Polcz Alaine regénye megrázóan tárgyilagos vallomás a szerző két meghatározó élményéről: a második világháború utolsó évéről és első házassága kudarcáról. A visszaemlékezés erejét és hitelességét a kegyetlenségig pontos őszinteség adja. A pályaválasztást, családi életet, lakhelyet, életformát alapjaiba felforgató események után évtizedekkel a szerző számot vet mindazzal, ami történt. Bár igen fájdalmas emlékeket idéz fel az éhezéstől a menekülésen át a haldoklásig, az olvasót mégsem a rettenet nyűgözi le, hanem az objektív önvizsgálat gondolati tisztasága, és az a higgadtság, amellyel Polcz Alaine saját szenvedésein és érzésein felülemelkedve döbbenetes meggyőző erővel jut el a mélyebb, a személyesnél átfogóbb megértésig.

Ahogy a cím is jelzi: az alig húszéves fiatalasszony számára a két fő probléma az asszonnyá válás és a háború túlélése. A történet két szála csaknem együtt kezdődik és ér véget. A házasságkötés után nem sokkal éri el a háború Kolozsvárt, ezért a fiatal pár Magyarországra, Csákvárra menekül a férj édesanyjához. Itt az orosz és a német front négyszer vonul végig rajtuk, végül a felszabadulás idejére elsodródnak egymás mellől.

Az is döbbenetes, amilyen nyíltsággal ír Polcz Alaine nemcsak házasságának nehézségeiről, saját naivitásáról, férje szerelmének hiányáról, hanem a háborús borzalmakról is. De ennél is megrendítőbb, ahogy saját élményeivel egyenértékűként mérlegeli a másik - az őt megcsaló férj, az őt megerőszakoló orosz katona, a barátait meggyilkoló német hadsereg és mindenki más - lehetséges nézőpontját, indokait. Eközben tudatosítja, hogy a háborús áldozatok és saját halálközeli élménye vezették el a haldoklókkal pszichológusként végzett munkájához. A háború kényszerítette arra is, hogy Budapestre költözzön, ahol Mészöllyel kötött házassága, személyes és szakmai élete úgy teljesedett ki, ahogy az első férjével, Kolozsváron lehetetlen lett volna. Polcz Alaine azon kevés író egyike, akinek elhiszi az olvasó, hogy a belső béke minden küzdelmen túl megvalósítható, és hogy a másik ember elfogadása és a spirituális megértés erősebb minden szenvedésnél.

Polcz Alaine tud valamit, amit kevesen: a másikra figyelés, a megértés, az elfogadás, a szeretet mélyen női bölcsességét. Gyerekkori barátnőjével, Bíró Bertával folytatott beszélgetései alapján készült riportregényében is ez a tudás szólal meg. Kettőjük együttgondolkodásában megjelennek mindazok a jellegzetes vonások, amelyek Polcz Alaine többi könyvét is - a memoárokat, tanatológiai szakmunkákat, útirajzokat - olyan fontossá, egyénivé és szerethetővé teszik.

A két barátnő Kidén, Bíró Berta falujában idézi fel közös gyermekkorát, s a ritka találkozások közt külön megélt közel hatvan évet. Az időskori visszaemlékezés eleven, vallomásos őszintesége a távlatnak és a feldolgozott tapasztalatok gazdagságának köszönhetően lecsillapodott rálátással párosul. A beszélgetésekben meghitt őszinteséggel esik szó életről és halálról, ezek korunkban szokatlan természetességgel felfogott összetartozásáról. Bátran néznek szembe az elmúlás folyamatával, mozzanataival, félelmével és szépségével. A teoretizálás igénye nélkül megidézett, mindennapi, egyéni sorsok, történetek minden mozzanatában ott érzékelhető a magyar közelmúlt ellentmondásos történelme, a beszélt nyelv ízeiben, a mesélés fordulataiban, a fotókban pedig Erdély sajátos hangulata.

 

Ebben a kötetben Polcz Alaine a pszichológus tapasztalatával és szakértelmével, ám a saját életén elgondolkodó ember közvetlenségével és hitelességével, közérthető nyelven ír mindennapjaink egyik legfontosabb kellékéről, alapfeltételéről: a rendről. A fogalmat mindennapi és történelmi kontextusában vizsgálva, saját és ismerősei életéből vett példákkal illusztrálva nem elvont definíciót keres, hanem a rend érzékelésének, megvalósításának és változásainak természetét igyekszik felderíteni.

Polcz rávilágít, hogy a rend mennyire szubjektív jelenség, és hogy a rendetlenség nem egyszerűen a rend hiánya vagy ellentéte, hanem annak sajátos változata, torzulása, más nézőpontból való értelmezése is lehet. Ahogy a szerző több más könyvénél, a személyes vallomás itt sem öncélú, a pszichológiai megközelítés pedig messze nem teoretikus. A nyíltan és következetesen végiggondolt egyéni példák saját rendfogalma, élete, otthona, világképe rendjének tisztázására, s akár átalakítására késztethetik az olvasót.