|
|
Rakovszky Zsuzsa |
|
(
1950
)
|
| |
|
1950. dec. 4. Sopronban született
1970-75 az ELTE magyar-angol szakán végez
1975-82 a Gorkij Könyvtár, 1978-tól az ELTE angol tanszékének könyvtárosa
1982-86 a Helikon Kiadó szerkesztője
1986-tól szabadfoglalkozású költő és műfordító
1988-89 a Soros Alapítvány költészeti ösztöndíjasa Londonban
1990 az Iowai Nemzetközi Írókongresszus vendége
1994 a Poetry International vendége
Díjak:
1980 Graves-díj, 1986, 1991 Déry Tibor-díj, 1988 József Attila-díj, 1989 Az Év Könyve jutalom, 1992 Soros Életműdíja, 1997 a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, 2003 Magyar Irodalmi Díj, Márai-díj
|
|
Jóslatok és határidők, 1981 (versek)
Tovább egy házzal, 1987 (versek)
Fehér-fekete, 1991 (versek)
Hangok, 1994 (válogatott és új versek)
Egyirányú utca. Új versek 1994-97, 1998
A kígyó árnyéka, 2002 (regény)
A hullócsillag éve, 2005 (regény)
A Hold a hetedik házban, 2010 (elbeszélések)
|
1994
Hangok. Válogatott és új versek
(*)
Hangok. Válogatott és új versek
Lator László írja Rakovszky Zsuzsáról: „Kezdettől ugyanaz az átható hang szól belőle. Nem változtak rögösnek, töredezettnek álcázott nyelvi, mondattani, ritmikai formái, széttartó elemekből csinált stílusötvözetei, a kisszerű körülmények közt is az egzisztencia nagy drámáit fürkésző figyelme.” A válogatott kötet új ciklusában tizenhat szereplő szólal meg egy-egy drámai monológban: a bukott diktátor kivételével a város jellegzetes szereplői, az élet ismerős szerepei. Hol rokonszenvesek, hol szánalmasak, de emlékfoszlány
|
1994,1997
Egyirányú utca
(*)
Egyirányú utca. Új versek 1994–97
Az „egyirányú utca” az idő metaforája: a kötet az idő és a halál fizikai és metafizikai feldolgozására vállalkozik, a tudatot vizsgálja. „Az időről” című ciklus a jelen és a múlt viszonyáról, a „nem múlik el” és a „nem jön vissza többé soha” dialektikájáról vall, egyszerre személyesen, és mégis egyetemes érvénnyel, a „ránctalan nemléttel” való szembenézéstől nem kímélve az olvasót sem. T. S. Eliot Négy kvartettjének gondolati és érzéki rétegződése juthat eszünkbe róla, bár Rakovszky átható, szenvedélyes hangja, költészetének nyelvi-képi-tapasztalati egysége, félreismerhetetlen.
|
2002
A kígyó árnyéka
(*)
A kígyó árnyéka
A regényben egy tizenhetedik századi soproni polgárasszony, Léhmann Orsolya emlékezik életére. Szenvedélyesen és a Rakovszky Zsuzsára jellemző pontos érzékiséggel mondja el sorsa vak fordulatait (a pestisben elveszti anyját, leányanya lesz, mostohaanyja halála után az apja házasságra, majd gyilkossága bűnpártolására kényszeríti). A kor vallásháborújának civil krónikása számára a nagy eseményeknél fontosabb az erőszak, a fanatizmus, a várost felégető tűz és a pestis. A cím kígyómotívuma Orsolya apjának patikus cégérére, az áskálódásra, valamint arra a népi hiedelemre is utal, hogy a kígyó a saját árnyéka látványától is felgerjed.
|
2005
A hullócsillag éve
(Magvető)
A hullócsillag éve. Regény
Magvető, Budapest, 2005. 400 oldal
A szerző második regénye az 1950-es években játszódik, egy osztrák határ közeli magyar kisvárosban, Sopronban. Főhőse egy Piroska nevű kislány, kinek apja meghalt, anyja neveli, aki két férfihoz kötődik, és a végén választania kell közülük. Az anya a lányának él, nem meri az eredetibb férfit, Barthát választani, marad neki az egyszerűbb, ám rendes másik, Pista. Az anya figurája végig rejtélyes marad, már csak azért is, mert végig a gyerek szemével nézzük. Minden a gyerek szempontjából kerül ábrázolásra, bár a narráció harmadik személyű.
A gyerek érzelem- és fantáziavilága határozza meg az elbeszélést, miként a gyerek szempontjai határozzák meg az anya sorsát is. Remek részek írják le a gyermeki haláltapasztalatot és halálfélelmet ugyanúgy, mint a Rákosi-korszak hétköznapjainak gyerekszemmel látható jelenségeit. A kor egészét jellemzi az a mód, ahogyan a kislányt kezelik az óvodában: az óvodai kegyetlen légkör a korszak általános képét adja.
A hullócsillag éve: 1956. A forradalom idején nemcsak a vörös csillagok hulltak le ténylegesen (erről itt nincs szó, de tudjuk), hanem ez az az év, melyben a regény fontosabb szereplőinek életében is lezárul egy korszak: a kislány az utolsó hónapjait tölti az óvodában, az anya hozzámegy az orosz munkatáborból hazatérő pedáns Pistához, Bartha (a léha pesti színházi ember) Bécsbe disszidál, a nagymama és a kislányt nevelő Nenne nevű öregasszony meghal. A csillag lehullása itt a szereplők reményeinek végét is jelenti. Az utolsó előtti fejezet (A szökés) látomásszerű mondataiban fölmerül, hogy a nők együtt mégiscsak megszökhetnének egy csónakon ebből a világból, ám ez csupán álom marad. A regénycím értelmezéséhez tartozik az is, hogy Piroska gyakran lát hullócsillagot -- és állandóan attól fél, hogy a csillagok leesnek.
