Szerzői oldal

Nádas Péter
( 1942 )

» Egy családregény vége (1977)
» Színtér (1982)
» Emlékiratok könyve (1986)
» A Biblia és más régi történetek (1988)
» Párhuzamos történetek I-III (2005)
» Hátországi napló (2006)
» Szirénének (2010)
» Fantasztikus utazáson (2011)

Életrajz

1942 Budapesten született
1961-63 újságírást és fényképészetet tanul
1965-69 a Nők Lapja fotoriportere
1965 az Új Írás közli első novelláit
1982 a DAAD program vendége Berlinben
1991 német felolvasókörúton az Emlékiratok könyvével
1993 a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja

Díjai:
1978 Füst Milán-díj, 1980 A Mikes Kelemen Kör díja (Hollandia), Irodalmi Figyelő Díja, 1985 József Attila-díj, Színikritikusok Díja, 1988 Déry Tibor-díj, 1989 Magyar Művészetért díj, 1990 A Soros Alapítvány Krúdy Gyula-díja, 1991 Österreichische Staatspreis für Europäische Literatur, Tv-kritikusok Díja, 1992 Kossuth-díj, 1995 Leipziger Buchpreis zur Europäischen Verständigung, 1998 Prix du Meilleur Livre Étranger (Franciaország), Vilenica-díj (Szlovénia), 2001 A Soros Alapítvány alkotói díja, 2003 Franz Kafka-díj (Csehország), 2005 Pro Urbe Budapest, 2006 Márai Sándor-díj, Palládium-díj, Üveggolyó-díj, 2007 A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Angyalföld díszpolgára

Egy családregény vége
1977

Egy családregény vége A koncentrikus körökben kibomló történet a zsidó múlt mélységeibe nyúlik vissza, és a mitikus, a történelmi és a politikai valóság szintézisére törekszik. A történetet egy kisfiú, Simon Péter meséli el, akinek legmeghatározóbb viszonya és élménye a nagyapja. A történet, habár utolsó szava a Nem , mégis egy hagyomány végső széteséséről tudósít. A kisregény költői-zenei egységét az a végigkomponált, egyenletesen megtartott gyerekhang teremti meg, amit a korabeli kritika is a könyv talán legnagyobb erényének tartptt. A pusztítóan felnőttközeli gyerekkor szinte teljes egészében szenzualitásra és képzeletre épülő hangja ez, amely stilizáltan közvetlen, érzékelő beszédmódjával, nekifeszülve a feldolgozhatatlan eseményeknek, a felnőtt olvasót a gyerekkori, tragikus-megismerő költés körébe vonja. (Balassa Péter)

Színtér
1982

Színtér A kötet három színházi művet, két komédiát és egy tragédiát tartalmaz (Takarítás, Találkozás, Temetés). A Temetés bevezetésében Nádas azt írja, hogy a darab az operát tekinti mintájának, áriákból, duettekből és tercettekből építkezik. Mindhárom drámája voltaképpen beavatási szertartás, amely nem pozitív, hanem negatív próbálból áll. Nádasra Beckett, Pilinszky és Mészöly drámái hatottak a leginkább. “Jó lenne tudni, hogy mit jelent ez, és nemcsak nekem, hanem úgy, egyáltalán: a színház. Tömeghisztériát megszabott keretek között? Azt, hogy az ember mégiscsak szereti, ha beavatkoznak a legsajátabb ügyeibe, a lélegzetvételébe? Összelélegzést, de önkéntesen? Rituális rendetlenkedést? Az érzékek egy húron pendülését, rendet? Ezt is, azt is, talán. De minden kérdés és minden válasz nem lenne elég ahhoz, hogy magyarázatot adjon az egészre. Holott csupán az egész az érdekes. Abban a pillanatban, amikor éppen létezik.” (Nádas Péter)

