Szerzői oldal

Lator László
( 1927 )

Életrajz

1927 Tiszasásváron született (akkor Csehszlovákia)
1943 behívják, amerikai fogságba esik, breszt-litovszki fogolytáborba kerül
1945 visszatér szülőföldjére (akkor a Szovjetúnió része)
1946 Magyarországra szökik és beiratkozik a makói gimnáziumba
1947 felveszik az Eötvös Collegiumba, német-magyar szakra
1948 első, kiszedett kötetét betiltják
1949 kizárják a Kollégiumból, az intézményt szétverik
1951 gimnáziumi tanár Körmenden
1955 - 89 az Európa Könyvkiadó orosz, olasz, majd latin csoportjának vezetője
1970-es évektől versírást, műfordítást tanít az ELTÉ-n

Díjak:
1972 József Attila díj
1982 Radnóti-díj
1987 Déry Tibor-díj
1990 A Művészeti Alap Irodalmi Díja
1990 Kortárs-díj
1991 Artisjus Irodalmi díj
1992 Füst Milán-díj
1993 A Soros Alapítvány Életműdíja
1993 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
1993 Fitz József-díj
1995 A Soros Alapítvány Alkotói Díja
1995 Kossuth-díj
2001 Nemes Nagy Ágnes-díj

Őserdő
1948

Őserdő Lator László első kötete voltaképpen nem is jelent meg, mert még a megjelenés előtt betiltották. Az akkor már a makói lapokban, a Tiszatájban, a Magyarokban publikáló fiatal költő első kötetét a József Attila Társaság támogatásával már ki is szedték a nyomdában, de a levonatot az újonnan létrejött cenzúra, a Könyvhivatal, világnézeti kifogásokkal, betiltotta; a kötetből csak tíz kicsempészett korrektúra-levonat maradt meg. A költőnek, bár kiválóságát mindenki tudta, csak 1969-ben jelenhetett meg első kötete. A kiadatlan versek később a Sötéten, fényben című kötetbe kerültek bele.

Az elhagyott színtér
1992

Az elhagyott színtér „mikor a szín a fény az árnyék / az anyag szaga íze nedve / bekerítve és fenyegetve / csak mondja mondja a magáét” (Mikor kormozva csonkig égnek, részlet) Lator verstermése szigorúan megrostált anyag, de ami bekerül a köteteibe, az már nemcsak maradandó, de kivétel nélkül nagy vers. Várady Szabolcs találóan „célirányos ihletnek” nevezte ezt a felfokozott fegyelmet és figyelmet, a kikalapált, jambikus forma létrehozóját, és a motívumvilágot elemezve rámutatott, hogy a felfokozottság, az feszített, felajzott hang eredete az, hogy Latornál „a cselekvés vagy történés többnyire hirtelen bekövetkező, heves természetű. A dolgok meglódulnak, visszatódulnak, egymásba habzanak. Továbbá gyakran izzanak, tündökölnek, villámlanak (...), ez a költészet a megformálás minden rétegében hangsúlyozottan felülemelkedik a laza, formátlan, ha úgy tetszik, ’természetes’ hétköznapi létezésen.”

Lator László összes versei
1997

Lator László összes versei Lator László órája és lírája a kozmikus időt méri, nem az emberit. De talán nem is pontos rögtön a mindenségről beszélni, hiszen ami őt érdekli, az elsősorban az élet, a teremtődő világ a maga törékenységében, mulandóságában, “a könyörtelen világegyetem” energiáinak kiszolgáltatott “sokformájú lét”. A vegetáció, a születő-pusztuló, rothadó-csírázó tenyészet elemi erotikája ugyanúgy központi képe költészetének, mint a rögzíthetetlenül sokféle égbolt a maga örökös fény-sejtelmeivel, léten túli sugallataival; vagy a kopár mező, az elhagyott lapály, az ijesztő valós és látomásos fennsík, az életet-halált egyaránt ígérő konkrét és képletes határ. Ismeri „a naponként feltámadó anyag” egyetlen bizonyosságát; számára „egymásba feszülő erők / villáma minden pillanat”. „Nekem a vers forrása” írja Lator „az a döbbenet, amit a kívülünk, bennünk csodálatosan és ijesztően áradó, a teremtés és a pusztulás képeit szakadatlanul egymásba játszó, homályos világ láttán érez az ember. Mindig is az a vágy sarkallt írni, hogy megpróbáljam megközelíteni a kimondhatatlant.”