A regényre mozaikosság, szaggatottság jellemző. A szöveg nagy része a kislány emlékezéseire épülő elbeszélés. Meg-megszakítják azonban ezt különböző levelek, naplók, melyek nem kapcsolódnak szervesen a főtörténethez, ám a végén összeáll a kép. A történetmondás gyakran lírai betétekkel gazdagodik, erős költői nyelvvel találkozunk a leírásokban, a természet jelenségeinek megidézésében. A gyerekkor titokzatosságát és félelmetességét jól érzékelteti ez a metaforikus, költői nyelvezet.
�Az ötvenes években gyermekkorát élő nemzedék életérzését közvetíti ez a könyv.�
Ferch Magda, Magyar Nemzet
�A hullócsillag éve olyan mű, amelyet nem lehet (nem érdemes) csupán egyszer elolvasni.�
Angyalosi Gergely, Élet és Irodalom
|
2006
Visszaút az időben
(Magvető)
Visszaút az időben.
Versek 1981-2005.
262 oldal
Ez a gyűjtemény 11 kivétellel az összes verset tartalmazza a költő első öt kötetéből, majd a kötet utolsó ciklusában, a Téli napforduló címűben hat új vers szerepel, melyek 1998 és 2005 közt születtek. Ebből a könyvből könnyen felmérhető a mennyiségileg kicsi életmű jelentősége. Kezdetektől fogva ugyanazon a hangon szólalnak meg Rakovszky versei, alig van elmozdulás. Talán legfontosabb témája mindig is az idő és annak múlása, melyről filozofikus mélységű versek szólnak.
A hat új vers egyike, a Pitbull az acsargó pitbull leírásától a gonosz problémájáig jut, az Öregkor az elmúlástól a kiürült idő fogalmáig, a Téli napforduló egy magányos nő gázmérgezéséről szól, A kő, a víz, a szél� a klinikai halál állapotáról beszél.
�Rakovszky Zsuzsa lírájában a lehatárolt, önmaga megismerése elől is elzárt tudatról, a saját lehetőségei alá kényszerített emberi életről van szó, annak végtelen törékenységéről és értelmének végső bizonytalanságáról, amely azonban csonkaságában, roncsoltságában is az egyetlen, egyszerre szánalmas és nagyszerű lehetőség.�
Ferenc Győző, Népszabadság
�Szinte már közhely Rakovszky Zsuzsa költészetével kapcsolatban annak hangsúlyozása, hogy leginkább a folytonosság, az átjárhatóság és a tiszta költői hang jelenléte a meghökkentő ennek a pályájának az alakulástörténetét figyelve.�
Borbély Szilárd, Élet és Irodalom
|
2010
A Hold a hetedik házban
(Magvető)
A kiváló költőnő legújabb kötetében lélektani novellákat, sorsmonológokat olvashatunk. A főszereplők minden esetben nők, asszonyok, a helyszín a közelmúlt és a jelen Magyarországa. Zárt szobák, hideg vasútállomások, élettelenül élő terek. Felejtésbe süllyedt traumák, váratlanul felszakadó emlékezések, megoldhatatlan problémák, sejtelmes álmok - mindehhez Rakovszky Zsuzsa, a költészetéből már ismerős, metaforikus elbeszélő nyelvet alkalmazza. Pontos fogalmazásai révén olyan benyomásunk lehet, mintha kivilágított vasúti kocsiban utaznánk: körülöttünk mindenhol sötét, bent erős fülkefény. És ezt a minket körülölelő sötétséget éppen a benti fényhez képest, és azzal együtt látjuk. Kérdés, hogy hova utazunk. Ezekben a novellákban általában visszamegyünk az időben, mintegy a múlton át lesz érthető a jelen. A novellákból kirajzolódó élettörténeteket a sors és a véletlen konfliktusai alakítják. A véletlen sorsa – talán ez izgatja ebben a kötetben a legjobban az elbeszélő Rakovszky Zsuzsát, és a sorsukkal, ha nem is szembeszálló, de mindenesetre szembenéző hősnőit. A Hold a hetedik házban látszólag egymástól elkülönülő szövegei, másodfokon összekapcsolódnak, és univerzális alakzatokat, pszichológiai mintázatokat tesznek láthatóvá. Ezeket az elbeszéléseket nem az azonos helyszínek (bár néhány jellegzetes helyszín keresztülhúzódik a könyvön), és nem az azonos szereplők (bár hasonló nevű karakterekkel többször is találkozunk) kötik össze, hanem az olyan motívumok folyamatos jelenléte és értelmezése, mint amilyen például, a már említett emlékezés és emlékképzés mellett, az utazás és az álom toposza. A női sorsokat és a nő sorsát (mit jelent egyedül lenni, egyedül felnőni, egyedül gyereket nevelni, elválni és elhagyni, megcsalni és megcsalatni, függni apától, majd férjtől, vágyakozni apa és férj után, elárvulni és megözvegyülni) intellektuális és emocionális erőtérbe helyezi Rakovszky. És innen nézve lesz lényeges, hogy a szövegek közelebbről a közelmúlt magyar vidékein játszódik. Visszafojtott szenvedélyesség, a női tematikában megbúvó kompromisszumok, és olcsó megoldások teljes elkerülése jellemzi Rakovszky szövegeit.
|
Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!
|
|
