Szerzői oldal

Lackfi János
( 1971 )

» Magam (1992)
» Illesztékek (1998)
» Öt seb (2000)
» A buta felnőtt (2004)
» Hőveszteség (2005)
» Halottnéző (2007)
» Kövér Lajos színre lép (2007)

Életrajz

1971. május 18-án született Budapesten
1985-1989 a Táncsics Mihály Gimnázium diákja
1987 első folyóiratpublikációja
1989-1996 az ELTE bölcsészkarán magyar-francia szakos diplomat kap
1994 JPTE Francia Tanszék a belga irodalomról szóló kurzust tart
1996 a Magyar Írószövetség tagja
1996-1999 az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszék doktori képzését végzi
1999- a Nagyvilág folyóirat szerkesztője
1997- a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Francia Tanszékének tanára
1997- Magyar PEN Club titkár
2000- Dokk.hu internetes folyóirat egyik alapító szerkesztője, támogatja a fiatal költőket
2002 megszületik ötödik gyermeke

Díjai:
1991 Művészeti Alap fiatal alkotók ösztöndíja
1992 Gérecz Attila-díj
1995 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Hidas Antal-jutalma
1997 a kárpátaljai Pánsíp folyóirat és az Írószövetség szonettpályázatának fődíja
1997 az Első Soproni Bordalverseny Különdíja
1995 TEMPUS-ösztöndíj a brüsszeli ULB egyetemen
1998 Soros Alapítvány alkotói ösztöndíja
1998 a Société des Gens de Lettres Illyés Gyula-díja
1999, 2000 a Palimpszeszt Egyetemi Alapítvány pályázatának első díja francia műfordítás kategóriában
1999 Hajnóczy Péter prózaírói ösztöndíj
1999 a belga Kulturális Minisztérium Műfordítói Díja (Prix de traduction littéraire de la Communauté Française de Belgique)
1999 Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíja
1999 Portugál műfordítói verseny Almeida Garrett emlékére, első díj
2000 József Attila-díj
2000 A Kortárs Irodalmi Központ és a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörösmarty-pályázatának díja
2001 Déry Tibor-jutalom
2002 Palócföld, Mikszáth-pályázat harmadik díj
2002 Salvatore Quasimodo-pályázat különdíja
2002 Új Forrás interjúpályázat fődíja
2002 Palócföld, Mikszáth-pályázat harmadik díjaő
2003 Móricz Zsigmond-ösztöndíj
2004 a párizsi Centre National du Livre műfordítói ösztöndíja
2005 Katona József drámaírói alkotói támogatás (Édes Anyanyelvünk pályázat, második díj)
2005 Örkény István ösztöndíj
2006 MÁV Pécsi igazgatósága novellapályázatának különdíja

Magam
1992

Magam, 1992 „Benyomások hánykódó kompján/ járok parttól partig” írja Lackfi János legelső verseskötetében. Ugyanebben a versben találjuk meg költészete másik kulcsfogalmát: „Megtanultam, hogy létezni csak/ azért a másodpercmutatóért érdemes” mely „körben elszórja az időt/ és termékennyé teszi a világot”. Lackfi költészetét is ezek a benyomások, ezek a pillanatok termékenyítik meg: mindent észrevesz és mindennek meglátja a fontosságát. Verseiben és prózájában hihetetlen gazdagsággal vonulnak fel a tárgyak és a képek, meglepő képzettársítások villannak fel, egyetlen perc, egyetlen szem elgurult mazsola sem megy veszendőbe, leltárba vétetik a cigarettára gyújtás, a fürdés, a teázás, a telefonszámla, de úgy, hogy a hétköznapi momentumok egyszerre felragyognak és fontossá válnak – nem kevesebbre döbbenünk rá általuk, mint hogy életünk minden pillanatában létezünk. “Lackfi János versei a hétköznapira csodálkoznak rá, úgy mutatják fel a közönséges tárgyakat – egy barna füstarany-lapokkal borított hagymát, a leves zöldes lápvilágát, a páfránylevelek fogazatát, egy utca perspektíváját – mint egy megkomponált csendélet egybeillő részeit, a világban ható erők metszéspontját. Ez nem puszta áhítat és még csak nem is igazságkeresés: csupán a létezés vállalása.” (Szabó T. Anna)

Illesztékek
1998

Illesztékek, 1998 A költők túlnyomó többségével ellentétben Lackfi János nem a halálról, hanem az életről ír. Különleges adottság ez: nem arra a rilkei parancsra szólít fel hitelesen, hogy „Változtasd meg élted”, hanem arra, hogy vedd észre, hogy élsz. Nincsenek kiemelt pillanatok: minden egyformán számít, mert minden mindennel összefügg. Ez Lackfi virtuóz impresszionizmusának lényege és értelme: bontott ecsetkezelése, könnyed vázlatai, lüktető mozgalmassága, áttetsző fényei mind azt sugallják, hogy nem az ördög, hanem az Isten lakozik a részletekben is – és egyedül ő képes rendet tenni földi létünk görgetegében. Ha ezt tudjuk, akkor elég csak feltekintenünk a ránk omló „láthatatlan tér” zuhatagába, és megadatik a megvilágosodás. “Nála soha nem a semmitmondó és semmit mondó köznapi hangjegy-allűrök ünnepélyes előadásmódjáról van szó, hanem a köznapiság olyan köznapi módon történő előadásáról, amely éppen attól lesz emelkedett, hogy egyáltalán nem akar az lenni. A Lackfi-jelenség: az élet-menet csavaros anya-alkalmazása a versírásra; minden-magunk huszonnégy órás munkaidőben történő nevelése, alakítása közben rábírni a leghétköznapibb jelenségeket, hogy kizárólag a legesleghétköznapibban fennkölt módon, pusztán a hétköznapban mint jogcímen benne rejlő pátosszal versüljenek meg: épp csak annyira emelkedetten, amennyi a fennmaradásból minimum elég a költészethez.” (Vass Tibor)

