Szerzői oldal

Janikovszky Éva
( 1926 - 2003 )

» Ha én felnőtt volnék (1965)
» Velem mindig történik valami (1972)
» Kire ütött ez a gyerek? (1974)
» Már óvodás vagyok (1975)
» Az úgy volt... (1979)
» Már iskolás vagyok (1983)
» Örülj, hogy fiú! - Örülj, hogy lány! (1983)
» Felnőtteknek írtam (1997)

Életrajz

1926 Szegeden született
1944-48, 1948-50 tanulmányait "szabad bölcsészként" a Szegedi Egyetemen (filozófia, néprajz, magyar, német), majd Budapesten végzi (PPTE, filozófia, pszichológia, szociológia, ill. politikai gazdaságtan)
1953-87 az Ifjúsági (Móra) Könyvkiadó lektora, 1964-tól nyugdíjazásáig (1987) főszerkesztője
1981-82 a Minerva Kiadó szerkesztője
1978-95 a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar bizottságának elnöke
1980-tól tagja az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága elnökségének
1991-tól a Staféta Alapítvány kuratóriumának elnöke
2003 Budapesten hal meg

Díjak
1977 József Attila-díj, 1979 Ifjúsági Díj, 1985 Gyermekekért Díj, 1985 SZOT-díj, 1986 IBBY-díj, 1994 a Művészeti Alap irodalmi díja, 2003 Kossuth-díj
1973, 1983 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK), 1988 a Mosolyrend Lovagja (lengyel)

Ha én felnőtt volnék
1965

Janikovszky Éva rendkívül népszerű szerző, műveit harminc nyelvre fordították le, kötetei alapján nagysikerű bábszínházi, színházi, televíziós feldolgozások is készültek. Írásait - melyeket Réber László eltéveszthetetlen grafikái kísérnek - a gyerekek és felnőttek világképének bensőséges ismerete és a csalhatatlan humorérzék határozza meg. Legkedvesebb műfaja a gyermekmonológ: könyvének gyerek hőse arról álmodozik, mi mindent tehetne kedvére, ha felnőtt volna.

Kire ütött ez a gyerek?
1974

Janikovszky Éva tudja, hogy a kamaszkor az emberi élet legszebb, de egyik legnehezebb korszaka. Legkedvesebb könyvében sorsközösséget vállal a kamasz gyerekkel, akit a világ is kívülről szemlél („Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok” ... „Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek”). A kamasz maga is megelégeli a környezete ostoba elvárásait, és a jelent sokkal jobban el tudja képzelni, mint a jövőt – ha békén hagyják.

Az úgy volt...
1979

A novellafüzér hőse, a kiskamasz Dani a nyári szünet után tér vissza az iskolába, és mindenféle gondok gyötrik. Ancsur például nem írt neki képeslapot, ráadásul magasabb is lett nála 5 centivel, így kérdés, hogy egyáltalán járhatnak-e együtt. Szerencsére kiderül, hogy a lap csak elveszett, és Ancsur is csak abban a ronda cipőjében olyan magas. Ha valaki egymás után olvassa Janikovszky gyerekkönyveit, észreveheti, hogy az író korszakról korszakra pontosan követi a gyerekek fogalmi, nyelvi és érzelmi fejlődését, alakuló humorérzékét.

