi életét vizsgáló irodalomtörténészeknek, hanem azoknak az olvasóknak és újságírótanoncoknak is érdekes lehet, akik szívesen olvasnak elegáns, szellemes, mégis rendkívül pontos és informatív kritikákat egy korszak máig ható szellemi életéről. Aki pedig az íróról mint emberről szeretne még többet tudni (akinek az élete persze elválaszthatatlanul összefonódott a kor íróinak életével) az üsse fel a szinté posztumusz (és szintén Kónya Judit által szerkesztett) „...talpig nehéz hűségbe” című kötetet, ahol nemcsak az író-szerkesztő személyes naplójegyzeteibe és leveleibe nyerhet betekintést, hanem bőséges képanyagot is tanulmányozhat.

Belvárosi Karácsony
2000

Maga a szerző így jellemezte saját novellisztikáját: „drámáimban, komédiáimban mindig a kritikus szólt leghangosabban. Kritikáimban nem tudtam elhallgatni az elbeszélőt. És elbeszéléseim közül azokat szeretem igazán, amelyben örvények rántják a mélybe, vagy dobják vissza a beléjük veszett embereket.” Az író tiltakozott, amikor „a magyar Maupassant”-nak nevezték a kritikusai, hiszen célja nem a hideg, sebészi objektivitás, hanem a morális jobbítás volt, aki éppen azért írt arról a világról, amit ismert (Budapest szívéről), hogy a hazugságokat bemutatva megszűntesse azokat. A Milleniumi Könyvtár 41. köteteként megjelent válogatás (Domokos Mátyás munkája) tematikájuk alapján időrendbe szedi a novellákat, a szerző orvostanhallgató korától a dzsentriken, polgárokon és ÁVH-sokon át egészen a mitológiai ihletésű Szávitri-történetig; a stílus könnyed és megragadó, a figurák pedig figyelmes humorral ábrázolt emberek, a helyzetek pedig sokszor jelentéktelenségükben is feledhetetlenek. Az utószó Sőtér István kritikáját idézi: „az írónak nem elég éleslátónak lennie: érzéke kell legyen az árnyalatok iránt is! Illés Endre talán egyedüli írónk, aki ezzel az érzékkel bír (...), irodalmat varázsol abból az anyagból, amelyhez valamilyen megíratlan törvény szerint csak sznoboknak vagy szórakoztató regények íróinak szabad nyúlniuk.”

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!