Szerzői oldal

Szabó Magda
( 1917 - 2007 )

» Freskó (1958)
» Az őz (1959)
» Születésnap (1962)
» Pilátus (1962)
» Tündér Lala (1964)
» Katalin utca (1969)
» Ókút (1970)
» Régimódi történet (1971)
» Az ajtó (1987)
» A pillanat (Creusais) (1990)
» Für Elise (2002)
» Drága Kumacs! – Levelek Haldimann Évának (2010)

Életrajz

1917 Debrecen
1935-40 a debreceni egyetemen magyar-latin szakos tanári és bölcsészdiplomát szerez
1940-45 a debreceni Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanít
1945 a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozik
1949 odaítélik, majd visszavonják Baumgarten-díját; állásából elbocsátják
1949-1958 között nem jelent meg könyve
1950-59 általános iskolai tanár
1959-től szabadfoglalkozású író
1985-90 a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke; az Európai Tudományos Akadémia tagja, Debrecen díszpolgára
2007. november 19-én meghalt.
Díjak:
1949 Baumgarten-díj (visszavonták), 1959, 1972 József Attila-díj, 1978 Kossuth-díj, 1992 Getz Corporation -díj, 1996 Déry Tibor jutalom, 1998 Szép Ernő-jutalom, 2001 Corvin Lánc,

Freskó
1958

A költőként indult Szabó Magda a hallgatás évei alatt kezd regényírásba. A Freskó egy temetésre összegyűlt, régi puritán család négy generációjának drámai sűrítésű belső monológjai során a családtagok titkolt előítéleit, hazugságait, önámításait, szerepkonfliktusait tárja föl. A regény tizenhárom órája és fejezete felidézi az eltelt nyolcvan év történelmi és társadalmi változásait is. Annuska, a főhős fiatal festő, aki környezete elől Budapestre utazott, de most, kilenc év után hazalátogatva szabadul föl igazán a fojtogató légkör alól.

Az őz
1959

Az 1959-ben íródott regény egy elismert színésznő, Encsy Eszter belső monológja. A vidéki Magyarországon egy elszegényedett, nagyon nehéz körülmények között élő dzsentri famíliában felnőtt asszony beszéli el élettörténetét a gyermekkorától az elbeszélés jelen idejéig. A tudtafolyam-technikával megalkotott első személyű beszámoló a jelen és múlt eseményeit nem lineáris rendben ábrázolja. A főhős alapvető gyermekkori léttapasztalata, a társadalmi és érzelmi kirekesztettség, a létért és a szeretetért vívott folytonos és eredménytelen küzdelem olyan mély nyomot hagy a személyiségében, amely a céltudatos, magát másoktól szigorúan függetlenítő asszonyt végül szeretetlen magányra kárhoztatja. Ennek a szeretni képtelenségnek a metaforája a regény címében megjelenített őz, amely a mindig is féltékenyen gyűlölt, angyali természetű, gyermekkori barátnő, Angéla állata volt. Angéla mindazt megkapta, óvó szeretet és jólétet, ami Eszter számára elérhetetlen és egyre pusztítóbb vágy volt. Elbeszélésének indítéka, hogy felnőtt nőként beleszeret egy egyetemi tanárba, akiről kiderül, hogy Angéla férje. Eszter lelkében kétféle érzelem dúl, az odaadó, de féltékeny szerelemé. Monológja egyfajta magyarázatként íródik a balesetben haldokló férfi számára. Történetében a gyermekkori traumából gyökerező féltékenység összefonódik a felnőttként sem átélhető szerelemmel, amely a színésznő lelkében végzetes konfliktust okoz: a szerelmet sem tudja az Angélára kivetített féltékenység és örökös kirekesztettség érzésével átélni, s az események következetesen torkollnak egy Eszter által előidézett tragédiába. A regény olvasása során érzékletes képet kapunk a két világháború közti, valamint az ötvenes évek Magyarországának társadalmáról, történelméről, amely súlyosan befolyásolta az itt élők sorsát: az egyes ember személyiségének torzulásához, személyes tragédiákhoz vezetett. Encsy Eszter története azonban nem történelmi példázat, hanem egy elevenen és érzékenyen megrajzolt, megrendítő élet hiteles képe. Ez a maga idejében is méltán nagy sikert aratott és ma is népszerű regény ötvözi a szerzői ouevre-t később is jellemző, legfontosabb jellegzetességeket: a női sorsok lélektanilag és társadalmilag is hiteles, megragadó erejű ábrázolását.

