|
|
Kányádi Sándor |
|
(
1929
)
|
| |
|
1929 az erdélyi Nagygalambfalván született
1950-1954 magyar szakra jár a kolozsvári egyetemen
1955 a Dolgozó nő című hetilap munkatársa
1960 a Napsugár című gyermeklap szerkesztője lesz
1990 nyugdíjba vonul
Díjak
1968 Utunk-díj
1971, 1978 A Román Írószövetség Díja
1986 Déry Tibor-díj
1989 Az Év Könyve Díj
1990 MSZOSZ Díj
1990 Castren Társaság díja
1993 Kossuth-díj
1993 Magyar Művészetért Díj
1994 Herder-díj
1998 Magyar Örökség Díj
2000 C.E.T. Millenniumi Díj
2001 Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj
2002 Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíj
2004 A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
2004 Mecénás-díj
|
|
1955 Virágzik a cseresznyefa (versek)
1957 Sirálytánc (versek)
1961 Kicsi legény, nagy tarisznya (gyermekversek)
1964 Harmat a csillagon (versek)
1964 Fényes nap, nyári nap (gyermekversek)
1965 Három bárány (gyermekversek)
1966 Kikapcsolódás (válogatott versek)
1968 Függőleges lovak (versek)
1969 Fából vaskarika (mesék)
1970 Fától fáig (összegyűjtött versek)
1972 A bánatos királylány kútja (gyermekversek)
1974 Kányádi Sándor legszebb versei (válogatott versek)
1977 Egy kis madárka ült vala (versek németül és magyarul)
1978 Szürkület (versek)
1979 Farkasűző furulya (gyermekversek)
1979 Fekete-piros versek (válogatott versek)
1980 Kenyérmadár (mesék)
1982 Tavaszi tarisznya (gyermekversek)
1983 Virágon vett vitéz (mesék)
1985 Világlátott egérke (mesék)
1986 Madármarasztaló (gyermekversek)
1988 Küküllő kalendárium (gyermekversek)
1989 Sörény és koponya (versek)
1989 Erdélyi jiddis népköltés (fordítások, kétnyelvű kötet)
1991 Költögető (gyermekversek)
1992 Vannak vidékek (válogatott versek)
1998 Valaki jár a fák hegyén (egybegyűjött versek)
1999 Csipkebokor az alkonyatban (válogatott műfordítások)
2002 Felemás őszi versek
2002 Szürke szonettek (versek)
2004 Zümmögő (összegyűjtött gyermekversek)
2005 Meddig ér a rigófütty
|
1979
Fekete-piros versek
(*)
"Kányádi Sándor közösségi költő, illetékesnek tudja magát egy emberközösség dolgaiban. A modern lírikusok nagy veszedelmétől, a magányos elszigetelődéstől sohasem kellett tartania, költői világa mégsem lehet harmonikus. Verseire sötét árnyékok vetülnek, annak az emberi közösségnek történelmi létét látja veszélyeztetve, amelynek hűséget fogadott. Az erdélyi magyarság anyanyelvének, anyanyelvi kultúrájának lassú háttérbe szorulását tapasztalja. Felelősségtudattól vezetve vállalja a történelem tanújának szerepét, megoldásokra váró gondokkal és derengő reményekkel vet számot költői vallomásaiban. Közéjük tartozik népszerűvé vált verse, a Fekete-piros is. Az 1972-ben írott költemény a mezőségi Szék jellegzetes népviseletének fekete-piros színeibe öltözött lányok délutáni találkozóját, csendes táncát írja le (...)" (Pomogáts Béla)
|
1998
Valaki jár a fák hegyén
(*)
A remek gyűjteményes kötet képet ad Kányádi egész pályájáról: a korai, hatvanas években írott versek szerelemről és természetről szólnak, csikókról, juhokról, kutakról, egy elvesztett gyermekkori világról, aztán lassú elmozdulás következik a városi versek irányába, az ember kicsinységének felismerése felé ("Úgy éreztem, mintha egymagam / volnék a földön, a végtelen éjben / és tüzem volna az egyetlen fényjel / ezen a fűszagú csillagon."), a korai balladák mitologikus történetekké terebélyesednek, siratók, "barbár szonettek", zsoltárok, cigánydalok, lakodalmasok születnek, és izgalmas költői kísérletek párbeszédekre, több hangra, aztán a Függőleges lovak című kötettől kezdve még hangsúlyosabb a szenvedés, a költői eszközök elégtelenségének felismerése ("és tudni, félvén se félve / a végső vereséget"), de továbbmegy mégis, költői portrékat rajzol biztatásul, és "harap a jussáért" jussunkért, míg az ablakból szorongva nézi a megfigyelők éjjeli autóját, és bár azt mondja, hogy "undorodom a verseimtől uram", de a lovak makacsságával megy tovább az olyan nagy kompozíciókig, mint a Halottak napja Bécsben vagy a haiku-szerű pici "körömversekig" és a Sörény és koponya kíméletlen dög-verséig - pedig a költő, minden örömkészsége ellenére, immár visszavonhatatlanul szomorú.
|
2002
Szürke szonettek
()
2002 Szürke szonettek
A címben hangsúlyozott szürkeség egyszerre szándékos és félrevezető. A vékony kötet papírja valóban egyszerűségről árulkodóan szürke – de kinyitva finom, pontos rajzok illusztrálnak minden verset. Maguknak a verseknek a hangja is visszafogott – a skála azonban, amelyet átfognak, elképesztően széles mind a megszólaltatott tapasztalatok, mind pedig az utalások alapjául szolgáló irodalmi, történelmi és vallásos műveltséganyag tekintetében.
A kötet egyik fő motívuma Kányádi költészetének folytonos alapélménye, a kisebbségi sors fenyegetettsége, egyszersmind a helytállás erkölcsi kötelessége: „nem gyűlölöm viselve sorsom” (A favágó és a fejsze). Ez a fájdalom és felelősség az erdélyi magyarság helyzetéből fakad ugyan, ám a kötet során sohasem közvetlen panaszként, hanem általánosabb érvénnyel, az irodalomból, illetve a történelemből ismert helyzetekre rávetítve nyer megfogalmazást.
Kányádi a kötet irodalmi alapjául az állatmesét választotta, ami már önmagában is az indirekt megszólalás, sőt tanítás műfaja. Nem csupán saját fabulákkal járul azonban hozzá a világirodalmi gyűjteményhez, hanem Ezópusz számos meséjének elfogadott tanulságát kiforgatva-kiegészítve hívja fel a figyelmet a standardtól eltérő nézőpontok létezésére és igazára.
A fabulaszerű általánosság igényével jeleníti meg a történelemből ismerős toposzokat is. A „Históriai pillanatokra” ciklus római, illetve a „Magyar históriai pillanatokra” honi példái után a „Dachaui képeslapokra” Holocaust-utalásai és a „Pergamentekercsekre” antik egypiptomi írnokfigurája ugyanazzal az érzékenységgel mutatnak rá a mindenkori elnyomó hatalom bármely megjelenési formájára. Az istentől elhagyott reménytelenség és a lázadás között széles spektrumon Kányádi leggyakoribb hangja mégis a keserű, de rezignált humorral tompított ténymegállapítás. Ahogy a zárósorok konkludálnak: „szikkadok holtraváltan / egy elfuserált piramis / fullasztó árnyékában”.
|
Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!
|
|
