Szerzői oldal

Kodolányi János
( 1899 - 1969 )

» Julianus barát (1938)
» Süllyedő világ (1940)
» Én vagyok (1972)

Életrajz

1899. március 13.-án született Telkiben
1919 pécsi és fehérvári iskolaévek után Székesfehérváron érettségizett
1919–1921 filozófiát, esztétikát és szociológiát tanult
1921 Budapestre költözött
1922 írók és olvasók körében egyaránt sikeres a Nyugatban megjelent novellája, a Sötétség
1932 a Nyugat szerzői estjén Móricz Zsigmond mutatta be; kapcsolatba került a munkásmozgalommal
1932 megszervezi az Írók Gazdasági Egyesületét (IGE); főtitkár és később társelnök (1944)
1930-as években ötször jár Finnországban; könyveket ír utazásairól, inspirációt merített történelmi regényeihez
1939-1940 a szélsőjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapja, a Nemzetőr főszerkesztője; a jobboldal ünnepelt írója; nézeteit a háború után őszintén megtagadta
1949 Balatonakarattyára költözik; bibliai regényein dolgozott, levelezéssel tartotta a kapcsolatot írótársaival (Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Várkonyi Nándor)
1955 visszatért az irodalmi életbe, tagja lett az Írószövetségnek
1956 a forradalom idején Balatonfüreden kezelték szívbetegségét
1957 megkezdődött életműkiadása
1967 megkapta a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjét
1969 Budapesten halt meg

Főbb díjak:
1937 Baumgarten-díj, 1990 posztumusz Kossuth-díj

Julianus barát
1938

„A mítosz tehát nem egyéb, mint az emberi faj őstudásából származó a priori igazságoknak a kor nyelvén való kifejezése” írta a szerző az ötvenes években egyik levelében, és ezzel fényt vet mitikus világszemléletének gyökereire is, amelyet Várkonyi Nándor egyenesen mágikus realizmusnak nevezett, és amelyből történelmi regényei táplálkoznak. Kodolányi tatárjárás-kori regénytrilógiája az egymással csak igen lazán összefüggő Vas fiai, a Boldog Margit és a Julianus barát, amelyben nemcsak a híres történelmi alakok és mellékalakok, hanem a korabeli nyelv megidézésére is kísérletet tesz. Az 1938. szeptember 6-án Helsinkiben befejezett, nyolc részes Julianus barát a címadó hős gyermekkorában kezdődik, amikor a csapongó fantáziájú, erős akaratú gyermek (aki történetesen a Kodolányinak igen kedves Pécsvárad táján él), aki a Fehérlófia mesét hallgatja, és az öregek énekét “a fejedelemről, aki nagy sereggel bejárta a földet, s hírt, nevet szerzett magának”, elhatározza, hogy elindul az őshazában, Magna Hungáriában maradt magyarok keresésére, hiszen a Gestában megtalálni véli létük bizonyítékát: „Menének küetök Keletre, s mondának hírt magyeriak felől, s magyeriak örömvel fogadták űköt.” A gyermeket nem riasztja meg semmi veszedelem, bízik magában és a gondviselőben: „- Vaj ki tudna oda elmönnie? - kiabálta. - Nem járt még embörfia a velág végén. Nem löhet oda elmönni. Mer közbül vagynak a nagy kénkües tavak meg a langalló högyek. Ott lakoznak az ördöngök. - Én csak kresztöt vetök majd, meg elmondom a Miatyánkot meg az Avét, osztán szétnyílnak a langalló högyek, legyappannak a tüzek, meghívülnek a kénküek. Osztán úgy megyök által rajtuk sértetlen - magyarázta lelkesen Györk.” A fiatalember a székesfehérvári kolostor és a bolognai egyetem után az esztergomi és budai királyi udvarral kerül kapcsolatba, részt vesz a dominikánus rend megalapításában, majd nekivág a hatalmas útnak, hogy megszállott igyekezete során lassan elveszítsen mindent, ami számára kedves, csak a nagy cél éltesse tovább: „Hányan elmaradtak tőle, míg idáig eljutott! Legelőször az a kislány, aki játszótársa volt, és annyira szeretett volna az erdőben, faházban éldegélni vele. Hogy is szokta mondani: ’Mint a galambok.’ Azután apja, mostohaanyja, öccse. A klastrom jóságos vén perjele, aki mindig úgy nézett rá ültéből, a térde közé állítva őt, mint a varjú. Most szinte hallotta fuldokló köhögését, figyelmeztető szavait: ’Vigyázz, fiadom, érzéseid ne legyenek erősebbek akaratodnál.’ Igaza volt... Ha nem keményítette volna meg akaratát, sohasem jutott volna ide. Aztán Ottó fráter. Majd Konstantinopolisban az otthoni vitézek, Matrikában a kiskutyája, Torgikánban Desiderius meg Paulus. Végül szegény Gerhardus fráter. Ott porlad két jegenyenyár között, mintha Őrhalom nyárfái volnának. Ide már nem követte senki.” Végül, rögtön mielőtt megérkezne a regényben már nem ábrázolt őshazába, találkozik egy asszonnyal, akivel (bár számos nehézség árán) végre saját nyelvén beszélgethet: „- Honnejt jevél? - fordult Julianushoz ismét az asszony s mosolygott. - Magyeri országból! Messziről. - Madzsar uruszág belől... Messze róla... Nincs messze. Itt vogyun közel. - Julianus ismét szédült. Mintha esztendőkig ásott volna a tíz körmével éjjel-nappal, éhezve és szomjazva, s most előbukkannának a föld alól az első aranyszemek. Aranyszemek, drágakövek. Fölkapta, formálta, gyönyörködött bennük.”

