Szerzői oldal

Kálnoky László
( 1912 - 1985 )

Életrajz

1912. szeptember 5-én Egerben született
1930–1935 jogot végez Egerben, Pécsett doktorál politikatudományból; tisztviselő Egerben
1941 Budapesten tisztviselő, belügyminisztériumi beosztásában a háború alatt sokat segít üldözött barátainak
1941–42 két évet szanatóriumban tölt gyermekkori tüdőbaja miatt
1949 politikai okokból elhallgattatják
1948–1953 elbocsátásáig a Belügyminisztérium könyvtárában dolgozik
1953 a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztője
1957 szabadfoglalkozású író, 1968-ig főleg műfordításaiból él
1985 július 30. Budakeszin hal meg

Főbb díjai:
1947 Baumgarten-díj, 1963, 1972 József Attila-díj, 1970 Robert Graves-díj

Lázas csillagon
1957

Az igen termékeny író és műfordító a Nyugat úgynevezett harmadik generációjához, a második világháború előtti évtizedben induló csoporthoz tartozik. Első verseskötetének kisvárosi unalmat leíró groteszk jelenetein és a szélesebb távlat iránti nosztalgiáján Kosztolányi és Tóth Árpád hatása érezhető. Újabb költészetében (Lázas csillagon) a kozmikus távlatot aggályosan pontos fogalmazással ellenpontozza. A versek feszültsége a közeli és távoli nézőpont váltogatásából ered, a versek nyelve elegáns és gyakran játékos. Ez részben Kálnoky Verlaine- és Baudelaire-fordításainak a hatása, ám a századvégi hangulat koncentráltabbá válik a költő fizikai szenvedésétől. Tóth Árpádhoz hasonlóan Kálnoky is gyerekkorától fogva tuberkulózisban szenvedett. „Szanatóriumi elégia” című verse egyszerre lemondó és szenvedélyes vallomás a testi szenvedésről és az egzisztenciális reményről. Kálnoky a szanatóriumban töltött időt intellektuális távlatból jeleníti meg.

Lángok árnyékában
1970

Költészetének talán csúcspontja ez a kötet. Vas István Kálnoky magatartását „gyógyító pesszimizmusnak” nevezi, és így folytatja: „Kálnoky lángjainak árnyékában csak éles körvonalak vannak, nem pedig egybemosódó foltok. Itt nincs panasz és önsajnálkozás. ... És nincs tetszelgés vagy szenvelgés ... [sem]: férfias pesszimizmus ez, könyörtelen a világgal és önmagával.” A kötet egyik legjobb versében, a „De profundis”-ban Kálnoky az eltűnt évekre tekint vissza, és a következő, egyszerre szimbolikus, humoros és pontos sorokat írja: „Mikor magányos arcomat / a fényreklámok zöld levében áztatom, / mikor idomtalan fejű / búvár gyanánt bukdácsolok / a múlt mélytengerében, érzem, / hogy árnyékom alattomban leválik / két sarkamról, s ellenkező irányban / eltűnik. Érzem, / nem vár többé az alkalom / nyihogva, fölkantározottan.”

Összegyűjtött versek
1992

Kálnoky újabb költészetének legjellegzetesebb vonása (a Letépett álarcoktól kezdve) a világszínpad metaforája, ahol a játékosok bábok. Groteszk látásmódja még hangsúlyosabbá válik, a humorérzék ellensúlyozza a költőnek a világ pusztító hatalmai iránt érzett reménytelenségét. Költészete korábbi fegyelme lazább formáknak, a szabadversnek enged teret. Az Egy hiéna utóélete és más történetek című kötetében Kálnoky egy humoros álnevű alteregót teremt, Homálynoky Szaniszlót, aki gyerekkori élményeiről számol be, és visszatér a későbbi kötetekben is (Üvegkalap, Bálnák a parton). A két legutolsó kötetben (Egy mítosz születése. Téli napló 1982-83 és Hőstettek az ülőkádban) a komikus Homálynoky a kísérletezés pontosságával szemléli az életet és a halált, de gyakran a félálom félig tudatos pillanatain át. Kálnoky kései költészete gyakran utal Swiftre, és valóban sok a hasonlóság a két szerző keserű szarkazmusában.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!