Emlékiratok könyve
1986

Emlékiratok könyve A tizenegy évig írott monumentális nagyregény párhuzamos életrajzokat tartalmaz: a főszereplő egy fiatal író, aki szerelmi háromszögbe keveredik Kelet-Berlinben egy színésznővel és egy fiatal költő-fiúval, és aki egyben a sztálinista Magyarországon eltöltött gyermekkorának emlékiratait írja. Két másik cselekményszál is halad közben előre, az egyiket az általa írott regény hőse mondja el, a másikat pedig egy gyermekkori barát. A könyv az elmúlt évtizedek egyik legmorálisabb, legnagyobb regénye. A kommunista Kelet-Európa nem szokott tárgya lenni holmi Prousti reflexiónak de az Emlékiratok könyvében Nádas Péter, Magyarország egyik kiemelkedő írója, mégis megcsinálta a nagy mutatványt: a tudatregényt áthelyezte a szocializmus világába, és ezzel megszűntette a háború előtti modernizmus és a Kelet-Európa közt tátongó szakadékot. (Eva Hoffman, The New York Times Book Review) A kortárs írók közt is egyedülálló az a hihetetlen pontosság, amellyel Nádas az emberi sebezhetőséget és az érzelmi állapotok hullámzását rögzíti. Semmi sem kerülheti el a figyelmét; másik nagy erénye, hogy írásai nem állnak semmilyen ideológia szolgálatában. Türelme a megfigyelőjé vagy a portréfestőjé, aki már a munka kezdetén elutasít magától minden előregyártott véleményt és hajlíthatatlan gondolati rendet. (Neue Züricher Zeitung)

A Biblia és más régi történetek
1988

A Biblia és más régi történetek Nádas Péter húszévesen írta meg a Biblia című kisregényt, amelyet később a Kulcskereső játék novelláival együtt rendezett kötetbe. Az elbeszélések hősei gyakran gyerekek írja a fülszöveg, de a gyereklélek Nádas írásaiban korántsem a paradicsomi ártatlanság színtere. A Biblia főszereplője egy kisfiú, aki egy morált vesztett közegben, annak részeseként döbben rá arra, hogy milyen átláthatatlanul szövevényes, hamis közegben él, hogy milyen könnyen mocskolják be itt, ami tiszta, jó és egyszerű; s irtózatos erőfeszítéssel próbálja szétvágni maga körül a hazugság szálait. A város szeméttelepére épült és arra szinte ráragadt, ócska házai között játszódik egyik legszebb, Bárány című írása. A türténet egy sérthetetlenné nemesedett, tiszta, erős jellemű öregem ber tragédiája köré fonódik. A világ megalázottakból áll, akikben minden sérelem után olthatatlan vágy ébred arra, hogy megalázznak másokat mondja a történet szereplői között megbúvó narrátor. ( ) Hogy a tisztaság, az ártatlanság kihívja, de meg is állítja az agressziót: Nádas Péter írásainak egyik középponti gondolata volt és maradt.