Süllyedő világ
1940

„Fehérvárt szeretem. Otthonosan érzem magamat benne, akár a házikabátomban. Tetszik a belsőváros kanyargó, szalagvékony utcáinak régi barokk képe, a külső részek falusias, parasztos hangulata, tocsogó, sásos-bokros környéke, a kakasugrás szélességű folyócska, mely az iskolakert mellett ballag, s széles rétek vizét gyűjti össze, a távolban kéklő Vértes hosszú háta. Tetszik a barátságos külsejű iskola, udvarán a suttogó jegenyékkel. (...) Íme, ez az ősi koronázó város, nagy királyaink temetkezőhelye, itt hirdették ki az Aranybullát. Itt mondta a németbarát Péter király szemébe sötét jóslatait a prímás, és nem messze innét hányták el a megvert teutonok vértjeik ezrét. Az iskola egészen fogamra való. Szabad, bajtársi hang uralkodik itt, nyomát sem érzem a gőgös, puffadt tanári uralomnak. (...) A tanárok, akár fiatalabbak, akár öregek, jó emberek. Rigolyásak, hiszen tanárok, de megértők, bölcsek.” Kodolányi később alaposan átdolgozta objektíven és kellő humorral megírt önéletrajzi regényét, amelynek legmegkapóbb részei közé éppen az érlelő iskolaévek leírása tartozik, az a szellemileg rendkívül inspiráló, diáklap-szerkesztő, viták lázában égő székesfehérvári időszak, amely megvetette későbbi szerteágazó érdeklődésének, sok kötetes nagy műveket tervező és létrehozó döbbenetes munkabírásának alapjait.

Én vagyok
1972

Kodolányi mitikus-biblikus regénytrilógiája: az Új ég, új föld című Gilgames-regény, Az égő csipkebokor című Mózes-regény, és a Jézus korát megjelenítő Én vagyok, amelyet 1950-51-ben írt, politikai és emberi elszigeteltségben; a regény nem jelenhetett meg, csak egy része, a Jehuda bar Simon emlékiratai látott napvilágot 1957-ben, és később részletei jelenhettek meg a Vigíliában; a teljes regényt csak a szerző halála után adták ki. Az újszövetségi idők kezdeteit megidéző történetnek voltaképpen nem is Jézus a főhőse, hanem az egykori kőfaragó és árulóvá lett tanítvány, Júdás, vagyis Jehuda bar Simon, akinek egész életét megismerhetjük a születéstől az öngyilkosságig, és közben természetesen Jézus életét is végigkövethetjük. A regény címe nem Júdásra, hanem Jézus mondásaira utal: "Én vagyok a jó pásztor..." "Én vagyok az út, az igazság és az élet..." A regény Jézust kívülről (az Evangéliumok alapján) ábrázolja, Judást viszont belülről: a szerzőt az árulás lélektana és motivációja foglalkoztatja; az áruló némely testi-lelki vonásában (sántaság, izgágaság) és életrajzi adatában a szerző saját élményeire ismerhetünk. A regényt szemléletes ábrázolásmódja és hiteles lélektani ereje teszi láttatóvá – ebből a szempontból talán érdemes volna összehasonlítani a másik nagy biblikus regénysikerrel, Spiró György Fogságával.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!