Szerzői oldal

Örkény István
( 1912 - 1979 )

Életrajz

1912 Budapesten született
1932-34 gyógyszerészetet tanul
1939 Párizsban él
1940 visszatér Magyarországra
1943-46 hadifogoly Oroszországban
1949-51 forgatókönyvíróként dolgozik
1958-63 a forradalom alatti tevékenységéért eltiltják a publikálástól
1971 elkezdődik életműkiadása
1979 Budapesten meghal

Főbb díjak:
József Attila díj 1955, 1967; Kossuth díj 1973

Tengertánc
1941

Örkény drama- és regényíróként, és novellistaként is, Magyarország ma is egyik legnépszerűbb írója. Az olvasók különösen a tragikumon is átütő humoráért szeretik, ám az abszurd irodalmának világhírű szerzőitől az különbözteti meg, hogy írásai mindig magyarokról szólnak, mégpedig a huszadik század történelmének elképesztő képtelenségével küszködő magyarokról. Első novelláit József Attila közölte a folyóiratában; Tengertánc című írásával az államvédelmi szervek haragját is kivívta, hiszen előre megjósolta anáci borzalmakat: egy őrültekháza lakói átveszik a hatalmat egy város felett, és őrült, betarthatatlan, diktatorikus rendeleteket vezetnek be, és többek között a nyelvet is megreformálják.

Tóték, Macskajáték
1967,1963

A két groteszk tragikomédia talán Örkény két leghíresebb, leggyakrabban játszott színműve. Mindkettő alapjául a hatvanas évek elején írt próza szolgál, amelyeket később drámákká és filmforgatókönyvekké alakított. Örkény mozaikos szerkesztésmódjának köszönhetően mind könyvben, mint pedig a színpadon és a vásznon sikert arattak. Közös bennük az is, hogy hőseik jellegzetesen örkényi magyar kisemberek, és mindkét történet Magyarországon játszódik. A Macskajáték (1963) egy idősebb budapesti özvegyasszonyról szóló szomorkás vígjáték. Az asszony egyetlen öröme, hogy vendégül látja vacsorára az egykor ünnepelt tenort, ám egy még nála is idősebb asszony főztje elhódítja tőle rajongása tárgyát. A dráma szerzői utasítása szerint a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondatból állna; nem szabad szünetet tartani vagy lelassítani: azt kell megmutatni, hogy a főhősnő hogyan áll szemben magával, riválisaival, nővérével, az egész világgal. A Macskajáték voltaképpen az emberi szabadság tragikomédiája. A Tóték sok tekintetben hasonlít a Macskajátékra: vicces, tragikus és abszurd egyszerre. Ezúttal egy középkorú pár küzdelmeit láthatjuk a színpadon: Tótékat, akik a frotnon lévő fiukért aggódnak, meglátogatja gyermekük idegbajos őrnagya, aki fokozatosan bevezeti házukban a terrort - ám a család a végsőkig kitart szeszélyeinek teljesítésében, abban a hiszemben, hogy ezzel fiuk érdekét szolgálják. A helyzet abszurditása azonban abban rejlik, hogy ők nem, csupán a néző tudja, hogy a fiúk már hetekkel korábban elesett. Az őrnagy egyszerre hátborzongatóan komikus és szimbolikus alak: az egész rendszer, az egész történelem elnyomását képviseli - a végén azonban a kisember fellázad, és öl.

Egyperces novellák
1968

Örkény legnépszerűbb, de korántsem legkönnyebben értelmezhető írásai az úgynevezett "egypercesek", a viccre vagy anekdotára emlékeztető, egészen rövid novellák, amelyeket szerzőjük olyan sűrűre kalapált, hogy szinte szétfeszíti őket a bennük forrongó energia. Hosszuk mindössze két-négyszáz betű, jellemzőjük a drámaiság és a humor keveréke, az abszurd hangvétel. Örkény saját bevallása szerint addig vágott, törölt, csupaszította a stílust és a szerkezetet, hogy végül eljutott a végsőkig, a forma lényegéig.

Pisti a vérzivatarban
1972

Pisti a vérzivatarban Az 1969-ben íródott művet, Örkény legösszetettebb drámáját csak 1972-ben jelentethették meg, majd 1979-ben vihették színre. Egy interjúban Örkény maga ezt mondta róla: „Ez voltaképpen önéletrajzi mű, groteszken megírt önéletrajz, amely inkább közös élményeinkre épült. Ebben a darabban cselekmény - a hagyományos értelemben - már nincs, és drámai jellemek sincsenek… A Pisti szereplői csak az adott helyzetben öltenek alakot, és egymással néha föl is cserélhetők.” (Párbeszéd a groteszkről, Palatinus, Budapest, 2000, p. 219) Dramaturgiailag tehát bonyolult felépítésű műről van szó. Az 1979-es változatban nem is egy, hanem négy Pisti szerepel. Reálisnak tűnő abszurd helyzetek során át mutatkozik meg Pisti ezer arca a XX. század harmincas éveitől a második világháború és a Rákosi-korszak évein át a levert forradalom utáni konszolidációig. Az örkényi nemzedék élethelyzetei, magatartás-lehetőségei megrendítőek és abszurdak, éppúgy mint a huszadik század politikatörténete. A Pistiben a kisember nézőpontjából szemléljük a furcsa fordulatokat. Épp emiatt lehetett a dráma problematikus a korabeli kultúrpolitika számára. Az alulnézetből írt történelem ugyanis nem a mindenre elszánt világjobbítók dogmáit szajkózza. A drámát átjárja ugyan a megváltás keresése, számos bibliai allúzió (pl. vízen járás, háromkirályok), sőt egy ponton még a New York-i fõrabbi is felismeri Pistiben a Messiást. A groteszk hangvétel azonban nem fedi el, amit a darab sugall: túlélni, újrakezdeni mindenáron. Társadalmi szerepeink sokfélék: Örkény emberképe dinamikus. Mindig minden újrakezdhető.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!