Szerzői oldal

Életrajz

1959. április 23. Budapesten született.
1978-1983 az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar, német és szociológia szakos hallgatója.
1984-89 a Helikon Kiadó munkatársa.
1987 az Európai Műfordító Kollégium ösztöndíjasa (Straelen).
1995-1996 Berlinben ösztöndíjas.
1998 a DAAD vendége Berlinben.

Márton Lászlót elsősorban prózaíróként tartja számon az irodalmi közvélemény, de drámái és esszéi is jelentős alkotásai a magyar irodalomnak. Már az első műve, az 1984-es Nagy-budapesti Rém-üldözés különleges szerkezettel dolgozik, olyan novelláskötet, amelynek egyik fő jellegzetessége, hogy egyesíti és összedolgozza a külső és belső tapasztalást. Márton László prózája ezen az úton indult el, azonban az 1999-es Árnyas főutca (de a későbbi Testvériség-trilógia is ide sorolható) már inkább a történelmi regény műfajának egy teljesen új értelmezését adja az olvasó kezébe. Márton László írói munkásságához szorosan hozzátartozik a barokk szépirodalmi hagyomány visszaemelése a kortárs magyar prózába, ahogy az elfeledett, kevésbé kanonikus magyar művek felelevenítése is.
Márton László jelentős műfordító is, elsősorban német klasszikusokat fordít (Johann Wolfgang von Goethe, Novalis, Heinrich von Kleist).

Díjak
1985 Művészeti Alap Elsőkötetesek Díja
1986 KISZ-díj
1988 Füst Milán-jutalom
1989 A Jövő Irodalmáért Díj
1990 MTA-Soros ösztöndíj
1991 Déry Tibor-díj
1991 Forintos-díj (megosztott)
1992 Vilmos-díj
1992 Mikes Kelemen Kör Díja
1992-93 Szinnyei Júlia-emlékdíj
1993 Soros Alapítvány Kosztolányi Dezső Díja
1993 Szép Ernő-jutalom
1994 Az Év Könyve Díj
1996 Soros Alapítvány Madách Imre Díja
1997 József Attila-díj
1999 Füst Milán-díj
2001 Szépírók Társaságának Díja
2003 Irodalmi Jelen-díj (próza)
2004 Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
2005 Mészöly Miklós-díj
2006 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2007 Márai Sándor-díj

Nagy-budapesti Rém-üldözés
1984

Nagy-budapesti Rém-üldözés Már maga a cím játékos: részben a rettentő dolgok üldözésére, másrészt a rettentő dolgok keltette félelemérzetre utal. A könyv, mely Márton László tervezett hét nagy művének vagy problémafelvetésének egyike, a szerző első könyve, húsz és huszonhárom éves kora közt írt elbeszéléseinek gyűjteménye, kiegészítve néhány újabb írással. A legkorábbi darab az „Aalvilaag” (a cím egyszerre archaikus és modern, érthető hamis- és túlvilágként is). A fantasztikusan gazdag szövegben nem lineáris és gyakran ezoterikus gondolatok burjánzanak. A címadó novella szokatlan vizuális formában megjelenített, abszurd mitológia. A Rosta című elbeszélés központi kérdése pedig az, hogy mit tart meg, és mit dob ki az ember. Budapestet, akár a rostát, váratlanul lyukak luggatják át, ahogy egyes dolgok kiesnek és elhalványulnak. Az egyes történetek banalitásokból indulnak ki, de különféle fantasztikus hangulatokhoz és gondolatokhoz vezetnek. A gazdag nyelvezet szövedéke a beszélt nyelv rétegei mellett az elmúlt századok emelkedett megfogalmazásmódját is felhasználja, érzékeltetve ezzel a nyelvi és poétikai tradíció relativitását.

Menedék
1984

Menedék A regény útvesztő, amely létezésünk középpontjába vezet: a főszereplő váratlanul saját szívében találja magát, így az ember úgy jelenik meg mint önmaga külvilága. Ez a hely maga is útvesztő, tele a külvilág mérhetetlen komplexitásával: démonokkal, állatokkal és mindennapi történésekkel. A regény gazdag eszköztárában a barokk allegória mellett megfér a német romantikusok lelkesedése. A művészi professzionalizmus és tudás erőmutatványait a szerző iróniája ellensúlyozza. Nemhiába nevezték Mártont a legintellektuálisabb magyar írónak

