Szerzői oldal

Kántor Péter
( 1949 )

» Fönt lomb, lent avar (1993)
» Mentafű (1994)
» Lóstaféta (2002)

Életrajz

1949 (nov. 5.) Budapesten született
1968–1973 az ELTE angol–orosz szakán végez
1975–1978 elvégzi az ELTE magyar szakát
1973–1976 középiskolában tanít
1976– szabadfoglalkozású író, műfordító
1984–1986 a Kortárs munkatársa
1986 a Lapkiadó Vállalat Idegennyelvű Lapok Főosztályának munkatársa
1988– szabadfoglalkozású író
1991 egy évet Fulbright-ösztöndíjjal Amerikában tölt
1997–2000 az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője

Díjak:
1990 Wessely-díj, 1991 Déry-jutalom, 1992 Füst Milán-jutalom, 1994 József Attila-díj, 1999-2000 a Soros Alapítvány Díja

Fönt lomb, lent avar
1993

A rendszerváltás utáni első verseit tartalmazó kötetben Kántor Péter addig legjelentősebb verseit írta meg, közöttük a „Megtanulni élni” című hosszú verset, amelyben „élete derekán” a vers beszélője elhatározza, hogy tudatosabb lénnyé válik. A tennivalók szándékosan körülményes, mindenféle megkötésekkel és engedményekkel kiegészített listájába eleve belevegyül a kudarc előérzete, mint egy burleszkfilmben. A kis és nagyszabású dolgok (esetleges) vállalása mellett egyetlen dolog fontos: a személyes érzelmekhez és tárgyakhoz való hűség, hogy lesz, ami lesz, a (Kántor költészetében azóta emblematikussá vált) yukka pálma öntözéséről mindenképpen gondoskodni kell.

Mentafű
1994

A korábbi hét könyvből válogató kötetből kirajzolódik a költő számos visszatérő motívuma (a gyermek szemével ábrázolt családi fényképek, a történelem- és festmény-versek, az álom-versek stb.), és nyomon követhető költői változása. Radnóti Sándor szerint Kántor alapmagatartása „a gyermeki csodálkozás és a rezignált ámulat”, ám érett verseiben eljut egyfajta felnőtt rezignációig. Ez indokolja a kritikus szerint, hogy Kántor, aki annyi dalformában írt verset fordított (többek között Mandelstamtól), maga lemond erről a lehetőségről, és hosszúverset, szabadverset, a lazán jambikus vagy magyaros ritmust részesíti előnyben a dallamosabb formával szemben.

Lóstaféta
2002

Kántor Péter verseiben különösen fontosak az apró, hétköznapi történések, mint például egy telefonhívás, egy séta vagy egy borotválkozás. Ezek az apró élettények mindig az emberi lét perspektívájából látszanak, és az ember múló életidejére figyelmeztetnek. A borotválkozás egyszerű műveletének leírása a végén komor képbe torkollik: a halott apa néz vissza a tükörből, és azt mondja: "csináld csak mindhalálig" (Borotválkozás). A versek gyakran igen egyszerű versformákat használnak, eljátszanak a blues, a haiku, a limerick műfajával is. Egysoros versek is vannak a kötetben, ezek olyanok, mintha keleti bölcs mondások volnának. A redukált fogalmazásmód a bonyolult szerkezetekben történő beszéddel váltakozik. A dalszerűség és a töredezettség is egyszerre érvényesül. Ahogy a játékosság és a tragikum is egyszerre van jelen. Gyakran kerül elő a család, a rokonság, sőt általában az ősök témája. Velük vitatkozni, perlekedni lehet. A másik kedves téma a költő-elődökkel és a kortárs költő kollégákkal való párbeszéd. Számos, a beszélő számára fontos magyar költő (Weöres, Vörösmarty, Tandori) mellett Kavafisz is megidéződik egy ajánlás erejéig. Gyakran kifordítja költőtársai sorait, eljátszik szövegeikkel, kollázst készít. Hol meg ironizál a többszáz éves hagyományon. A címadó Lóstaféta című vers szürreális képeket vonultat fel, a lóversennyel és a lóhalállal a lassú séta fogalmát állítva szembe. Egy nemzetközi költőtalálkozóról is tud érdekeset írni (Durban), a Názáreti Jézussal is mer kötözködni (A názáreti ember), a disznószagról is van eredeti mondandója, a lovakról sok minden, a tengerről és a hajókról nemkülönben. És végül Istenről is, akivel a leginkább szerződést szeretne kötni, hogy lehessen tudni, ki mire számíthat (Mit kell tudnia Istennek?).

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!