Szerzői oldal

Kemény István
( 1961 )

» Az ellenség művészete (1989 )
» A Kafka-paradigma (1993)
» Hideg (2001 )
» Élőbeszéd (2006)
» Kedves Ismeretlen (2009)

Életrajz

1961 október 28.-án született Budapesten, de Érdligeten, majd Budaörsön nő fel, itt jár gimnáziumba
1990-ben diplomázik az ELTE-n magyar-történelem szakon
1990 Budapestre költözik
szabadúszó író

Díjak
1986 Kilencek Díja
1988 A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja
1988 KISZ-díj
1989 Móricz Zsigmond ösztöndíj
1989 A Jövő Irodalmáért Jutalom
1990 Holnap Kiadó Nívódíja
1994 Soros-ösztöndíj
1994 Hidas Antal-díj
1995 Graves-díj
1997 Déry Tibor-díj
1997 József Attila-díj
2001 Zelk Zoltán-díj
2002 Arany János-ösztöndíj
2002 Palatinus-díj
2004 JAK-díj, költészet
2006 Székely Bicska-rend
2007 Palládium-díj
2007 Babérkoszorú-díj

Az ellenség művészete
1989

„A harmadik buliba magával vitt engem is, én pedig tervezgettem: egyedül, vadul és esetlenül fogok táncolni, és ha egy ocsmány ember megszólít, ha meg mer szólítani: le fogom köpni! Ez jutott eszembe. Mert ha nekem mindenki az ellenségem, akkor legalább hadd undorodjon tőlem mindenki.” A vers-intenzitással megírt, objektíven látomásos regény nimfákat és abortáló isteneket ugyanúgy felvonultat, mint megszállottakat, öngyilkosokat, őrülteket, művészeket és titokzatos filmkészítőket. A történet epizódokból épül fel: a narrátor egy fiatal nő, aki idegenvezetőként vezeti át barátját és az ismeretlen olvasót életének helyszínein, bemutatva a nyolcvanas évek „rokokó” Budapestjének nappal is éjszakai fényekben játszó világát, ahol a szereplők mintha mindannyian egy Antonioni-tanítvány filmjéből léptek volna elő, és az örök életet titkát keresnék vad szenvedéllyel, de csak azért, hogy aztán elutasítsák az ajándékát. Láthatatlan tenisz, önkínzó szerelem, a fontosság és a fölöslegesség érzete: a regény ugyanolyan éles közelkép egy korszakról, mint Hajnóczy Péter regénye, A halál kilovagolt Perzsiából. „Ekkor még úgy tudtam, hogy másnap öngyilkos leszek ...” „Az ellenség művészete, melynek a megértéssel szembeni ellenállás része csupán, gondolkodásunk és érzéseink folyamatszerűségének lezárulása, az álláspontos és nézetek végleges megszilárdulása ellen irányul. Akkor lendül mozgásba, amikor szavaink elszakadván a személyes élet szövetétől változatlan formába merevednek, elvesztik bűvös bizonytalanságukat.” (Beck András)

A Kafka-paradigma
1993

„Az az író, aki a kör helyett az egyenest választja, hős. Nem tesz mást, mint nekiesik a végtelennek, ’tépi, cibálja’. (...) Egy elegáns kör kikezdhetetlenebb és egyszerűbb. Megnézik, bólintanak, legyintenek rá. Az egyenesbe viszont, akármilyen vékony, bármikor belegabalyodhat a rendőr, a filozófus vagy a polgár. Az egyenestől megriad az ember. Aki az egyenest választja jelének, hős.” (részlet A gyűrű és a pálca című írásból). Az esszégyűjtemény Kemény István és Vörös István közös munkája, csak a tartalomjegyzékben jelölik meg, melyik írásnak ki a szerzője. Felütésként mindjárt az ördögről beszélnek, csalásairól és jelenlétéről a világban, aztán elemzések következnek a nyolcvanas évek underground művészetétől kezdve az ugyanekkor induló költőnemzedék első köteteinek bemutatásáig. A kötet önmagában is jó, de összefüggéseiben még érdekesebb, hiszen jóslataik beváltak és meglátásaik ma sem vesztettek érvényükből. Könyv a reménytelenség izzó erejéről.