Átkelés az üvegen
1992

Átkelés az üvegen Márton László művét a recepció nagyregényként emlegeti, és a nyolcvanas évek magyar prózairodalmának két másik meghatározó alkotása (Nádas Péter: Emlékiratok könyve; Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba) mellé helyezi. A három művet valóban összekapcsolja valamiféle - történelmi, filozófiai és narratológia értelemben is szokatlan távlatok átfogására törekvő - teljesség-igény, illetve a formabontó- és teremtő kísérletezőkedv. A könyv alcíme szerint „útirajz”, és e térbeli szemléletre utalnak a nagyobb egységek címei is: Innen; Túlnan; Sem itt nincs, sem ott nincs. Ez az elbizonytalanított topográfia azonban útmutatás helyett inkább útvesztőt hoz létre. Az ötvenes-hetvenes évek budapesti Magyar Népvalóságát az antik és zsidó-keresztény kultúrkör elemeivel ötvöző írásmód a valóság és képzelet, realitás és fantasztikum közt szokásos határok folytonos átlépésével épp e hagyományos fogalmakat kérdőjelezi meg. Ahogy Márton egy interjúban fogalmazott: „Az Átkelés az üvegen az emlékezet vesztéséről, illetve fantáziával való pótlásáról szólt.”. A szerző filozofikus és nyelvi humora, ironikusan önreflektív írásmódja élvezetes, posztmodern szöveget teremt. A regény többértelműsége és komplexitása intellektuálisan nyugtalanítja, termékeny továbbgondolásra készteti az olvasót, amint azt az Üvegezés (1994) címen Balassa Péter szerkesztésében megjelent gyűjtemény számos tanulmánya is jelzi.

Kényszerű szabadulás, A mennyország három csepp vére, A követjárás nehézségei
2001-2003

Testvériség I.-III. (Kényszerű szabadulás, A mennyország három csepp vére, A követjárás nehézségei) ”Páratlan regény, hihetetlenül leleményes, mégis rendkívül olvasmányos” - írta a mű egyik kritikusa. Márton ambicziózus trilógiájának technikája páratlan a magyar irodalomban. „Nem az a fontos, amit látunk, hanem az, ahogyanrtelmezzük” - mondja a narrátor egy ponton, hangsúlyozva a történeti hitelesség többértelműségét. A trilógia központi alakja gróf Károlyi Sándor, aki az 1711-es szatmári béke köpönyegforgató aláírásával vált hírhedtté. Ezzel ért véget a II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem által a Habsburgok ellen vezetett magyar szabadságharc. Maga a történet azonban jóval korábban játszódik, 1697-98-ban. Az első kötet (Kényszerű szabadulás) elmeséli, hogyan találkozott Bécsben Károlyi, Szatmár megye főispánja rég halottnak hitt bátyjával. A második kötetben (A mennyország három csepp vére) hazaviszi, a harmadikban (A követjárás nehézségei) pedig bepereli. A számos szereplő útjai bonyolult körtáncba kapcsolódnak.

Minerva búvóhelye
2006

Minerva búvóhelye. Jelenkor, Pécs, 2006. 272 oldal A regényeket, elbeszéléseket, drámákat, sőt esszéket és kritikákat is író szerző új regényének főszereplője bizonyos Johann B., akit 1844-ben játszódó történetünk előtt évtizedekkel korábban Magyarországról Linzbe internáltak (azért, mert azzal vádolták jogtalanul, hogy ő fordította magyarra Napóleon schönnbrunni kiáltványát), s aki A Látó és A franciaországi változásokra című híres magyar felvilágosodás-kori verseket írta, ami alapján a magyar olvasó Batsányi Jánosra ismerhet benne. A regény narrátora sosem mondja ki a magyar nevét. A másik főszereplő Beöthy Ödön, a reformkori Magyarország egyik fontos figurája. A két hős végül nem is találkozik a regényben, más világokhoz tartoznak. Beöthy az 1848-as forradalomhoz vezető politika mozgalomhoz. Batsányi viszont, a hajdani, XVIII. század végi politikai és költői élharcos már eltávolodott, elszigetelődött a progressziótól, itthon pedig ekkorra halottnak hiszik. A Minerva búvóhelye olyan történelmi regény, amelyben nem puszta díszlet a történelem, hanem tényleges keret a történethez: folyamatosan történetfilozófiai, mentalitástörténeti, politikatörténeti fejtegetések idézik meg. Ugyanakkor a mű reflektál a történetek elmondhatóságának posztmodern irodalmi dilemmáira is: regényfilozófiai, narratológiai, poétika eszmefuttatások szólnak a történetmesélés problémáiról. Johann B., akit a rendőrfőnök még Linzből Bécsbe sem enged elutazni, Minerva baglyát egyre kevésbé az értelem allegorikus figurájaként, és egyre inkább a halál madaraként kénytelen látni. Olyannyira, hogy egy pillanatban arra döbben rá: „talán az egész felvilágosodás tévedés volt”. „A Minerva búvóhelye állandó ironikus játékot folytat a felvilágosodás nagy allegóriáival: például jóllehet a fény az intellektuális emancipáció, a szabad észhasználat allegorikus ekvivalense, a regény cselekményének középpontjában egy napfogyatkozás áll.” Bárány Tibor, Élet és Irodalom

