|
|
Márton László |
|
(
1959
)
|
| |
|
1959. április 23. Budapesten született.
1978-1983 az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar, német és szociológia szakos hallgatója.
1984-89 a Helikon Kiadó munkatársa.
1987 az Európai Műfordító Kollégium ösztöndíjasa (Straelen).
1995-1996 Berlinben ösztöndíjas.
1998 a DAAD vendége Berlinben.
Díjak
1985 Művészeti Alap Elsőkötetesek Díja
1986 KISZ-díj
1988 Füst Milán-jutalom
1989 A Jövő Irodalmáért Díj
1990 MTA-Soros ösztöndíj
1991 Déry Tibor-díj
1991 Forintos-díj (megosztott)
1992 Vilmos-díj
1992 Mikes Kelemen Kör Díja
1992-93 Szinnyei Júlia-emlékdíj
1993 Soros Alapítvány Kosztolányi Dezső Díja
1993 Szép Ernő-jutalom
1994 Az Év Könyve Díj
1996 Soros Alapítvány Madách Imre Díja
1997 József Attila-díj
1999 Füst Milán-díj
2001 Szépírók Társaságának Díja
2003 Irodalmi Jelen-díj (próza)
2004 Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
2005 Mészöly Miklós-díj
2006 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2007 Márai Sándor-díj
|
|
1984 Nagy-budapesti Rém-üldözés (elbeszélések)
1985 Menedék (regény)
1987 Lepkék a kalapon (drámák)
1989 Kiválasztottak és elvegyülők (esszék)
1990 Tudatalatti megálló (regény)
1991 Carmen (dráma)
1992 Átkelés az üvegen (regény)
1994 A nagyratörő (dráma)
1997 Die fliehende Minerva oder Die letzten Tage des Verbannten (elbeszélés, először német nyelven)
1997 Jacob Wunschwitz igaz története (regény)
1999 Az áhítatos embergép (esszék)
1999 Árnyas főutca (regény)
2001 Kényszerű szabadulás; Testvériség I. (történelmi regény)
2002 A mennyország három csepp vére; Testvériség II. (történelmi regény)
2003 A követjárás nehézségei; Testvériség III. (történelmi regény)
2005 Im österreichischen Orient (novella, először németül)
2006 Minerva búvóhelye (regény)
2007 Ne bánts, Virág! (regény)
|
1984
Nagy-budapesti Rém-üldözés
(.)
Nagy-budapesti Rém-üldözés
Már maga a cím játékos: részben a rettentő dolgok üldözésére, másrészt a rettentő dolgok keltette félelemérzetre utal. A könyv, mely Márton László tervezett hét nagy művének vagy problémafelvetésének egyike, a szerző első könyve, húsz és huszonhárom éves kora közt írt elbeszéléseinek gyűjteménye, kiegészítve néhány újabb írással.
A legkorábbi darab az „Aalvilaag” (a cím egyszerre archaikus és modern, érthető hamis- és túlvilágként is). A fantasztikusan gazdag szövegben nem lineáris és gyakran ezoterikus gondolatok burjánzanak.
A címadó novella szokatlan vizuális formában megjelenített, abszurd mitológia. A Rosta című elbeszélés központi kérdése pedig az, hogy mit tart meg, és mit dob ki az ember. Budapestet, akár a rostát, váratlanul lyukak luggatják át, ahogy egyes dolgok kiesnek és elhalványulnak. Az egyes történetek banalitásokból indulnak ki, de különféle fantasztikus hangulatokhoz és gondolatokhoz vezetnek. A gazdag nyelvezet szövedéke a beszélt nyelv rétegei mellett az elmúlt századok emelkedett megfogalmazásmódját is felhasználja, érzékeltetve ezzel a nyelvi és poétikai tradíció relativitását.
|
1984
Menedék
(.)
Menedék
A regény útvesztő, amely létezésünk középpontjába vezet: a főszereplő váratlanul saját szívében találja magát, így az ember úgy jelenik meg mint önmaga külvilága. Ez a hely maga is útvesztő, tele a külvilág mérhetetlen komplexitásával: démonokkal, állatokkal és mindennapi történésekkel.