Párhuzamos történetek I-III
2005

Párhuzamos történetek 1-3. Jelenkor, Pécs, 2005. A néma tartomány, 429 oldal, Az éjszaka legmélyén, 387 oldal, A szabadság lélegzete, 693 oldal Nádas Péter három kötetes regénye az utóbbi évek legnagyobb kihívása a magyar irodalom számára. Régóta várt, közel húsz éve készülő műről van szó, melynek szerzője az európai regényírás méltán számon tartott alkotója. A regény néhány hónap alatt sikerkönyv lett Magyarországon, a kritikai fogadtatása azonban vegyes (irodalmi szalonokban sokan bírálják, de eddig kevesen írták meg fenntartásaikat). Mint minden újszerű, kísérletező mű, sokféle idegenkedést kiválthat -- radikalitása, ormótlansága, lezáratlansága, a megszokott megoldások idegesítőnek tűnő elutasítása miatt. És a szexualitásról, a testről való beszéd nyíltsága miatt is. Az eddigi fogadtatás többek közt Musil, Proust, Hermann Broch, Canetti, Dosztojevszkij műveit emlegette párhuzamként. A mű számos, egymást sokszor nem is ismerő figura párhuzamos történetén keresztül a huszadik századi magyar és német társadalom viszonyaiban mélyed el, és ezeken keresztül próbálja körüljárni: milyen az ember, pontosabban mi az ember. Számtalan történetszál és rengeteg szereplő jelenik meg. A szerkezet nem igazodik logikus, és főleg nem szimmetrikus sémákhoz. A történetek a helyszíneken, a figurákon vagy a motívumokon keresztül mégis összekapcsolódnak, és egy nagy tablóvá állnak össze. A képnek azonban nincs középpontja, a történetek nem futnak ki sehová, magyarázat, végítélet, fejlődési vagy hanyatlási irány nincs. A cselekmény két családtörténetre épül. Az egyik a magyar Lippay-Lehr családé. A másik a német Döhring családé. Két fő történetszál indul el, de nem váltakoznak szabályosan, és csak elvétve kapcsolódnak egymáshoz konkrét történetelemeken vagy szereplőkön keresztül, mégis érintkeznek egymással analógiás megfeleléseken át (például a gyilkosság, az árvaság, a zsidóság, a fajvédelem, a maszturbáció, a meztelenség, a szagok vagy a titok, a rejtély hívószavain át). A regény cselekménye Berlinben veszi kezdetét a fal leomlásának évében, a Tiergartenben, ahol egy hullát találnak. A nyomozás a regényszövegben végig nem vezet eredményre, de középpontjában az a Carl Maria Döhring áll, aki a családi múltját szeretné magában feldolgozni, a hitleri rémtettekkel egyetemben. A budapesti családtörténet rendkívül szerteágazó, fontos része Lippay Ágost és Mózes Gyöngyvér szerelmi kapcsolata, kiknek mintegy másfél száz oldalas meg-megszakadó szeretkezési jelenete a regény egyik nagy bravúrja. E családtörténeten át kirajzolódik az 1930-as évektől a 60-as évekig a magyarországi társadalom sokszínű képe: a háború előtti vidéki zsidó fakereskedőtől a kádári világ cigány útjavító munkásaiig, a szocialista világban lepusztultan élő úriasszonyoktól a proli származású új politikai funkcionáriusokig. Megdöbbentő, hogy ebben a társadalomképben milyen közel kerül egymáshoz a horthysta és a kádári világ mentalitása. A Lippay-Lehr család feje, az öreg professzor például a háború előtt a magyar fajvédő mozgalom szellemi atyja, az ötvenes években meg a kommunista kormány főtanácsadója, nem is beszélve a házmesterek politikai rendszereken átívelő áldásos tevékenységéről. A német történetszál a magyar ellenpontozására, árnyalására szolgál. A cselekményvezetés szándékosan úgy van megformálva, hogy a figurák kapcsolatai a társadalmi viszonyok fonákságaira irányítsák a figyelmet: például a zsidó származású Demén Kristóf szeretője a 60-as években az a Vay Klára lesz, kinek apja a zsidó deportálások Horthy általi főmegbízottja volt. A regény magába foglalja a krimi, a családregény, a szerelmi regény, a nevelődési regény, a lágerregény sajátosságait, benne van egy meg nem írt 1956-ról szóló történet csírája is. Erősen foglalkoztatja a fasizmus és a holokauszt problémája is. A figurák mindig teljes testi valójukban szerepelnek, testi bajaikról ugyanúgy rendszeresen értesülünk, mint szexuális vágyaikról. E mű szerint az érzékiség gazdagsága nélkül nem lehetséges teljes emberábrázolás. A regény szenvedélyes antropológiai érdeklődését genetikai, pszichológiai, kriminalisztikai, szexológiai, patológiai, etológiai és teológiai problémák körüljárása mélyíti el, melyek csak tovább árnyalják azt az írói tapasztalatot, miszerint a világ és az ember titkai végső soron nem fejthetők fel. Kevés igazán nagy regénye van a magyar irodalomnak. A Párhuzamos történetek biztosan egyike ezeknek. Károlyi Csaba, Élet és Irodalom A magyar irodalom legkitartóbb és legradikálisabb analitikusa a látszólag nagyon távoli esetek, alkatok homogén szövevényébe kalauzol. Reményi József Tamás, Népszabadság ez a regény kudarc, egy nagy írónak hatalmas kudarca a mű egésze súlyosan megoldatlannak tűnik Margócsy István, 2000 a Párhuzamos történetek éppen attól rendkívüli könyv, hogy nagyszabású formát csinál a kudarcból, nem adja alább a kudarcnál Szilágyi Ákos, 2000