Születésnap
1962

Szabó Magda életművének jelentős részét képezik a gyermekeknek, kamaszoknak írott kötetei. Az írónő több évtizedes pályáján képes volt megszólítani a legkülönbözőbb nemzedékeket. A legkisebbek számára befogadható költői világot teremtett a Tündér Lala (1965) című meseregényében, vagy a csintalan kisbárányról szóló verses mesében, a Bárány Boldizsárban (1958). A tizenévesek körében máig népszerű és folyamatosan újra ki is adják három lányregényét, a Mondják meg Zsófikának (1958), az Álarcosbál (1961) és a Születésnap (1962) címűeket. Televíziós sorozatból különösen ismertté vált Abigél című regénye − egy 17 éves lány izgalmas kalandja egy határszéli városka református lánygimnáziumában a második világháború idején −, a legolvasottabb kötete a szerzőnek, s klasszikus példája annak, hogy a jó könyv nem ismer korhatárt. A Születésnap egy tizennégy éves budapesti kislány, Illés Bori önmagára találásának bensőséges történetét beszéli el. A szegényes, ám tisztességes körülmények között élő kislány türelmetlenül várja 14. születésnapját, azt reméli, végre a családja is belátja, nagylány lett belőle, s megkaphatja a régóta áhított, divatos ruhát, a hozzá illő tűsarkú cipővel. Az álmodozó lánykát azonban csalódás éri, jóval a szezon előtt egy vadonatúj télikabátot kap, melyet a házmester édesanyja csak különmunkákkal tudott megvásárolni. Bori csalódottsága csak fokozódik, amikor az ugyancsak ajándékba kapott esti színházi előadáson váratlanul megismerkedik a ház új lakójával, egy 29 éves mérnökkel, aki azonban a varkocsos gyermeket nyilvánvalóan annak látja, aki: kedves tizennégy éves kislánynak. Bori feltétel nélkül imádott barátnője, a másodikos gimnazista Szilvia (csinos ruhákat hord és udvarlója is van) annak reményében, hogy ő maga ismerkedhet meg közelebbről egy reménybeli férj-jelölttel: biztatja a kislányt, viselkedjék, öltözködjék felnőttesen, hogy a maguk között “Rudolf”-nak becézett Sós Tibor mérnököt meghódítsa. Bori egyetlen célja, hogy megvegye magának a nagylányos öltözéket, mire “Rudolf” visszaérkezik külföldi kiküldetéséből. Nyári munkát vállal, otthon azonban továbbra sem vesz részt a munkában, anyja túlzottan óvja és kíméli a kislányt, az apa rosszallása ellenére. Mire elérkezik a várva-várt karácsony, és a Szilviának időközben kölcsönadott nyári keresetét Bori megpróbálja visszakérni, hogy megvegye végre az ezüstkék ruhát, s hogy megajándékozza a szüleit, testvérét, Szilvia becsapja, s pénz helyett papirosokkal kitömött borítékot ad a kislánynak. A történet drámai csúcspontján pedig Bori édesanyját, miközben lányának az áhított ruhát hozza karácsonyi meglepetésként, elüti egy trolibusz. A család élete teljesen felbolydul. Az apa nem akarja Borira hagyni sem a háztartás, sem a ház gondját, nem bízik a felelőtlen és önző lányában, ám osztálytársnője, a mindig segítőkész és megbízható Mikes Jutka nem vállalja a munkát. Jutka tudja, itt az idő, hogy Bori megmutathassa, mire képes. S valóban: a kislányt szörnyű lelkifurdalás gyötri, hogy önző módon képtelen volt felismerni, nem attól válik valaki felnőtté, hogy hogyan öltözködik, hanem ha odafigyel másokra, s könnyít azokon, akik segítségre szorulnak. Átveszi anyja munkáját otthon és a házban, s osztálytársai segítségével még a lépcsőház-takarítási versenyt is megnyerik a kerületben. A regény végére nemcsak egy valóban felnőtté érő lányka válik Boriból, de megjelenik az igazi Rudolf is, Sós mérnök öccse személyében. De ez a történet már egy másik regény kezdete volna.

