Szerzői oldal

Krasznahorkai László
( 1954 )

» Sátántangó (1985)
» Az ellenállás melankóliája (1986)
» Az urgai fogoly (1992)
» A Théseus-általános (1993)
» Északről hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003)
» Rombolás és bánat az Ég alatt (2004)
» Seiobo járt odalent (2008)
» Az utolsó farkas (2010)

Életrajz

1954 Gyulán született
1974-77 jogot hallgat a szegedi JózseF Attila Tudományegyetemen
1976-83 Hungarológiát hallgat a budapesti ELTÉ-n
1983 szabadúszó író
1987-88 a DAAD művészprogram vendége Berlinben

Díjak:
1987 József Attila-díj, a hollandiai Mikes Kelemen Kör díja, 1992 Déry Tibor-díj, 1997 Márai-díj, 2004 Kossuth-díj

Az ellenállás melankóliája
1986

"Az ellenállás melankóliájának teljes világábrázolásra törekvő, minden részletében a konkrétumokon túlmutató rémálomszerű története valójában nem más, mint egy konkrét földrajzi helyen és történelmi időben játszódó, minden részletében szociológiai-lélektani hitelességű, reális eseménysor, melynek lényegét, ha mondjuk egy hivatalos jelentésben összefoglalnánk, az pitiáner ügynél nem lehetne több. Annak ellenére, hogy mindenre van valóságos és tulajdonképpen 'kisstílű' magyarázat, mégis végig elhisszük (ahogy ezt már korábban megszokhattuk), hogy amit olvasunk, rendkívüli történet, amely messze meghaladja önmagát."(Károlyi Csaba) "ha bírjuk ép ésszel, hogy hiába" (Krasznahorkai László)

Az urgai fogoly
1992

A narrátor megérkezik Beijingbe, és kilép a szálloda erkélyére, felnéz az égre, és megérti, hogy nem lehet megérteni semmit. A nagy kérdések tartalma "megnevezhetetlen, szóba foglalhatatlan, nyelvbe nem ékelt", tehát fel sem lehet tenni őket - a kérdésekkel mégis tökéletesen tisztában van, mert tudja már, hogy "nem az Ismeretlennel, hanem a Megérthetetlennel" áll szemben. A szerző megvilágosodás-kereső utazása voltaképpen ezzel a dantei fordulattal kezdődik, annak a felismerésével, hogy "felnézni az égre, azt jelentette, belátni, hogy nem állok kapcsolatban az éggel, ahol felnézni már önmagában annyit jelentett, hogy akárcsak a korszaknak, amelyben élek, nekem magamnak is megszakadt az összeköttetésem a kozmosszal". Az éggel való eleven kapcsolat keresése azonban nem egészen itt, hanem már a szerző a mongóliai Urgában megkezdődik, ezen a végtelenül sivár és lepusztult helyszínen, hogy aztán a Góbi sivatagon átvonatozva Kína szívébe vezessen. Beijingben a szerző egyedül járja be a várost, eláll a lélegzete az Azúr Felhők Templomában, megnéz egy eladást a Ji Xiang színházban, hogy felismerje, a színpadon nem színészek, hanem földre szállt istenek állnak, és kis híján az életét veszti Quangzhou-ban, Dél-Kína miazmás levegőjében, hogy aztán, már Európa felé, Urgába visszatérve és napokig kényszerű várakozásra ítélve ebben a lepusztult földi pokolban, végül mégiscsak találjon valakit, Mönhtembrel lámát, akinek belső sugárzása reményt ad számára a túlélésre, az életre.

Északről hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
2003

Északről hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó A regénycím a zen buddhista kolostorok építésére vonatkozó rituális "négy előírás"-ra utal. Az itt szereplő kolostort ezer éve építették Kyotóban. A Japánban játszódó regény főhőse, "Genji herceg unokája" a világ legszebb kertjét keresve jut el a kolostorba. A keresett kert ott is van, de főhősünk nem találja meg, szabályosan elmegy mellette, "örökre elmulasztja". A kolostorban senkit se talál (a város is elhagyott), csak a pusztulás nyomait láthatja. Egy megvert kutya, egy veszett róka kerül mindössze útjába. A történet a jelenben játszódik, de megtudjuk, hogy hősünk évszázadok óta nyomoztat "a titokzatos századik kert" után. A regény rájátszik a japán irodalom ezer éve keletkezett művére: a hajdan épp Kyotóban élő Muraszaki udvarhölgy (Murasaki Shikibu) Genji-monogatori (Genji regénye) című munkájára, keretes regényére. Főhősünk e mű hősének, Genji hercegnek, e régi fiktív figurának mai unokájaként, kétszeresen fiktív alakként áll tehát előttünk. Az unoka tkp. megszökik az ezer éves történetből. Kísérete elől talál menedéket a kolostorban. A kert helyett egy könyvre bukkan ott, amely az univerzum végtelensége ellen érvel. Dióhéjban ennyi a példázatos, allegorikus történet. Artisztikus körmondatok, aprólékosan kidolgozott, rezignált mondatfüzérek mondják mindezt el, 50 rövid, mesterien stilizált fejezetben, pontosabban 49-ben, mert az első fejezet szándékosan hiányzik. A magas szintű retorikai teljesítmény mögött egyfajta nehezen megfogható ezoterikus filozófiai útkeresés áll. A lét alapjaira irányuló nagyon finom, de nagyon rejtélyes keresés. "...a lét önmaga értelme, misztériumából úgy részesülünk, ha leteszünk a jelentés akarásáról, s csak nézünk és hallgatunk, sejdíti meg velünk a könyv" (Takács Ferenc)

