Szerzői oldal

Életrajz

1929 Budapesten született
1944 Auschwitzba deportálják
1949-50 a Világosság munkatársa
1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító


Díjak:
1983 Füst Milán jutalom, 1983, 1985, 1986 Európa Kiadó Nívódíja, 1988 Artisjus Irodalmi Díj, 1989 József Attila-díj, Déry Tibor díj, 1990 Év Könyve jutalom, 1992 Soros életműdíj, 1995 Brandenburg Irodalmi Díj, Lipcsei Könyvvásár Nagydíja, 1996 Márai-díj, 1997 Kossuth-díj, Friedrich Gundolf-díj, 2000 Herder-díj, 2002 Nobel-díj,

Sorstalanság
1975

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit a haláltáborba kerülő pesti zsidófiú, Köves Gyuri szemével, gyerekszemmel láttatja, ettől tisztább és élesebb a kép. A tragikus állapotot nem erkölcsi vagy érzelmi alapokról közelíti meg, hanem mintegy szenvtelenül. A regény távol tart magától mindenféle ideologikus közelítésmódot, az antifasiszta, Semprun-féle hozzáállást éppúgy, mint a történteknek a zsidóság sorsából, vallásából való levezetését. Kertész Auschwitz egyetemes metafizikai botrányát, az elbeszélhetetlent beszéli el. Számára a zsidók elpusztítása nem a zsidók ügye, hanem a nyugati civilizáció traumatikus eseménye. A cím arra utal, hogy a totalitárius állam elszenvedőjének nincsen többé egyéni sorsa.

A kudarc
1988

Kertész harmadik műve tulajdonképpen regény a regényben. A narrátor-író, az Öreg, aki a feleségével egy budapesti garzonlakásban él, a Sorstalanság megírásának és kiadásának körülményeit beszéli el. Új regényéhez keres ihletet, amikor megtalálja egy korábban elkezdett regényét, A kudarc-ot. A könyv második, nagyobb része Köves életét beszéli el, aki újságíróként egy távoli totalitárius "szép új világba" (az ötvenes évek elejének Magyarországára) utazik. A több idősíkon játszódó, önéletrajzi jellegű regényben Köves kimondja: "Én csak a számomra lehetséges egyetlen regényt írhatom meg", ami úgy is érthető, hogy a szerző az egész életművét egyetlen regénynek tekinti.

Kaddis a meg nem született gyermekért
1989

A regény egy nagyon következetes és hiteles írói gondolkodásmód újabb állomása, egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Mottója Celan Halálfugájából való, alaphelyzete, hogy az elbeszélő kategorikus "nem"-mel felel gyermek után vágyódó feleségének, majd ezt a "nem"-et magyarázza, argumentálja a regény körkörös, sokszólamú érvelés-, meditáció- és filozófiai okfejtés-rendszere. Az elbeszélő nemcsak a meg nem született gyermeket siratja, hanem önmagát, a zsidóságot és az emberiséget is.

Felszámolás
2003

A Felszámolás folytatja a Sorstalanság, A kudarc és a Kaddis... trilógiáját. Hőse, az irodalmi szerkesztő Keserű megpróbálja felkutatni barátja, B. utolsó, eltűntnek hitt regényét. B. a rendszerváltás idején öngyilkosságot követett el. Hátrahagyott drámájában kísérteties előrelátással megírta barátai jövőjét, ahogy a valóság helyett az "úgynevezett valóság" túlélőivé válnak. Érthető, hogy Keserű mániákusan igyekszik megérteni barátja sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.

K. dosszié
2006

261 oldal Hafner Zoltán irodalomtörténész 2003 és 2004 folyamán mélyinterjút készített Kertész Imrével. A hanganyagot, mely tucatnyi kazettát megtöltött, leírta, megszerkesztette és elküldte az írónak. Aki - előszava szerint - kézbevéve az anyagot félretolta azt, és megírta ezt a regényes párbeszédet. A válaszoknak és a kérdéseknek is maga adott végső formát, így született meg új, önálló műveként ez az "önéletrajz két hangra". Benne az író beszél gyerekkoráról, szüleiről, életéről és műveiről. Arról például, hogy Köves Gyuri haláltábor-beli története mennyire és hogyan (és hogyan nem) az ő személyes története. És főként arról, hogyan függhet össze a saját élete regényei hőseinek életével. A kérdés nem egyszerű: nem magától értetődő az összefüggés, erről beszél tán a legszenvedélyesebben a szerző. A megírt művekhez képest a megélt élet önmagában kevésbé fontos Kertész számára. Hogy mennyiben önéletrajzi a Sorstalanság vagy A kudarc meg a Kaddis, ez kiemelkedő kérdése a könyvnek, a körvonalazódó válasz viszont inkább kitérő: az író szerint a művészi teremtés felülírja az emlékezést. "Kertész Imre munkái közül alighanem a legderűsebb, a legoldottabb, a baljós igazságok, a komor élettények mellett rendre előtör a groteszk helyzetekre való finom érzékenysége, humora, iróniája." Dérczy Péter, Élet és Irodalom

