Szerzői oldal

Péterfy Gergely
( 1966 )

» A B oldal (1998)
» A tűzoltóparancsnok szomorúsága (2000)
» Bányató (2004)
» Misikönyv (2005)
» Halál Budán (2008)

Életrajz

1966 október 31.-én született Budapesten
1993 magyar-latin-ógörög szakon végez az ELTÉ-n
a miskolci egyetemen PhD
1996 a miskolci egyetem magyar tanszékének adjunktusa; rádiós szerkesztő

Díjak
1995 Móricz Zsigmond ösztöndíj
1996 Soros ösztöndíj
1997, 1998, 1999 NKA-ösztöndíj
1999-2000 Új Színház Drámaírói ösztöndíja
2002 Eötvös Ösztöndíj
2003 József Attila-díj
2004 Márai Sándor-díj
2004 Stiftung Preussische Seehandlung ösztöndíja (Berlin)
2004 Édes Anyanyelvünk Pályázat első díja

A B oldal
1998

A B oldal, 1998 „Ezt szerettük legjobban: a beindulást, amikor a téli estében, a benzinszagú ködben sietünk a legközelebbi kocsma irányába, hogy megalapozzuk az éjszakát. Ugyanúgy és ugyanarra a jókedvre vágytunk: ugyanúgy görcsöltük végig a napot, ugyanazzal az eredménytelenséggel; ugyanaz a szivárványos semmi vett körül mindkettőnket: a klasszika-filológia; ugyanúgy vágytunk arra, hogy történjen végre valami, bármi, csak elementáris legyen; ugyanúgy tudtuk, hogy a bor megteremti majd ennek az elementaritásnak legalább a látszatát.” A nyolc fejezetre (Reggel, Kávé, Ruha, Útvonalak, Délelőtt, Dél, Délután, Este, Éjszaka) bontott regény egy jellemző nap leírását és egy fiatal egyetemista életét mutatja be, emlékeket és sodródásokat, romantikus férfibarátságokat és egy különleges művészcsalád mindennapjait. A szereplők, főleg a narrátor Sculptor és Kőnig nevű, egymást is utáló barátai név szerint is azonosíthatók (a kor figuráinak ismerői számára legalábbis, hiszen ők egyikükben a fiatalon meghalt Simon Balázs felejthetetlenül karakteres, kamaszosan lobbanékony alakját vélik felismerni). A laza részekből és letisztult leírásokból álló könyv akár kulcsregénynek is tekinthető tehát, különösen az neves rokonsággal bíró (de nem büszkélkedő) író családjának, a szentgyörgypusztai háznak és a szobrász apa környezetének a pontos leírásakor; a család erdélyi gyökereinek (Áprily, Jékely, Jancsó) bemutatása során a szerző megmutatja, hogy fér meg egymással Biblia-olvasás és keresztrejtvényfejtés. (Egy 2005-ös interjúban a szerző egyenesen „jó szellemeinek”, „házi oltárja lárjainak” nevezi író őseit; hozzátehetnénk talán, hogy fiatalabb művészrokonai, Gerlóczy Márton író és Péterfy Bori színésznő házi oltárán talán ő maga is lár lett azóta). Egy dolog azonban kimarad a regényből: a korszakban szinte obligát politika ("a szüleim (...) nagyon vigyáztak arra, hogy a lehetőségekhez mért legnagyobb különállást tanúsítsák a kádári társadalommal szemben”). A nyolcvanas évek bulizásainak és kocsmázásainak a leírása is remek, de talán az egyik legemlékezetesebb részlet az, amikor a narrátor és barátja a lomtalanításkor az utcára kitett régi holmikat törik, zúzzák, rongálják, rombolják – mintha egy egész korszakot, sőt, mintha magát az időt akarnák megsemmisíteni.

A tűzoltóparancsnok szomorúsága
2000

A tűzoltóparancsnok szomorúsága, 2000 „Végeérhetetlen, akadozó történetek, amelyben a részletekre való visszaemlékezés vágya pörög és forog: mintha magát a világot lehetne a helyes válasszal nem megmagyarázni, hanem megváltoztatni. (...) Arról beszélnek, hogy milyen sorrendben ültek valakik, valamikor, valahol egy asztalnál. Tisztázniuk kell, azért isznak!” – szögezi le Hajnóczy Péter Alkohol című írásában. Péterfy különös, szerteágazó és magába csavarodó regénye is éppen ezt az alkoholközi állapotot mutatja fel, valahogy úgy, mint egy kocsmai tükör, amelybe valaki belevágta az öklét. Valaki valakinek mesél valakiről aki valakinek valamiről mesél – ez az egymásba érő, töredékes elbeszélések szerkezete; kéziratok tűnnek fel és tűnnek el, írják egymást át és újra, különféle (élet)művészek beszélnek életről és művészetről. A könyv tele van történetekkel és részletekkel, szerelmekkel, nőkkel, nyomozással, van benne albán maffiózó és eszement zeneszerző, megvilágosodás és eltévelyedés, deskriptív mammeológia és a nő mint nagy hégeli lófasz, dühödt-játékos posztmodern szövegelés és megrendítően tiszta, hidegen minimalista novella (amely, mintegy megtévesztőleg, a többi rövid töredékfejezethez hasonló, szótárszerűen blőd címet visel: Kindertojás, fejszenyél, agglomeráció) – megannyi újraolvasásra csábító, de voltaképpen sehová sem vezető részlet, amelynek legfőbb mozgatója és energiaforrása nem is az alkohol, hanem maga a nyelv, a részegítő narráció, a történetmondás (illetve valójában történet-teremtés) mint az egyetlen lehetséges emberi viszony. Nem hiába hívják a szövegelések színterét, a purgatóriumszerű kocsmát éppen Babilonnak, ahol nincsenek kérdések és válaszok, csak párhuzamos monológok: „A Babilonban sosem azt mondom, amit igazából mondani akarok (...), amit a Bablilonban mondok, az nem az én történetem. A Babilon a sok benne elmondott történetből egy minden mást lebíró, mindent a maga szabályaihoz alkalmazó saját történetet formálgat szépen, lassan, és ennek mi csak szolgái lehetünk, anyagbeszerzői és lótifutijai.” (Az arctalan fül és az alkohol pecsétje)