A regény gazdag eszköztárában a barokk allegória mellett megfér a német romantikusok lelkesedése. A művészi professzionalizmus és tudás erőmutatványait a szerző iróniája ellensúlyozza. Nemhiába nevezték Mártont a legintellektuálisabb magyar írónak
|
1992
Átkelés az üvegen
()
Átkelés az üvegen
Márton László művét a recepció nagyregényként emlegeti, és a nyolcvanas évek magyar prózairodalmának két másik meghatározó alkotása (Nádas Péter: Emlékiratok könyve; Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba) mellé helyezi. A három művet valóban összekapcsolja valamiféle - történelmi, filozófiai és narratológia értelemben is szokatlan távlatok átfogására törekvő - teljesség-igény, illetve a formabontó- és teremtő kísérletezőkedv.
A könyv alcíme szerint „útirajz”, és e térbeli szemléletre utalnak a nagyobb egységek címei is: Innen; Túlnan; Sem itt nincs, sem ott nincs. Ez az elbizonytalanított topográfia azonban útmutatás helyett inkább útvesztőt hoz létre. Az ötvenes-hetvenes évek budapesti Magyar Népvalóságát az antik és zsidó-keresztény kultúrkör elemeivel ötvöző írásmód a valóság és képzelet, realitás és fantasztikum közt szokásos határok folytonos átlépésével épp e hagyományos fogalmakat kérdőjelezi meg. Ahogy Márton egy interjúban fogalmazott: „Az Átkelés az üvegen az emlékezet vesztéséről, illetve fantáziával való pótlásáról szólt.”.
A szerző filozofikus és nyelvi humora, ironikusan önreflektív írásmódja élvezetes, posztmodern szöveget teremt. A regény többértelműsége és komplexitása intellektuálisan nyugtalanítja, termékeny továbbgondolásra készteti az olvasót, amint azt az Üvegezés (1994) címen Balassa Péter szerkesztésében megjelent gyűjtemény számos tanulmánya is jelzi.
|
2001-2003
Kényszerű szabadulás, A mennyország három csepp vére, A követjárás nehézségei
(.)
Testvériség I.-III. (Kényszerű szabadulás, A mennyország három csepp vére, A követjárás nehézségei)
”Páratlan regény, hihetetlenül leleményes, mégis rendkívül olvasmányos” - írta a mű egyik kritikusa. Márton ambicziózus trilógiájának technikája páratlan a magyar irodalomban. „Nem az a fontos, amit látunk, hanem az, ahogyanrtelmezzük” - mondja a narrátor egy ponton, hangsúlyozva a történeti hitelesség többértelműségét.
A trilógia központi alakja gróf Károlyi Sándor, aki az 1711-es szatmári béke köpönyegforgató aláírásával vált hírhedtté. Ezzel ért véget a II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem által a Habsburgok ellen vezetett magyar szabadságharc. Maga a történet azonban jóval korábban játszódik, 1697-98-ban.
Az első kötet (Kényszerű szabadulás) elmeséli, hogyan találkozott Bécsben Károlyi, Szatmár megye főispánja rég halottnak hitt bátyjával. A második kötetben (A mennyország három csepp vére) hazaviszi, a harmadikban (A követjárás nehézségei) pedig bepereli. A számos szereplő útjai bonyolult körtáncba kapcsolódnak.