Európa nyomasztó öröksége
2008

Kertész Imre legújabb esszékötetével az olvasó egy néhol izgalmas, néhol rezignált, néhol keserédes utazáson vehet részt. Több értelemben is. Egyrészt végigkísérheti az írót Európa nagyvárosai között, ahová Kertész vagy, mint meghívott, vagy mint szellemi utazó érkezett. A kötetnyitó Bécs-napló, a záró Berlin-esszé között egy megkapó Salzburg-portré, egy ma is aktuális jeruzsálemi beszámoló mellett, megtalálhatjuk leghíresebb beszédeit is, például a stockholmit, melyet a Nobel-díj átvételekor mondott. Utazásnak tekinthetjük azt is, ahogyan a megbecsült író visszatér a birkenaui rámpára, hogy végiggyalogolja azt a bizonyos egy kilométert, ahogyan az ünnepelt szerző felidézi az évtizedeken át tartó önkéntes kudarctörténetét. És végezetül utazás az is, ahogyan ezek az irodalmi esszék összekötik a Kertész-próza stílusbravúrját, az elemző nyelv objektív ornamentikáját az esszék intellektuális, reflexív és önreflexív nézőpontjával. A kötet első felében azokat a mára klasszikussá lett írásokat találjuk, melyekben a holokauszt kultúrájával és a megírhatóság mikéntjével foglalkozik, ezek a szövegek nagyban segítették a Kertész-regények autentikus megértését, támpontokat adtak Kertész regényelméletéhez és nyelvfilozófiájához egyaránt. A kötet második harmadában az elmúlt 15 év elegyes írásait olvashatjuk: kiállítás-megnyitók, köszöntések, emlékezések, előszók, nyilvános levelek, mintha egy munkanapló bejegyzései volnának. Ezek a források megmutatják kik hatottak Kertészre, illetve, hogy kikkel érzi rokonnak magát. Az utolsó része a könyvnek a holokauszt árnyéka után a jövő kilátásai felé tekint. Az új könyv főszereplője nem egy ember, noha végighallható az önmaga emberségére konokul figyelő ember fanyar, mégis bizakodó hangja, hanem egy földrész, Európa, illetve ennek a földrésznek a kultúrája. Kertész a kultúra tárgykörébe vonja a legimpozánsabb nagyvárosi utcákat, és a már említett koncentrációs tábor rámpáját is, mintha a két útvonal részint párhuzamos lenne, részint egymásból és egymásba következne. Az Európa nyomasztó öröksége lapjain is megtaláljuk azonban azt a jellegzetes kertészi derűt, amely oly módon tagolja az árnyékos oldalakat, ahogyan egy szép tavaszi délelőttön felbukkan váratlanul a napsütés, hogy megmutassa magát a hidegebb idő ellenére. Vagy éppen azért.

Európa nyomasztó öröksége
2009

Európa nyomasztó öröksége című könyve régi és új írásokat egyaránt tartalmaz. A kötet első felében azokat a mára klasszikussá lett írásokat találjuk, melyekben a holokauszt kultúrájával és a megírhatóság mikéntjével foglalkozik, ezek a szövegek nagyban segítették a Kertész-regények autentikus megértését, támpontokat adtak Kertész regényelméletéhez és nyelvfilozófiájához egyaránt. A kötet második harmadában az elmúlt 15 év elegyes írásait olvashatjuk: kiállítás-megnyitók, köszöntések, emlékezések, előszók, nyilvános levelek, mintha egy munkanapló bejegyzései volnának. Ezek a források megmutatják kik hatottak Kertészre, illetve, hogy kikkel érzi rokonnak magát. Az utolsó része a könyvnek a holokauszt árnyéka után a jövő kilátásai felé tekint. Kertész a kultúra tárgykörébe vonja a legimpozánsabb nagyvárosi utcákat, és a már említett koncentrációs tábor rámpáját is, mintha a két útvonal részint párhuzamos lenne, részint egymásból és egymásba következne. Az Európa nyomasztó öröksége lapjain is megtaláljuk azonban azt a jellegzetes kertészi derűt, amely oly módon tagolja az árnyékos oldalakat, ahogyan egy szép tavaszi délelőttön felbukkan váratlanul a napsütés, hogy megmutassa magát a hidegebb idő ellenére. Vagy éppen azért.

