Szerzői oldal

Életrajz

1930. március 11-én Budapesten született
1944-45 a Szálasi-diktatúra alatt bujkálni kényszerül
1948 Budapesten érettségizik
1948-50 a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége Országos Központjában dolgozik
1950 elveszti állását; ősztől katonai szolgálat
1952 letartóztatják, kényszermunkára viszik
1953 rehabilitálják
1954-56 a Budapesti Műszaki Egyetem Jövő Mérnöke című lapját szerkeszti
1956 a forradalom egyetemisták által megfogalmazott pontjait elsőként nyomtattatja ki
1957 a Film, Színház, Muzsika kritikusa, majd (1970) olvasószerkesztője
1961-64 a budapesti egyetem magyar szakán tanul
1975 a Film, Színház, Muzsika főszerkesztő helyettese
1989- szabadfoglalkozású író
1990-93 az Írószövetség elnökségi tagja
1992-96 a Németh László Társaság elnöke


Főbb díjai:
1985 József Attila-díj, 1986 Év Könyve jutalom, 1989 Németh László emlékérem, 1992: 1956-os emlékérem, 1994 Getz Corporation amerikai életműdíj, 1996 Év Könyve-díj, Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt, 1997 Tiszatáj-díj, Nagy Imre-plakett, 2000 Márai Sándor-díj, 2000 Köztársasági Elnöki Aranyérem, 2005 Kossuth-díj

A vizsgálat iratai. Tudósítás a tiszaeszlári perről
1976

A vizsgálat iratai. Tudósítás a tiszaeszlári perről 1976 Mint alcíme mutatja, Sándor Iván esszéformában megírt szociográfiája az 1882-ben emelt tiszaeszlári vérvád és az azt követő per eseményeit járja körül (a Tisza-menti falu zsidó lakóit egy eltűnt - majd a folyóból kihalászott - cselédlány rituális meggyilkolásával vádolták meg). A könyv címe a hajdani védőügyvéd, a liberális Eötvös Károly méltán híres dokumentumregényére utal (A nagy per), aki függelékben közli a vizsgálat iratait. Sándor Iván először Eötvös Károly alakját, motivációit kutatja, magatartásformáját például választja: Nemcsak azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a perben bebizonyítsa: a vizsgálat adatai koholtak. Ennél tovább lépett: Arra kellett vállalkoznom - jelentette ki -, hogy kiderítsem azt, ami a valóságban történt. Sándor a Bibótól tanult szemlélettel egyrészt visszatekint a honfoglalásig, másrészt könyve a magyar történelem idegenekkel kapcsolatos nézetein át a fasizmusig és a könyv megírását megelőző kutatóútig (1973) ível. Ugyanakkor részletesen feltárja az 1882-es esemény közvetlen előzményeit (a nemzeti középosztály hanyatlása, az 1967-es kiegyezést követő illúziók, a zsidóság helyzete, a közvélemény alakulása stb.), bemutatja a birtokféltő vádemelőket, a vád gépezetének menetét a négy és tizenhárom éves gyermekek vallatásától a politikai uszításig, valamint Eötvös fellépésének szerepét, taktikai megfontolásait, vizsgálatának lépéseit stb. Könyvében rengeteg kordokumentum és vélemény szerepel (magyar és külföldi újságcikkek, idézetek íróktól-költőktől, Eötvös könyvéből, riportok stb. - ezek között egyik legérdekesebb az emigrációban élő Kossuth Lajos levele). Végül az ítéletet (az ártatlanul elítéltek kárpótlás és elégtétel nélküli felmentését) összeveti az 1894-es francia Dreyfus-perrel és kimenetelével (ott a vádemelőket bíróság elé állították). A könyv utolsó lapjain a tiszaeszlári gyerekektől megtudjuk, hogy a környéken a vérvád koholt története családi emlékként él tovább.