Hátországi napló
2006

Hátországi napló. Jelenkor, Pécs, 2006. 251 oldal A magyar irodalom egyik legnagyobb élő szerzőjének újabb esszéit gyűjti egybe ez a kötet. Darabjai nagyjából abban az időszakban keletkeztek, mikor az író végleges formába öntötte Párhuzamos történetek című nagy regényét. Az első esszé az író legendás gombosszegi vadkörtefájának alapos körüljárására tesz kísérletet, majd szó esik többek közt Edelsheim Gyulai Ilonának, Horthy István özvegyének emlékiratáról (Horthy István Horthy Miklósnak a fia), Kertész Imre munkájáról és témájáról Nobel-díja kapcsán, Leni Riefenstahl sírva fakadásáról 1939-ben, mikor Lengyelországban „szemtanúja lett egy civileken végrehajtott megtorló intézkedésnek”, Kornai János közgazdász professzor önéletírásáról, Václav Havel esetéről Madeleine Albrighttal, a WTC leomlásának szimbolikus jelentéséről, egy fiatalemberről, akit homoszexualitása miatt zártak ki a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemről, Wojtyla pápa haláláról, jelentőségéről és problematikus tevékenységéről, Keserü Ilona festőművész aszkézisáról. Vagy mesterének, Mészöly Miklósnak a fontosságáról, halála alkalmából. Nádasdy Ádám költészetéről és Zsuzsa Bánkiról, aki „írt egy velejéig magyar regényt németül”. Lucien Hervé „festészeti” fordulatáról a fényképészetben és Marc Martin magyarul megírt velejéig francia regényéről. Nádas ugyanazt az érzékenységet, reflexivitást, analizáló képességet, szigorú logikát és művészi ábrázolásmódot alkalmazza esszéiben is, mint a regényeiben. Karakteres történetek, finom leírások árnyalják határozott álláspontjait. A jelenségek, amiket megvizsgál, mindig túlmutatnak önmagukon. Az okfejtései úgyszintén. „Milyen Nádas nyelve? Filozofikus, de mivel ebben a vonatkozásban magyarul megszólalni problémás, a filozofikus terminológiát, amely igen körülményessé tenné a nyelvét, érzéki reflexióval teremti meg.” Láng Zsolt, Élet és Irodalom „Érdemes tehát párhuzamosan olvasnunk a Párhuzamos történeteket és a Hátországi naplót, mert a nádasi gondolkodás- és írásmód alakulásának megértéséhez juthatunk közelebb ezáltal.” László Emese, Élet és Irodalom

Szirénének
2010

Nádas Péter több évtized után írt újra színpadi művet. 2007-ben a hat ruhrvidéki városi színház, a Schauspielhaus Bochum, a Schauspiel Dortmund, a Schauspiel Essen, a Schlosstheater Moers, a mühlheimi Theater an der Ruhr és a Theater Oberhausen az Európai Kulturális Főváros-program keretében felkért hat szerzőt (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török írókat), hogy 'Európa Odüsszeiája' címen írják újra az Odüsszeia témáit. Nádas Péter eddigi munkáit figyelembe véve a csábosan éneklő szirének és Odüsszeusz tévelygéseinek témáját kapta. A halál erotikája Nádas nagy témája. Megkötötték a szöveg terjedelmét is, az előadás nem tarthat két óránál tovább. Minden más kérdésben szabad kezet kapott a szerző, aki örömmel látott neki a munkához. Nádas a szatírjáték antik műfaját választotta, és ez a döntés meghatározza az egész művet. A Szirénénekről nehéz bármi konkrétat írni. Nincs igazán akció, cselekmény, hanem állapot van. Nem dialógusokból áll össze a darab, hanem szekvenciákból. Mintha zenekari darab lenne, amelyben a nyelv a hangszer. Nádas megoldása radikális. A szín maga a világvége. Elátkozott, tébolygó, hányódó, tépett, szerencsétlen (a szerző jelzői) bolyonganak a körülhatárolt semmiben. Árnyékokat látunk, absztrakciókat. Nádas a posztdramatikus játékmódhoz illesztette darabját: az egyetlen hatalmas, kaotikus térben, ebben az időtlen űrben, minden megszólalás létrehoz egy saját teret. A szereplők egyszerre több ezer évesek, és közben teljesen maiak. Nincs idő a darabban, mert közben mindenhol idő van. Mintha az idő morajlana a sziklák között. Nádas a darab nyelvét is kísérletképpen dolgozta ki. Máskor szigorú, inas mondatait olyannyira fellazította, hogy a végeredmény nem is próza, hanem hullámzó szabadvers. A színpad és a színpadi nyelv újítása mellett a darab eszmei lényege ismerős lehet Nádas esszéiből. Kiábrándult kultúra-kritikáját hangszerelte újra Nádas, ám az új melódia még a korábbiaknál is reménytelenebbül és kegyetlenebbül hangzik. Árulás, megrontás, bomlás, vérnőszés, fertőzés. Egyetlen reményünk maga a műfaj lehet, hogy a szatírjáték, amelyet a görög színházak a tragédia után játszottak: feloldás gyanánt. Ha ez a feloldás, akkor vajon mi lesz a következő darab?

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!