Haldimann-levelek
2010

Eva Haldimann 1977-ben értő és méltató recenziót írt a Sorstalanságról a Neue Zürcher Zeitungba. A kritikáról Kertész véletlenül szerez tudomást a Lukács-fürdőben, aztán a szöveg, kalandos körülmények között jut el a szerzőhöz. Kertész köszönetképpen levelet ír, és mellékeli új könyvét, A nyomkeresőt. Innen indul kettejük története, egy megkapó irodalmi természetű barátság története. A levelezéstörténet kötetbeli végpontja 2002, a Stockholmba, a Nobel-díj átvételére induló Kertész berlini lakhelyére postázza az utolsó levelet Haldimann. A 25 évnyi történetből a kötet hangsúlyos közepe a kilencvenes évekre esik. Ez az időszak, a rendszerváltás után, fordulópont Kertész életében, mondhatni, ekkor van félúton az itthoni majdnem teljes ismeretlenség és a Nobel-díj utáni abszolút világhír között. Ekkor nyílik ki a világ Kertész számára, utazások: Bécs, Berlin, és Európa más városai; és ekkor derül ki Kertész számára, hogy a magyar politika és közélet menthetetlenül zárt marad, és a rendszerváltás demokratizmusának pillanatnyi eufóriája illúzió csupán. Így részletesen olvashatunk politikai reflexiókat, közéleti elmélkedéseket, emellett pedig a készülő művek alakulástörténetéről, esztétikai formálódásáról is információkhoz jutunk. Kertész végig fegyelmezett, visszafogott. Személyes érzelmekről alig olvashatunk. Kivételt jelent első feleségének, Vas Albinának a halála. A halálhírre írott Haldimann-távirat szintén benne van a kötetben.

Mentés másként
2012

Kertész Imre Mentés másként című műve a szerző 2001 és 2003 között írt naplójegyzeteit tartalmazza. Ilyen értelemben nem fiktív műfajról beszélhetünk, hanem olyan kötetről, mely bepillantást nyújt az író életébe, és azon közéleti eseményekre is rátekintést kínál, melyek élénken foglalkoztatják a szerzőt. A Mentés másként cím egyszerre utal többféle, az író életében bekövetkezett változásra. Elsődleges jelentése természetesen a számítógéphez kötődik, a gépen való íráshoz, mely újként, másként jelentkezik a szerző életében, s így más formában nyújtja a megőrzés lehetőségét. Hasonló másként értelmezhetjük a kultúrához, az identitáshoz való viszonyt is, ami rendhagyó módon kerül megírásra: a szerző az általa folyamatosan létrehozott ellentétekben szemléli önmagát, kulturális hovatartozását, és ennek fényében kevésbé a saját identitás leírására törekszik, hanem a másik, az elutasított megfogalmazására. Ebből következik, hogy az identitása mindig az idegenként értett másikkal szemben jön létre, s ezért az identitás megőrzés szintén „másként” történik. A naplójegyzetek emellett a földrajzi lakóhely változását, ennek eseményeit és élményeit is rögzítik. A szerző által valamikor kedvelt, mára elutasított Budapesttel kerül szembe a befogadó, mindig is vágyott Berlin, mely ellentét szervesen illeszkedik az identitás megírásának formájához, s így annak részeként válik a kötet fontos elemévé. Hasonlóképpen jegyzi le a szerző az emberi test időskori változásait, ami az öregkorral való számvetésként is olvasható. Mindezt újra és újra átszövik a zsidó identitás dilemmáiból fakadó kérdések, melyek hol emlékező jellegűek, hol pedig a kortárs társadalmi és politikai események tekintetében fogalmaznak meg éles, Kertész Imrére jellemző kijelentéseket. Összességében Kertész Mentés másként című műve egy író érett pályaszakaszának pontos, radikális kijelentésektől sem mentes izgalmasa dokumentuma.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!