Szerzői oldal

Karafiáth Orsolya
( 1976 )

» Lotte Lenya titkos éneke (1999)
» Café X (2004)

Életrajz

1976 szeptember 19.-án született Budapesten
1995- ELTE BTK, könyvtár szak; később észt szak és ELTE ÁITFK, magyar-könyvtár szak a Ludwig Múzeum könyvtárosa és irodalmi rendezvényszervezője

Díjai:
1998 Mozgó Világ nívódíja, 2000 Móricz-ösztöndíj, 2002 Az Év Nője díj, 2005 A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

Lotte Lenya titkos éneke
1999

Karafiáth Orsolya egyedi jelenség a magyar költői életben. Első kötetének erejénél fogva rögtön tér nyílt számára a kortárs költészetben (sőt, sejteni lehet: az irodalomtörténetben is), de nemcsak népszerű író, hanem társasági ember is, bulizik, iszik, színes parókákat visel (és jól állnak neki – tanúja ennek például egy könyves folyóirat borítója, amelyen éjfekete hajkoronás címlaplányként szerepel), felkészülten, értően és kellően provokatívan irodalmi műsorokat szervez és vezet le munkahelyén, a Ludwig Múzeumban, lóálarcban énekel az Elektrik BUGI Kommandóban, cikkezik a Magyar Narancsban, az ELLE-ben és a Tina magazinban, utazik ösztöndíjjal és anélkül, kulturális tévéműsora van, sőt, ő talán az egyetlen magyar költőnő, akit az Év Nőjének választottak és akiről több oldalas, egyszerre olvasmányos és őszinte, fotókkal illusztrált cikk jelent meg az egyik legnevesebb női magazinban – kell ennél több? Szeret szerepelni, fellépni, dívát játszani, de legkedvesebb énekesnője mégsem Karády (aki után nem egy lexikonban éppen az ő neve áll), hanem a póztalanul hiteles Koncz Zsuzsa – és ez a kettősség érződik a versein is: csodálatosan és egyénien bánik az akár mikrofonba is énekelhető, sanzonszerűen szomorú dallal, de szerelmes-magányos énekeit mégsem közönségnek énekli, hanem (általában) egy üres lakásnak vagy egy nagyvárosi utcának – és szinte sohasem a kedvesnek, hanem a kedves hűlt helyének, amikor vagy becsukódott utána az ajtó, vagy pedig éppen rácsapták. A melankóliát áthatja az irónia, a haragot (igen:) a megbocsátás és az elbocsátás, az emelkedettséget pedig mindig aláássa a köznapi beszéd pátosztalan unalma. Magánhasználatra készült énekei mégis közérdekűek. „Két remek szonett nyitja és zárja a Lotte Lenya titkos éneké-t, fogja közre az elegyes verseket. A kettő közt félúton is egy négy (más-más alakú, tónusú) szonettből álló vers, a Búcsú a reggelektől. Az elsőn rajta az igazi tehetség kézjegye. A nyitó mondatban (’ne gondold többnek ezt a négy üres szobát’) üres hely: minél többnek? Talán ez a hiány telíti jelentéssel, költőietlen líraisággal. Úgy szól, olyan természetesen, célszerűen, ahogy egy huszonkét-huszonhárom éves lány a (nem régen még) kedveséhez. Aztán egy édes-keserves kép: ’a matracod mindig kemény volt’. Édes, mert mégiscsak ott van benne, és keserves, mert már kiköltözött belőle a szerelem. Sivár, mondhatni, egzisztencialista sugallatú helyszín. ... A szakítás, pontosabban: a drámaiatlanul szétmálló kapcsolat, a nem megrendülten, inkább komor közönnyel számba vett válás, sokkal inkább, mint az egymásra találás, alapélménye a fiatal költőnek. Ezek a versek akkor is belőle szólnak, ha talán szerepversek.” (Lator László) „Beszélhetnék arról, hogy jó ideje már csakis a kötött forma, hogy mindig jambus és fél- vagy keresztrím, hogy olyas motívumok ismétlődnek, mint Hold, eső, üres szoba, füst, ősz vagy tél, és hogy néha angol a cím. Megjelölhetnék verseket, A nappal verseit, A vonzás terét, a Minden, amit a felejtésről tudni kellt, vagy a párját ... Kötekedhetnék, hogy egyhangú költészet az övé, nem úgy értve, hogy unalmas. Hanem úgy, hogy hangütése szinte kizárólag edzetten melankolikus. Hogy magam ott tartom a legjobbnak a szövegeit, ahol az elégikus már-már átüt a tragikusba, a forma zúzódik, a megszólalás szikárabb lesz, egyszerűbb, lehull a sallang, a sanzon, bereked a bel canto. És ekkor lesz igazán női. Érett és értő. Ez lenne ő.” (Harcos Bálint)

Café X
2004

„Egy nő lennék csak, százhetven magas, / kinek kedvenc söre a Heineken. / Ki hirtelen fogyott vagy tíz kilót, / s még három év kell, hogy harminc legyen. // Van munkája, és volt már két szerelme, / Rómáig négy napot zarándokolt. / Nem semmiség – akad, aki irigyli. / S most átismétli pontosan, mi volt.” (Minden, amit az emlékezésről tudni kell). A Café X a szerelmek és az évszakok könyve: „kedvenc hősnőnk” (ahogy maga a költő nevezi versbeli énjét) városok és választások vonzásában, a zene és a tánc lüktetésében, egy kamasz lázadó lelkesedésével éli az életét; a versek füstös-kesernyés hangján, az irónián és önirónián is átszűrődik egy fiatal lány bája (nincs jobb szó az ilyen kacéran dicsekvő, finoman kötődő sorokra, mint „Megláss lebarnultan, az új kalapban, / bánhasd kicsit, hogy nem jöttél velem.” – ez a friss hang talán leginkább a weöresi Psyché nőiségét idézheti). A kötet másik kulcsszava a kalandvágy, amely gyakori utazásban és lakásváltoztatásban csapódik le, meg persze a szerelmi kalandozásokban (András, Kristóf, X úr, nyárbőrű „cigányherceg”), amelyekről songok, keringők, sanzonok és „kalandversek” szólnak, no meg remek, az irónia és a tragédia határán ügyesen egyensúlyozó, merész kuplé-dalok a kalandfilmek modorában - a versek is a „bizarr vígjáték, horror, fantasy” vidékein alakoskodnak: „Ártatlan nő vagyok, ki mégis kém lett, / s ő, mint az ellen-kém, utamba áll” (Café X). A főként nőnemű, erős egyéniségű városlakóknak (de persze kétes jellemű, vidéki hímeknek szintén) ajánlható, különösen szép kivitelű kötetet a szintén író Filó Vera dinamikus és szellemes rajzai illusztrálják, amelyek, ahogy a versek is, mindig a nőt (egyetlen nőt) ábrázolnak. Szép ívű, de bárhol felüthető versgyűjtemény ez – talán soha ennyit még nem írtak egyszerre a szerelemről. „Két test így még sosem. Ezt mondom én. / Csupán a testek. Mondja erre ő. / Hisz nem tudsz többet ennél. Mondom én. / Csupán te nem tudsz. Mondja erre ő.” (Song for a gone lover) “Karafiáth Orsolya kötetében van néhány egészen elképesztoen szép vers - igen, szép, a szó leghagyományosabb értelmében, kerek egész, semmi visszavonás vagy trükk. (Ennyiben Karafiáth ódivatú.) Egyszóval - ne kerteljünk: nagy esemény, hogy megjelentek Karafiáth boldog-szomorú dalai.” (Kálmán C. György)

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!