Amit láttál, amit hallottál
2008

Márton László napjaink magyar irodalmának egyik legtehetségesebb, valamint legműveltebb elbeszélője. Írásait általában a nagy műgond, az izgalmas és reflektált történetbonyolítás, a szórakoztató vagy elgondolkodtató intellektualitás jellemzi. Vannak egyrészt maguk a történetek, amelyek az elmúlt negyedszázad és a mai Magyarországon játszódnak, mégis, mintha az idő megállt volna húsz évvel ezelőtt, azaz egyszerre hat a mai világ anakronisztikusnak, a hetvenes-nyolcvanas évek életvilága pedig bizarrul mainak. Másrészt a narrátor majdnem mindig az adott történet kulisszái mögé kukucskál, és folyamatosan eljátszik nem csak a gondolattal, hanem a narrációval is, a cselekmény tükrözésével, a beszélő nevek jelentésével, és interakcióba lép az olvasóval. A kötet egyik része olyan írásokat tartalmaz – a cím szellemében is –, amelyekben nincsenek titkok, rejtélyek, talányok, minden látható-hallható, és a novellák tétje, hogy az elbeszélő a maga, néhol talán már túlzó mindentudását miképpen adagolja-tagolja. Vannak aztán az olyan szövegek, ahol valami nem látható, nem hallható – csupán csak sejthető. Itt az olvasóra is nagyobb feladat hárul, hogy a kedély és a borzadály egyensúlyát megtalálja. Groteszk helyzetek, bizarr fordulatok, abszurd perspektívák, tragikus felsejlések, néhol telibe találó, másutt inkább parttalan nyelvi humor jellemzi Márton elbeszéléseit. Egyszerre tűnik nagyon ismerősnek ez az elbeszélt világ a maga sajátos realizmus illúziójával, budapesti tereivel, történeti és kulturális utalásaival, valamint tipikus későkádár-kori vagy mai alakjaival, és zavarba ejtően idegennek. Mártonnak nem kell a szomszédba menni egy-egy leleményes trükközésért, vagy furfangosabb tükrözésért. Azért sem, mert lehet, hogy a szomszédban is valamelyik történetének egy hőse lakik, vagy, ami még valószínűbb egy elbeszélője, aki a megszólalásig (és még azon is túl) hasonlít a szerzőre.

Te egy állat vagy!
2010

A Te egy állat vagy! című novelláskötet nem hagyományos értelemben vett állatmeséket tartalmaz. A könyvben szereplő állatok ugyanis nem jó vagy rossz emberi tulajdonságokat testesítenek meg, s nem is feltétlenül főszereplői a történeteknek. A kutya, a varjú, a bárány vagy éppen az egér az emberekkel történő eseményekhez eltérő módon kapcsolódnak, folytonos jelenlétükkel olyan kulcsot adnak az olvasó kezébe, amely segíthet a kérdés megválaszolásában: ki mitől válik emberivé vagy nem-emberivé? Az első novella például, mely A kutyuska címet viseli, tragikus esemény elbeszélésére vállalkozik. A narrátor nem részese közvetlenül az eseményeknek, a másik utcában összedőlt ház történetének. A gázrobbanás okának felfejtését tulajdonképpen az általa elmesélt médiaközvetítésekből tudhatjuk meg, általánosságban jelezve így egy történet közvetíthetőségének buktatóit, egy tragédia jelenkori megélhetésének bizarr lehetőségeit. A címszereplő kutya, aki túléli a szörnyűségeket, egyszerre válik ebben a történetben a szeretetlenség és az abszolút szeretet jelképévé. Ez a két- vagy többarcúság nem egyedülálló jelenség a kötetben, A bárány címet viselő írásban az emberi jelző sokkal inkább a kopaszra nyírt, sebhelyes bárányokra lesz alkalmazható, mint a fronton lévő katonával gúnyolódó méltóságos úrra. Az elbeszélői hang is nagyon változatos, egyszerre ironikus és önironikus, mindentudó és semmit-nem-tudó, általában férfit lehet sejteni mögötte, egy esetben azonban megjelenik egy női elbeszélő is (A kaméleon). Márton László történetei szociografikus pontosságúak, attól sem riad vissza, hogy megmutassa napjaink társadalmának kegyetlenségét, a rombolás és embertelenség végzetes következményeit. Mindezt teszi úgy, hogy folyamatosan átfordítja az emberi és az állati jelzők értelmét, s így azok viszonylagosságában ragadható meg írásainak jellegzetes feszültsége.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!