Rombolás és bánat az Ég alatt
2004

Krasznahorkai hiába mondta ki már Az urgai fogolyban, hogy kutató szellemi várakozása "kutatásnak céljavesztett, mert tárgya szétesett, szellemi várakozásnak pedig, mert így nincs mire várni, hiábavaló", mert a bejingi első megérkezéskor megpillantott "könyörtelen rend" előre megmutatta, hogy sohasem fogja megérteni, és ha mégis megpróbálja, kirekesztettsége "végérvényesen megpecsételődik" - a szerző mégis visszatért megpróbáltatásai helyszínére, Kínába, hogy megpróbálja megérteni, miért omlott össze végképpen a világ utolsó nagy antik birodalma. Története csupa buddhista példázat (csaló szerzetesnő a buszon, a szent hegy napfényben és ködben), csupa álmélkodás és elkeseredettség. Szó szerint közli beszélgetéseit Kína jeleseivel (művészekkel, papokkal, múzeum- és színiigazgatókkal) és közembereivel (a szándékosan magányába vonult öregemberrel, az emlékező idős doktornővel), és közben folyvást arra keresi a választ, hogy az anyagiasság tébolyába keveredő Új-Kínának miért szakadt meg végképpen a kapcsolata az éggel, hogy a metafizikai sóvárgás miért adta át a helyét a talmi csillogásnak, a turizmusnak és a pénznek.

Seiobo járt odalent
2008

Krasznahorkai László mondatait olvasni olyan, mint utazni. Olyan izgalmas, és néha annyira kimerítő is. Új elbeszéléskötetében (Seiobo járt odalent) e két jellemző tulajdonság közül az előbbi dominál, akkor is, amikor nagyon nagy távokat tesz meg egy-egy világmondat. A szerzőnél a történet és a mondat szorosan egybekapcsolódik. Egyetlen mondatból bomlik ki a történet, míg máskor úgy tűnik, hogy a mondat a maga rétegzett szépségével és idealizmusával, az egész világmindenséget próbálja leképezni. A könyv szövegei a hagyomány meglétét, egyáltalán a kultúra és a tradíció értelmét és lehetőségét járják körül. Olykor körbe-körbe. A történetek furcsa szereplői, akik valahogyan maguk is kívülről, a szürke utcákról és a mindennapokból kerülnek ennek az esztétikai világnak az aurájába, gyakran találják magukat egy labirintus, egy zsibongó óváros, egy lenyűgöző múzeumi terem vagy egy elképesztő műalkotás szabadítást ígérő fogságában. A műtárgyak minden egyediségükkel és egyszeriségükkel univerzálék és tükrök lesznek. Japán Buddha-szobor, megszentelt ortodox ikon, kacifántosan elkészített reneszánsz festmény, napsütötte barcelonai sugárút, megfejthetetlen geometriával felépített arab erődítmény, magányos japán noh-színész, és a noh maszk mesteri készítője, aki egyetlen mondatban készíti el a holt anyagból az élővé váló arcot - néhány figura és létező ebből az elbeszélői világból. Krasznahorkai vállalkozása új könyve esetében is az, mint a korábbiaknál volt: egy tökéletes epikai univerzum megalkotása, melyet a tökéletes mondat képes megmutatni.

Az utolsó farkas
2010

A nagy, monumentális, betetőző könyvek után Krasznahorkai László egy alig hatvanoldalas tenyérnyi méretű művet írt. Azonban a szöveg egzisztenciális és poétikai vállalása és tétje, az egyetlen, a végtelenségig tagolt mondat szentsége és kényszere, máris a korábbi Krasznahorkai-műveket idézi fel. A történet röviden – stílszerűen - egyetlen mondatban összefoglalható. A berlini kocsmában tébláboló és töprengő hajdanában ígéretesnek tartott filozófus, mára meglett kocsmatöltelék, aki a csapszék nélkül dünnyögő magyar csaposhoz beszél egész álló nap, egyszer csak váratlanul levelet kap Spanyolországból, egy ismeretlen alapítványtól, melyben felkérik, hogy búsás ellenszolgáltatás ellenében, valamint fizetett szállás és utazás mellett, írjon egy szöveget Extremadura tartományról. (A mű először egy spanyol-magyar kétnyelvű kiadásban jelent meg, a Fundación Ortega Muñoz támogatásával, ennyiben a kerettörténet keletkezése referenciális.) Névtelen hősünk, akinek története a többszörös függő beszéd, a folyamatos közvetettség és közvetítettség révén bomlik ki, miután a helyszínre látogat, azonnal a minden és a semmi egymás mellett létezését, egymást kiegészítő és feltételező közös erejét kénytelen érzékelni. Miután szembesül a környezet és a közeg sajátosságaival, az utolsó vadon élő és kilőtt farkas nyomába ered. Ez az állat több lesz hősünk számára egy egyszerű farkasnál, elpusztításában menthetetlen és visszavonhatatlan jelképet lát. Így aztán fokozatosan belemerül a környék szájhagyományok útján létező történelmébe, abba a természettörténetbe, amely a technikával és a civilizációval, a modernitás gyarmatosításával szemben igyekszik megőrizni a régi világ természetes természetét. Mint általában Krasznahorkai szövegeiben, ezúttal is a történetalakulás elébe kerül a szöveg nyelvi karaktere és bölcseleti hátországa. Az egyetlen mondat monolitikus eszméjébe, némileg váratlan módon, a korábbi szövegeknél erőteljesebben szól bele a szerző öniróniája; bizonyos szöveghelyeken, ellenpont gyanánt, a felfokozás és a szuperlatívuszok ellenében a szándékos kifigurázás és a lefokozás retorikai eszközeivel él. Emiatt a szöveg kinyilatkoztatás jellege lényegesen csökken, és helyette a komikum minősége jelenik meg.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!