Hideg
2001

„Kemény Istvánt sokan tartják a posztmodern magyar költőnek. (...) Költészete nagy kihívást jelentett és jelent az uralkodó olvasási normák számára, mert egyszerre ad valamiképpen túl sok és túl kevés fogódzót.” (Menyhért Anna) Ahogy A néma H. című kötetről írta Legeza Ilona: „A költő ugyanis elkezdett - nyilván szántszándékkal, előre megfontoltan - nemcsak régies, de szinte már biedermeier jellegű költeményeket írni: az egyszerűség, a meghittség, a bensőségesség, a kis közösség, a család, a mindennapok himnuszai sorakoznak a kötetben; sétákról, jóízű együttlétekről, baráti beszélgetésekről, dolgukat becsülettel végző, szegény és egyszerű, de talpig jóravaló érdi munkásokról esik szó a versekben, és minderről az igazán soha nem volt (vagy mesterkéltségbe fordult) igazi magyar biedermaier hangján, poétikájával.” A tiszta hangú, a prófétikus pózokat elutasító, mégis erősen sejtelmes, sugallatosan sokrétegű, sajátos hangú Kemény képes igazi nagy verseket írni, olyanokat, amelyekbe újra meg újra belekáprázik az olvasó szeme. Elutasítja a nagy gesztusokat, de még a hivalkodó iróniát is, látszólag szárazon, objektíven szólal meg, verseit nem a hang modulációi, hanem a dallam átható egyszerűsége működteti: lát és megmutat, de ez a megmutatás mindig fájdalmas, mert eleve vesztes pozícióból történik, a beszélő nem tartja magát az igazság letéteményesének, hanem tisztában van helyzete reménytelenségével. Hiába a szinte minden sorból kiérezhető sóvárgás a teljesség után: az égi hatalmak elérhetetlenek, a földiek pedig elnehezítenek és tönkretesznek, és az óvodáskorban megtapasztalt napsütéses délután egyszerű öröme az egyetlen tiszta pillanat. „Olyan a szeme, hogy az aranykor / ez a perc lesz neki, és nem más. / Úristen, most mit csináljak? / Mit csináljak?” (Hibátlan fényözön)

Élőbeszéd
2006

76 oldal Ebben a kötetben az érett férfi számvetést készít egész eddigi életéről, mely egyben történelmi és egzisztenciális számadás is. A kötet központi tárgya: a Halál. A címadó versben vele folytat beszélgetést a költő, élőbeszéddé lefokozott líraisággal. A kötet egyetlen történetként működik: a beérkezett férfi végigtekint családján, munkáján, életén, eljut a Káin-mítoszig, és elkezd menekülni a Halál érintése elől. A kötet kezdő és végpontját egy-egy véletlenül talált fél pár kesztyű jelzi. "Egy nagyon jelentős költő jelenti itt ki, szerényen és magabiztosan, affirmatíve és kételkedvén: "Itt állok most tehát, / és tudom, amit tudok" - olvasóként pedig nyugodtan mondhatjuk, örvendezvén: e költő, aki itt ál, igen sokat tud." Margócsy István, Élet és Irodalom "Sebezhető őszinteség és önirónia, humor és melankólia" Ferencz Győző, Népszabadság

Kedves Ismeretlen
2009

A Kedves Ismeretlen egy jelentékeny, fajsúlyos költő Kemény István tisztességgel és nagy műgonddal, valamint szorgalommal végigírt regénye. Mindezeken túl pedig érződik a Kedves Ismeretlen lapjain a személyes érintettség is. A címben szereplő Ismeretlen az ismeretlen életet, az ismeretlen világot jelenti, melyet regényünk fiatal hőse Krizsán Tamás minél inkább szeretne megismerni. Ennyiben a Kedves Ismeretlen igazi kalandregény, egy kamasz személyiség kalandja a világ felfedezéséről. A regény elbeszélője – Tamás – ezt a folyamatot eleveníti fel. Így kibomlik a magyar történelem elmúlt 40-50 éve is, a hatvanas évektől kezdődően a nyolcvanas évekig intenzívebben. A felnőttkorból gyerekkorára visszatekintő narrátor nézőpontja különösen alkalmas arra, hogy az akkori életvilágot, ellentmondásos mindennapokat mai fejjel értelmezze. Közben megörökíti családját, ugyanakkor le is számol velük. A könyvben naplók, levelek, versek, mindenféle szövegek vannak szellősen elhelyezve. Az irodalom létmódja, a kultúra evidenciája meghatározza az elbeszélő tudatát. Ennek szemléltető metaforája a könyvtár, ahol hősünk fiatalon dolgozik, de ami fontosabb, ahol gyakorlatilag él. Hiszen innen indul megannyi történet, innen datálódik megannyi felfedezés. Minden önéletírás burkolt (vagy nem annyira burkolt) célja, hogy az elbeszélő saját magával is találkozhasson. Mint kedves ismerőssel. Ehhez fel kell fedeznie a kedvetlenséget és a melankóliát is. A regény prózáját a költő Kemény írta. Ebből több dolog is fakad: egyrészt a szöveg lírainak nevezhető, melyet sűrű és eredeti kisjelenetek gazdagítanak, ugyanakkor a kompozíció, a szerkezet, az arány megalkotásán is érződik a lírikus szemlélet (ami ez esetben az epikus szemlélet hiányával) egyenlő. „Minden igaz, meg persze az ellenkezője is, de azért főleg minden” – ez a regény mottója. Legjobb pontjain Kemény István ezt a főleg mindent térképezi fel.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!