Drága Liv
2002

Drága Liv 2002 A regénytechnika világában szívesen kísérletező, és könyvenként más-más epikai megoldást választó író legutóbbi művére az összefoglaló igény is jellemző. Bombitz Attila írja a regény rétegeiről: A Drága Liv a regény fikcióján belül Zoltán László színházi dramaturg naplója, emlékirata, dokumentumgyűjteménye. Miközben a monológ más szövegek olvasásával egészíti ki a maga nézőpontját. Amelyeket persze mások is olvasnak, csak azok értelmezéséről Zoltán László értelmezésén keresztül kapunk képet. Ebben az értelemben a regény hagyományos regény: van íve, cselekménye, elbeszélője, konkrét tere és ideje. S eközben a legkülönfélébb tematikus regiszterrel rendelkezik. A Drága Liv történelmi regény (legfontosabb fejezetei az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ismeretlenjeit fókuszálja, miközben az elbeszélt idő teret enged a Don melletti katasztrófának, a nyilas hatalomátvétel következményeinek, a kommunista besúgórendszer kiépülésének); metanarratív regény (a fikción kívül több elbeszélő, több változatban íródó kéziratai, levelei, üzenetei lépnek dialógusba egymással, miközben a cím e legkülönfélébb műfaji textusok címzettjét jelöli); én-regény és polifón regény (az egyes szám első személyű elbeszélés a fiktív fejlődési regény, vallomásos regény nyomvonalát követve tükrözi önnön sorstörténetét, miközben annak ívét, ívlehetőségét sorra megakasztja a másik, a reflexió személyének tükrözésével); kelet-európai és európai regény (a történelmi kataklizmák és sorstörténetek határon és időn túlmutató változatai eltörlik Párizs, Varsó, Salzburg, Algéria regényes fílingjét, a sorstalanságok tértől és időtől függetlenedve népesítik be az egyesíthetetlen világot).

Séta a holdfényben
2004

Séta a holdfényben 2004 Sándor Iván regényei és a regények szüneteiben írt esszéi szorosan összefüggnek. Séta a holdfényben című esszéregénye több műfaj határán mozog, egyszerre olvasónapló, memoár, szellemi utazás és elemző tanulmány. Ahogy bevezetőjében ígéri - írja róla Ferencz Győző -, Sándor Iván történetet mond el: az egyközpontú Én huszadik századi széthullásának, identitásválságának történetét. Ezt vizsgálja - kedvelt kifejezésével - mentalitástörténeti eszmefuttatásaiban, amelyeknek keretében valóságos és szellemi találkozásokról beszél, összefüggéseket tár fel, és mindebben a megértés szándéka vezeti. Miközben tehát a személyiségvesztés után nyomoz, a könyv a szemünk előtt íródik és így magáról az írásról is szól. ... a folyamat eszmei háttere érdekli. Az, ahogyan látlelete szerint örökös fáziskéséssel küszködő, minduntalan zsákutcába futó magyar fejlődés most a globális utániság ingoványában botladozik. Az, ahogyan az irodalom elveszíteni látszik tétjét. Mindebből kitetszik, hogy Sándor Iván felfogása szerint az írónak, noha defenzívába szorult, továbbra is kitüntetett szerepe van, ha más nem maradt, legalább a búcsú érvényes szavait neki kell megfogalmaznia.