Kakasfej vagy filozófia?
2000

Lator László nem csupán számos nyelvből (angol, orosz, német, olasz és francia) készített remek fordításokat, hanem kiváló irodalomkritikus is. Míg a Szigettengerben többnyire híres barátairól és kortársairól szóló esszéit gyűjtötte össze, ebben a kötetben a legújabb nemzedék tehetséges költőivel foglalkozik. A könyv címe Ravkovszky Zsuzsa egyik versére utal. Lator sikeresen bizonyítja, hogy a költészet akkor is a metafizikáról és a filozófiáról szól, ha olyan hétköznapi képekkel él, mint a kakasfej a levesben, de ezt anélkül teszi, hogy teljes gondolati rendszert kellene felállítania és kifejtenie.

A tér, a tárgyak
2006

A cím objektivitást sugall; a borítón a szerzőről festett arckép erős személyességet. Ez a kettősség, amit Lator Nemes Nagy Ágnes költészetében olyan nagyra becsül - ahogy azt Széchenyi művészeti akadémiai székfoglaló beszédében is hangsúlyozta -, saját verseire és e könyvre egyaránt érvényes. A gondosan szerkesztett, vékony kötet Lator 1999 és 2006 között írt verseit tartalmazza. Az egyedi és az elvont közti feszültség nem csupán az egyes szövegekben vibrál, hanem az egész mű ívét is meghatározza: a Prológus egy konkrét festő, Váli Dezső, az Epilógus pedig egy általában vett, elképzelt Szobrász műtermébe vezeti az olvasót. A másik meghatározó kettősség múlt és jelen egymásban létezése a megjelenítés és a struktúra minden szintjén. Az Őszi világ konklúziójában „Nem különült el kezdet és vég.”; az utolsó ciklus darabjai pedig „Átírt versek”, azaz 1946-ban, illetve 1949-ben született darabok 60 évvel későbbi változatai. A két másik ciklus: az „Erdő” és „A herceg halála” képzőművészeti, irodalmi és mitológiai allúziók, valamint Latortól meglepően heves személyességű, életrajzi mozzanatok erőterében adnak hangot a végső kérdéseknek, létezés és halál egymást kizáró, s mégis együtt érvényes szembenállásának. A feloldhatatlan kétségek és az elemi bizonyosság pillanatai közti vívódás döbbenetes hitelességét, súlyát az a nyelvi erő és az a gondosan megmunkált poétikai intenzitás biztosítja, ami e könyv minden darabjából éppúgy sugárzik, ahogy Lator eddigi műveiben megszoktuk.

Az egyetlen lehetőség
2007

Lator László, Az egyetlen lehetőség, Európa, Budapest, 2007, 253 oldal, 2600 forint. A válogatott verseket tartalmazó kötet voltaképpen Lator-összesnek is tekinthető. A költő által válogatott, szerkesztett könyv Lator László sűrű, intenzív költészetének önéletrajza is egyben. A kötetet olvasva a megszólalás és a hallgatás dialektikájára figyelhetünk fel. Az életmű majd egyharmada pár év alatt született meg, a negyvenes évek végén. Expresszív és zárt líráját a kevés elem folyamatos ismétlése hozza létre; a csend, a tűz, a víz, a láng motívuma mellett elsősorban a hangutánzó igék alkalmazása. A kényszerű hallgatás évei alatt Lator költészete tovább mélyül (a szerkesztés, esszéírás és tanítás mellett, ebben az időben születik hatalmas fordítói életműve is, és ennek hozadékai lírájában is megfigyelhetők), a tárgyilagosság, az intellektualitás és az érzékiség rétegei együtt hozzák létre a Lator-verset. Az utolsó tíz-tizenöt évben az objektív líra a személyesebb megszólalásmód felé fordul. Ez egyben újabb réteg is poétikájában. A kötet végén található versek igazi, klasszikus öregkori mesterdarabok: pedig a lélek testté lett egész lett. (188.) Lator nemcsak az egyik legjelentékenyebb élő költő és műfordító, hanem az egyik legnagyobb pedagógus is. Nemzedékeknek tette érzéki tapasztalássá, hogy mi is az a költészet és mit is jelenthet a versolvasás. Műveit olvasva erről újfent megbizonyosodhatunk.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!