Öt seb
2000

Öt seb, 2000 A szakralitás tudata át- meg átjárja Lackfi János költészetét. Nem véletlen, hogy szinte mindig hasonló intenzitással lát és láttat, mint Öt seb című kötetének szentjei. Verseinek olvastán egyre erősebben érezzük, hogy a hasonlatok és metaforák puszta léte is mind-mind arról a végtelenül finom, emberi elmével felfoghatatlan viszonyrendszerről (ahogy ő mondja: rétegződésről, kapcsokról, viszonylatokról, illesztékekről) ad hírt, amelyet hitelesen csak a költő, pontosabban csakis a jó költő képes sejtetni, érzékeltetni. Lackfi János nem tartja feladatának, hogy a Teremtő helyét bitorolva rögtön a nagy egészet tárja elénk. Az ő szerepe csak az, hogy tű legyen, varrat legyen a világ szövetében, amely példát mutat arra, hogyan rendezhetjük ránk szabott látásmóddá és sorssá foltnyi időpillanatainkat. Ahogy korábbi kötetében írta: „A tó színét most úszó férceli,/ eleven tű a holt víz szövetét,/ s bár beheged utána az anyag,/ emléke túlfut, nyilallva szúr beléd”. A versek emléke is eképpen marad meg az olvasóban – a többi már a mi dolgunk: gazdálkodjunk a versei adta örömmel és tűhegynyi fájdalommal.

Hőveszteség
2005

Hőveszteség, 2005 „Nyitva a templomok s a kocsmák, / a túlvilágra ablakocskák” (Tempomok, kocsmák). Lackfit ebben a kötetben is az érdekli a legjobban, hogy „hol készül a képlet / mely létedet leírja” (Padlás), és ennek érdekében már-már megszállottan odafigyel mindenre, a szakrálisra éppúgy – „fekszik halál a létben / a lét melyben halál van” (Betlehem) – mint a provokatívan banálisra. („Ülök a lenti vécén”, Szintek) Verset ír az autóeladásról, a fogyókúráról, a kávézásról, ritmikusan vicces és szellemes (voltaképpen) paródiákat a köznapok „buborék-súlyáról”, mert Kosztolányival együtt tudja, hogy milyen sekély a mélység s mily mély a sekélység: egy hétköznapi esemény, írás, zongorázás, öt gyerek zsivajgása, vagyis a lét folyama, zajlása, éppen attól a mindent egyberobbantó-egybeöntő pillanattól fosztja meg a mindennapokba már belefáradt felnőtteket, amely az egésznek a forrása: „Te odalenn zongorázol / én verset írok idefenn / hogyha egymáshoz közelednénk / gyermekeink közénk pörögnek / a te szoknyádba kapaszkodnak / az én ingembe akaszkodnak /kik öleléseinkből lettek / meghiúsítják ölelésünk”. Mennyire igaza van a kötet szerkesztőjének: „Lackfi János szerencsés költőalkat, mert munkáiban sohasem érezni az erőlködést, az izzadságos kínlódást, mintha mindig kedvtelve dolgozna. Akármihez hozzá mer nyúlni. Kevesen érzik meg így untig ismert tárgyakban, helyzetekben a költői lehetőséget. Mintha neki épp csak rögzítenie kellene mindazt, amit maga körül lát, és a gyorsan papírra vetett rajz többnyire kiad valami olyasmit, ami már nem egy helyzetre, néhány tárgyra vonatkozik, hanem egész emberi állapotunkra.” (Lator László a kötet fülszövegében)

Halottnéző
2007

Egy tizenéves fiú, Jancsi meséli el a 70-es, 80-as évekbeli magyarországi gyerek- és kamaszkorát, aztán a mesélésbe a Jancsiból lett felnövő férfi is bele-beleszól. A késő-Kádár-kor gyerekeinek különös, szomorkásan vidám világa elevenedik meg az iskolaköpenyes, napközis évektől az első szerelmekig. Jókedv és szorongás, elbódító romantikus indiánregények meg szovjet háborús történetek, és mindenek előtt groteszk, zavart felnőttek veszik körül hősünket. Az előadásmódban kamaszos nyelvhasználat vegyül a későbbi kommentárokkal, Jancsi korabeli leveleit és naplóit is megismerhetjük. A kamasz nem éli meg tragikusan a helyzeteket, de a háttérben látható az olvasó számára: a felnőttek, a szülők a Kádár-rendszer áldozatai, csak Jancsi akkor ezt még nem tudja, azazhogy nem pontosan érti. „A Halottnéző minden látszat ellenére aparegény, vagy legalábbis az apa hiányának a regénye: minden részlet az elbeszélő apjának a kötet utolsó oldalain bekövetkező öngyilkossága felé mutat.” Bárány Tibor, Élet és Irodalom

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!