Követés
2006

Sándor Iván, Követés (Egy nyomozás krónikája), Kalligram, Pozsony, 2006, 280 oldal, 2100 forint. Nehéz meghatározni, hogy kicsoda (esetleg micsoda) Sándor Iván regényének az igazi főhőse. A tizennégy éves zuglói kamasz fiú, aki a németek bevonulása és a magyarországi nácik hatalomátvétele után 44 rettenetes hónapjaiban, családjától elszakítva, az ostrom alatt tartott Budapesten próbál bujkálva, menekülve, életben maradni? Esetleg az akkori nyomokat, helyszíneket és összefüggéseket ötvennyolc évvel később feltárni igyekvő elbeszélő, aki saját egykori lábnyomain járva éli és írja újra a múltat? Aki voltaképpen saját magát követi? Talán Carl Lutz, a bátor(rá váló) svájci diplomata, aki ellenkezve a hivatalos utasításokkal, emberek százainak, ezreinek mentette meg az életét a védlevelek (Schutzpassok) kiadásával és az úgy nevezett csillagos házak folyamatos biztosításával? Sándor Iván nagy műgonddal és alaposan megszerkesztett regényében az embereken túl a tér és az idő is különleges szerepet kap. Zuglótól Óbudáig, Terézvárostól a Belvárosig, Budapest megannyi utcáját és terét járhatjuk be az elbeszélővel közösen. Lépteink mögött több ezer másik ember lépései visszhangoznak. És ez a másik jelenség, ahogyan a múlt és a jelen nem lehatárolt-szétválasztott időegység, hanem együttesen jelenlévő tapasztalat lesz, ahogyan egyszerre két időben lehetünk két hősünkkel, mintegy kívül is az időn és benne is annak sodrásában, ez a regény másik izgalmas és következetesen végigvitt regénypoétikai elgondolása. Az azonos térben, a 44-es és az ezredforduló utáni valódi térben különböző időpillanatok kerülnek egymás mellé, szimultán elbeszéléseket olvashatunk. A Követés Sándor Iván életművének talán legsikerültebb, a közeljövőben németül is megjelenő alkotása. Egyszerre önéletrajzi elemekkel nyíltan átszőtt történelmi regény. Továbbá a történelmi eseménysorok, folyamatok miértjére és hogyanjára rákérdező létregény, a múlttal való szembenézés terápiáját szorgalmazó és megfogalmazó vallomás. Valamint a megírhatóság, elbeszélhetőség, szóbahozhatóság végső, bölcseleti lehetőségeit, esélyeit feszegető esszéregény.

Az Argoliszi öböl
2010

Sándor Iván regényíró és esszéista immáron túl a nyolcvanon, továbbra is gőzerővel, rendíthetetlen figyelemmel és munkakedvvel írja filozofikus regényeit, melyekben már nem csak a század-vég és a huszadik század, hanem az ezredforduló, és a harmadik évezred problémáit és lehetőségeit vizsgálja. Legújabb regénye, akárcsak a korábbi művek, egyfajta áttételes, metaforikus, intellektuális nyomozás. Nyomkeresés és nyomkövetés. Az Argoliszi-öböl kerettörténetében a főhős Pauló, az európai hírű filmrendező az antikvitás máig kiható lényegét szeretné a képpé álmodott idő, azaz a film eszközeivel megragadni. Ahhoz, hogy összeálljon, majd mozaikjaira hulljon a történet, útra kell kelnie. Egyrészt Görögországba, hogy találkozzon a térrel, másrészt az európai kultúra történetébe, hogy találkozzon a hősökkel, harmadrészt saját életének a vitás pontjaihoz, hogy találkozzon az idővel, és ez által saját magával. Az Argoliszi-öböl ontológiai magja, ahonnan a regényszövet egésze életre kel, az Antigoné-történet újabb elbeszélése-átgondolása, a szemtanú testvér, Iszméné perspektívájából. A jól bonyolított cselekménnyel, az arányosan és ökonomikusan elhelyezett esszébetétekkel, a rövid mondatok éles tempóváltásaival, a snittszerűséggel, a vágásokkal és a hallgatásokkal sikerül Sándor Ivánnak megragadni a filmrendező vállalkozásának lehetetlen voltát. A „leselkedő üresség” és a „szokásos idő” fogalmai a szöveg során egyre mélyebb és egyre tágabb jelentést kapnak. „Azt mondták nincs semmi nyom. Egyre több a felderítetlen eset.”, mondják elbeszélőnknek. Tehát egyre nehezebb és ugyanakkor egyre fontosabb lehet a nyomozás.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!