Felnőtteknek írtam
1997

Janikovszky Éva felnőtt regényei: Felnőtteknek írtam 1997, Móra Könyvkiadó, 8. kiadás 2004. Mosolyogni tessék! 1998, Móra Könyvkiadó, 7. kiadás 2005. Ájlávjú 2000, Móra Könyvkiadó, 4. kiadás 2004. De szép ez az élet! 2001, Móra Könyvkiadó, 5. kiadás 2005. Ráadás 2002, Móra Könyvkiadó, 3. kiadás 2005. Noha Janikovszky Évát elsősorban gyerekkönyvek szerzőjeként ismerik az olvasók, utolsó öt kötetében a felnőttekhez szól. „Ahhoz, hogy az ember vidám gyerekkönyveket írjon, valamifajta kegyelmi állapot kell. S ez az, ami az utóbbi időben hiányzott” – mondta el egy interjúban. De felnőtteknek írt könyveit ugyanaz a bölcs humorérzék jellemzi, mint amit korábban megszokhattunk. Valójában a gyerekkönyveiről is azt tartotta: „Én valóban olyan könyvet akartam írni, afféle ’dupla fenekűt’, amit egyértelműen gyerekkönyvnek szántam, de soha nem titkoltam, hogy remélem: a felnőttek is elolvassák és beszélgetnek róla.” Janikovszky ezekben a könyveiben is a megszokottól eltérő szempontot választ: a többségi társadalom felnőtt nézőpontja helyett korábban a gyerekekébe, itt az idősekébe helyezkedik bele. Aki más szögből nézi a világot, több furcsaságot lát meg, többet gondolkodik rajtuk, és akár gyerek, akár öreg, az igazsághoz is közelebb jut, mint a mindennapokat élő, a társadalom elvárásaihoz alkalmazkodó „felnőttek”. A gyerekek gondolatvilágának megértését az empátia, az öregekét a személyes tapasztalat táplálja, ezért ezekben az írásokban felerősödik az önirónia és a helyenként éles társadalmi szarkazmus. Janikovszky felnőtt-könyveit a sikerre való tekintettel évente újra megjelenteti a kiadó. Felnőtteknek írtam című kötetében az évek során felgyűlt feljegyzéseit, glosszáit, mini-esszéit gyűjti össze időrendben és tematikusan: a „Félmúlt” a hetvenes évekből, az „Útról való” a nyolcvanas évekből, a „Csupa móka, kacagás” a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának idejéből, a „Levonulóban” pedig a kilencvenes évekből idéz fel egy-egy jellegzetes pillanatot. Az idős korhoz szükséges önkritikáról, humorról és önérzetről vall a Mosolyogni tessék! kötet: szó esik benne mosolygásról, beszélgetésről - a szerző öniróniával számol be a „híres embert” érő komikus és jóleső meglepetésekről - de a kötet talán legszebb írása a „Tanulok Dóritól”, amely a kamaszodó gyerek és a nagymama viszonyába, a gyerek gondolati és érzelmi világába enged bepillantani, szeretettel és tapintattal. A könyv második felében („Mosolyszünet”) a humoráról és bölcsességéről híres szerző a bánatról, gyászról is vall legszemélyesebb írásaiban. A férje halálát követő időszak ez, egy amerikai utazás emlékei. „Fényképeit” mögöttes történetük felidézésére „mutatja meg”. Az Ájlávjú című kötet a hetven fölött járó ember és a világ viszonyára világít rá a szokásos bölcs humorral és rezignációval: milyen visszajelzéseket kap egy idős asszony a világtól (igemódok, köszönések, bókok formájában) - hogyan lehet „jó fej” a fiatalok szemében. A könyv legmélyebb írása a gyerek és az öregedő anya kommunikációjára világít rá („Az anyját egyedül nevelő gyerek”). A De szép ez az élet! és a Ráadás című kötetekben új témaként megjelenik a betegség, amit a szerző „deviáns módon” nem fogad kellően „tragikusra hangszerelve”, hiszen eleve „Legszebb nyári élményeim” címmel írja meg. Hasonlóan ironikus címet visel kórházi beszámolója: „Kis kórházi illemtan – alulnézetből”. Ezekben a kötetekben is a mindennapok bosszúságai és örömei szerepelnek, az általánossá lényegülő személyes élmények, de a szarkazmus maróbb, és amikor a könnyedség nem jönne természetesen, a szöveg alatt meghallani a dolgok humoros, jó, más oldalát kereső szerző mély szomorúságát is. Az első négy könyvet Janikovszky örök szerzőtársa, Réber László illusztrálta, a legutolsót, Réber halála után, Sajdik Ferenc.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!