Bányató
2004

Bányató, 2004 A bányató őre beszélget a narrátorral tizenkét számmal és címmel ellátott fejezetben, úszókról és megfulladókról (ugyanaz), életről és halálról (ugyanaz?) – hiszen „a bányató egy fölösleges, egy logikátlan, egy értelmetlen tó, tó ott, ahol tó sose lenne, egy olyan tó, ami nem is létezik, evidens tehát, hogy mindent, aminek a létezését feleslegesnek gondolták, ebbe a mindent megszüntető, nem is létező lyukba hajigáltak.” Egy zárt és puszta világ: tisztulás helyett pusztulás, tevés-vevés helyett kevés levés. És mégis: írói győzelem. „A negyedik kötet, a Bányató takarékosan, visszafogottan, szigorúan megmunkált, szervesen épülő szövegegyüttes, ha tetszik, kisregény, ha tetszik, novellafüzér. A választott helyszín "sugallatai" határozzák meg a formálásmódot. A címet is megadó bányató és annak partja az a hely, ahol - mint egy kerek, zárt világban - a dolgok megtörténnek. És ahol mindezek a dolgok a fikció szerint egyedül megtörténhetnek.” (Károlyi Csaba)

Misikönyv
2005

Misikönyv, 2005 Egy kisfiú kinyitja a szemét, és látja, hogy eltűnt a világ – és magának kell újjáteremtenie. Mesei (misii) kalandok következnek a Nagy Mihasznával, az uriásokkal, a mürmidónokkal, a behemótokkal, belső szobával és az Öregek Tornyával, egy olyan világban, amelyben a gonoszság mindig legyőzhető, ha nem is erőszakkal, de nevetéssel. Az író így vall a saját Misi nevű kisfiának (három gyermeke egyikének) írt első mesekönyvéről: „Nekem a legalapvetőbb és legszilárdabb tapasztalatom a lélekről és a világ természetéről az a belső terem, amit a könyvben is leírok: a belső terem a kilenc kijárattal. Erre persze, ha akarsz, találsz bőven párhuzamot a világirodalomból, a gnosztikusoktól Borgesig, meg amit akarsz, de nem nagy kunszt meglátni a nyilvánvalót. ... A Misikönyv szeretné minden olvasójában megerősíteni azt a sejtést, hogy az erősebb valóság az imaginációjé, és a rontás, a véletlen, az esetleges ennek nagyon fontos komponense – éppen a rontások, az esetlegességek repedésén juthat hozzá az ember közelebb. Azokon a repedéseken, amelyek a kultúra által előírt kötelező formák tökéletességén keletkeznek.” Érdemes összevetni ezt a szöveget az író eddigi és majd ezután következő munkáival: tág teret, igazi belső szobát nyithat az értelmezésnek.

Halál Budán
2008

Péterfy Gergely új regénye, a Halál Budán, több síkon is játszódik. Az elsődleges és leginkább látható sík a történelemé. Az 1680-as évek közepén vagyunk, amikor is a keresztény seregek visszaverik a Bécset ostromló törököket, majd 1686-ban kiűzik a törököket a budai várból. A regény kapcsán azt írni, hogy az olvasó is ott van, nem túlzás. Péterfy utána nézett a hadtudományi és hadművészeti részleteknek, az elbeszélők (belőlük több is van) a korabeli térképek alapján tájékozódnak és vesznek el, a legapróbb tagokból, (nem egyszer végtagokból) rekonstruálódik egy-egy csata menete. Primer források tucatjait építette szövegébe az író. Ugyanakkor Péterfy teremt is: félig emberi és félig állati torzszülötteket, több létező figurából egy harmadik, csak e lapokon élő (és leginkább meghaló) embert alkot. Ez a regény másik, kevésbé látható, ám, annál intenzívebben érzékelhető dimenziója. A történelem időtapasztalatát, a káosz örökkévalóságát, és a pillanatok végtelenségét érzékelteti ez által. Azt, hogy adott esetben a világtörténelmi lépték hogyan gázol át egy barikádon, vagy egy ember feje fölött. Hogy az, amit utólag történelemként konstruálunk, mennyire széttartó eseménysorok esetleges és utólagos kombinációja. A történelmet nem annyira a győztesek, mint inkább a túlélők írják. A túlélők a holtakról. És itt, a halál vidékén található a regény legáttételesebb síkja. Ebben a világban, ahol "a szerelmes nő és a halál angyala" harcol a férfiért, a halál síkja, mintha nem annyira merőleges, mint inkább párhuzamos lenne az élet síkjával. Abból következik, vagy talán végig jelen is van az élet mellett. A halál evidencia a regényben, és ezt éppen az élet bizonyítja. Péterfy műve az elmúlt évtizedben divatba jött történelmi regény műfajának kivételes variánsa. Itt a történelem nem szöveg, hanem szövet. Hús. És ezt a matériát valóságos halálköltészettel, balladai lendülettel teszi poézissé. A bomló test és a szárnyaló lélek allegóriájává.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!