|
2006
Minerva búvóhelye
(Jelenkor)
Minerva búvóhelye. Jelenkor, Pécs, 2006. 272 oldal
A regényeket, elbeszéléseket, drámákat, sőt esszéket és kritikákat is író szerző új regényének főszereplője bizonyos Johann B., akit 1844-ben játszódó történetünk előtt évtizedekkel korábban Magyarországról Linzbe internáltak (azért, mert azzal vádolták jogtalanul, hogy ő fordította magyarra Napóleon schönnbrunni kiáltványát), s aki A Látó és A franciaországi változásokra című híres magyar felvilágosodás-kori verseket írta, ami alapján a magyar olvasó Batsányi Jánosra ismerhet benne. A regény narrátora sosem mondja ki a magyar nevét. A másik főszereplő Beöthy Ödön, a reformkori Magyarország egyik fontos figurája. A két hős végül nem is találkozik a regényben, más világokhoz tartoznak. Beöthy az 1848-as forradalomhoz vezető politika mozgalomhoz. Batsányi viszont, a hajdani, XVIII. század végi politikai és költői élharcos már eltávolodott, elszigetelődött a progressziótól, itthon pedig ekkorra halottnak hiszik. A Minerva búvóhelye olyan történelmi regény, amelyben nem puszta díszlet a történelem, hanem tényleges keret a történethez: folyamatosan történetfilozófiai, mentalitástörténeti, politikatörténeti fejtegetések idézik meg. Ugyanakkor a mű reflektál a történetek elmondhatóságának posztmodern irodalmi dilemmáira is: regényfilozófiai, narratológiai, poétika eszmefuttatások szólnak a történetmesélés problémáiról. Johann B., akit a rendőrfőnök még Linzből Bécsbe sem enged elutazni, Minerva baglyát egyre kevésbé az értelem allegorikus figurájaként, és egyre inkább a halál madaraként kénytelen látni. Olyannyira, hogy egy pillanatban arra döbben rá: „talán az egész felvilágosodás tévedés volt”.
„A Minerva búvóhelye állandó ironikus játékot folytat a felvilágosodás nagy allegóriáival: például jóllehet a fény az intellektuális emancipáció, a szabad észhasználat allegorikus ekvivalense, a regény cselekményének középpontjában egy napfogyatkozás áll.”
Bárány Tibor, Élet és Irodalom
|
2008
Amit láttál, amit hallottál
(Jelenkor)
Márton László napjaink magyar irodalmának egyik legtehetségesebb, valamint legműveltebb elbeszélője. Írásait általában a nagy műgond, az izgalmas és reflektált történetbonyolítás, a szórakoztató vagy elgondolkodtató intellektualitás jellemzi. Vannak egyrészt maguk a történetek, amelyek az elmúlt negyedszázad és a mai Magyarországon játszódnak, mégis, mintha az idő megállt volna húsz évvel ezelőtt, azaz egyszerre hat a mai világ anakronisztikusnak, a hetvenes-nyolcvanas évek életvilága pedig bizarrul mainak. Másrészt a narrátor majdnem mindig az adott történet kulisszái mögé kukucskál, és folyamatosan eljátszik nem csak a gondolattal, hanem a narrációval is, a cselekmény tükrözésével, a beszélő nevek jelentésével, és interakcióba lép az olvasóval. A kötet egyik része olyan írásokat tartalmaz – a cím szellemében is –, amelyekben nincsenek titkok, rejtélyek, talányok, minden látható-hallható, és a novellák tétje, hogy az elbeszélő a maga, néhol talán már túlzó mindentudását miképpen adagolja-tagolja. Vannak aztán az olyan szövegek, ahol valami nem látható, nem hallható – csupán csak sejthető. Itt az olvasóra is nagyobb feladat hárul, hogy a kedély és a borzadály egyensúlyát megtalálja. Groteszk helyzetek, bizarr fordulatok, abszurd perspektívák, tragikus felsejlések, néhol telibe találó, másutt inkább parttalan nyelvi humor jellemzi Márton elbeszéléseit. Egyszerre tűnik nagyon ismerősnek ez az elbeszélt világ a maga sajátos realizmus illúziójával, budapesti tereivel, történeti és kulturális utalásaival, valamint tipikus későkádár-kori vagy mai alakjaival, és zavarba ejtően idegennek. Mártonnak nem kell a szomszédba menni egy-egy leleményes trükközésért, vagy furfangosabb tükrözésért. Azért sem, mert lehet, hogy a szomszédban is valamelyik történetének egy hőse lakik, vagy, ami még valószínűbb egy elbeszélője, aki a megszólalásig (és még azon is túl) hasonlít a szerzőre.
|
Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!
|
|
