Szerzői oldal

Oravecz Imre
( 1943 )

Életrajz

1943 (február 15.) Szajlán született
1962-1967 a debreceni KLTE-n magyar-német szakon végez
1968-1973 politikai okokból nem tud elhelyezkedni; szabadfoglalkozású; Budapesten, Párizsban, Londonban él
1970 az MTI számára fordít
1973-4 az Iowai Egyetem ösztöndíjasa
1974-76 a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében tanársegéd
1976 nyelvészetet hallgatott az illinois-i egyetemen; szabadfoglalkozású író
1982-1994 az Élet és Irodalom rovatvezetője, majd szerkesztője, majd főmunkatársa
1985-86 vendégtanár a kaliforniai egyetemen
1990 a miniszterelnök tanácsadó-testületének tagja
1991-92 az Új Magyarország főmunkatársa és rovatvezetője
1993 a Pesti Hírlap főmunkatárs
1995 a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára

Fontosabb díjai:
1970 Pásztor Béla-díj, 1972 Kassák-díj, 1985 Füst Milán-díj, 1988 DAAD-ösztöndíj, Berlin; Örley-díj; A Jövő Irodalmáért-jutalom, 1989 József Attila-díj (visszautasítja), 1996 Weöres Sándor-díj, 1997 Év Könyve-díj, 2001 A Szépírók Társaságának díja, 2003 Kossuth-díj

A hopik könyve
1983

A hopik könyve Oravecz költészetében igen jelentős és könyvenként eltérő a kötetkompozíció, ezért az egyes verseket a többi szöveggel és magával a kötettel kölcsönhatásban érdemes olvasni. Első könyve még a lírai modernség, a tárgyias költészet korszakához tartozik, a második már a poszt-modern nyitott világába. Harmadik verseskötete a mítosz nyelvén beszél: Oravecz az Észak-Arizónában élő, magukat kiválasztottnak tekintő hopi indiánok fiktív, ciklikus teremtéskönyvét írja meg öt könyvben (teremtés- és pusztulásversek, a világot definiáló névadó versek, a jelenségek emberi magyarázata, egy hopi szerelmespár története, szerelmes énekek). A versek rituálisan ráolvasó jellegűek, időnként a bibliára utaló fordulatokat tartalmaznak.

1972. szeptember
1988/1993

1972. szeptember A kötet egy szerelmi dráma történetét mondja el a legkisebb részletbe menő, szinte kívülálló pontossággal. A fél-egyoldalas, címtelen prózaversek egy-egy körmondatot alkotnak, de a szövegek többszörösen átírják, módosítják, vagy akár föl is függesztik egymást, ami az emlék elbeszélhetetlenségére utal. A körülményes pontosság tehát csak a bizonytalanságot erősíti: hiszen nincsenek behatárolható helyszínek vagy időpontok sem. Az egyes szám első személyű szövegek szinte mindig megszólítanak egy második személyt, mégis inkább a monológ műfajához állnak közel (vagy más epikai műfajt idéznek: a napló, a versregény, a novellafüzér, az emlékirat vagy a levélregény műfaját).

Halászóember. Szajla töredékek egy faluregényhez
1998

Halászóember. Szajla töredékek egy faluregényhez Oravecz a nyolcvanas évek végétől tervezte egy regény írását szülőfalujáról, Szajláról, és látszott, hogy a Szajla-ciklus hatalmas művé fog nőni, amelyet gyakorlatilag sohasem lehet befejezni; erre utal az alcím is: Töredékek egy faluregényhez . A költő nyelvének díszítetlen stílusa, egyszerű, szaggatott ritmusa az élőbeszédre emlékeztet, és természetesen hajlik a szabad versbe. A szerző hiteles monográfiát ad a faluról, eltűnődik a helyekről, a dűlőkről, a szomszédokról, a szerszámokról, az évszakokról, a játékokról és a játszótársakról, a rokonokról és a családról, amelynek néhány tagja Kanadába emigrált. Ugyanakkor megmutatja, milyen csodálatosan rendezett kapcsolatban éltek az emberek a közösségben, és milyen volt a vidéki élet, amelyet a kötelező, központilag irányított, külterjes gazdálkodás teljesen tönkretett, amikor a földeket államosították.

Ondrok gödre
2007

Az idei év nagy irodalmi szenzációja. Parasztregény, faluregény, a magyar vidék 1867-1896 közti állapotának leírása. A magyar paraszti sors mibenlétének tán legjobb eddigi megragadása. Egyben családregény (az Árvai-család három generáción átívelő története), fejlődésregény, az apa-fiú konfliktus mesterregénye s nem utolsó sorban érzéki szerelmes regény is. És alapos oknyomozás arról, miért tántorgott ki ezidőtájt milliós nagyságrendű magyar állampolgár Amerikába. A letehetetlenül izgalmas családtörténet a paraszti világ, a paraszti léthelyzet olyan átfogó és érzékeny leírását adja, amilyet Móricz vagy Mikszáth sem adott így a magyar irodalomban. Közben, mint minden nagy mű, ez is az emberi sors általános érvényű megfogalmazásává válik. Oravecz már megírta verses regényben szülőfaluját, Szajlát (Halászóember, 1998), most elkezdte ugyanezt valódi regényben is, a mű 1896-ig jut el, a millenniumig, és remélhetőleg tovább fog íródni. Az elbeszélésmód empatikus semlegessége, részvétteli (mert részvétet kiváltó) szenvtelensége pedig egész egyszerűen páratlan a magyar irodalomban. Szilasi László, Élet és Irodalom A regényben ott sorjáznak csöndes visszafogottsággal a születés és a halál ősélményei, a teremtés ereje a szexusban, és hibái a sikerületlen lényekben. Reményi József Tamás, Népszabadság

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!