Tündér Lala
1964

Tündér Lala személyében Szabó Magda egy valóságos és eleven kisfiú alakját teremti meg, akinek kalandjait a nagy író cselekményvezetési bravúrjával meséli el. A regényben megjelenik a szerelem és az intrika, az igazság és a csalás, az ész és a varázslat, a tündérek különféle csodaszereket alkalmaznak (a konvertorral átváltozhatnak más alakba, a nonvideorral láthatatlanok lesznek), de előfordulnak veszélyes, manipulatív szerek is, természetesen a rossz erő szolgálatában. Az izgalmas fordulatokban bővelkedő meseregényét a szeretet és a képzelőerő hatja át. Tündér Lala a Tündérkirálynőnek, Írisznek a tündérgyerekeknél sokkal önállóbb és érdeklődőbb, tízéves gyermeke. Írisz a csoda-fügefától kapta ajándékba a kisfiút, és mivel a gyereknek nincs apja, épp bátorítani akarja Amalfi kapitányt, hogy kérje meg a kezét, amikor Aterpater, a gonosz varázsló elébe vág. A varázsló mindenben keresztülhúzza a szerelmesek számításait, mivel a maga számára akarja megkaparintani a hatalmat, és ebben kapóra jönnek Lala veszélyes és szabályszegő kalandjai. A tündérfiú ugyanis a tengerparton emberekkel ismerkedik meg ez életkora alapján még tilos volna , sőt letelepedési engedélyt kér a kislány és nagybátyja számára a Tündérek birodalma közelében, ahol a hagyomány szerint senki nem lakhat. A kaland során még anyja jogarát is elveszti. Aterpater rájön, hogy Lalának emberszíve van, ami miatt száműzni kellene a birodalomból, és megzsarolja a tehetetlen királynőt, hogy magához kényszerítse. Sikerül az egész országban zavart keltenie, pedig a rendre olyan személyek ügyelnek, mint Jusztin, a törvény őre, vagy Omikron, a tündérek nevelője. Mikor már száműzték Amalfit és az egyik ártatlan tündért, Lala elhagyta a birodalmat, és Jusztinnak és Omikronnak is megrendül az ereje, Csill, a patikus a szakállát és a haját kezdi tépni, és elszánja magát egy végső döntésre, amely az egész történetet másképp alakítja. Szabó Magda stílusát a nyelvi invenció és a láttatás ereje jellemzi. Meseregénye ma is izgalmas olvasmány, hiszen a hatalom és az igazság örök kérdéseit vizsgálja, miközben apró jelzésekkel eredeti, élő figurákat teremt, és váratlan helyzetekbe sodorja őket.

Katalin utca
1969

Szabó Magda a második világháború után indult költő-író generáció tagja, regényének világát is a háború élményének feldolgozása határozza meg. Élesen elválik a béke időszaka, a Katalin utca világa, amely a gyerekkor mítoszát testesíti meg, és a háború pusztítása utáni idő: a jelen irreálissá, lényegtelenné válik. Az író előbb a Helyszínek , majd az Időpontok és epizódok láncára fűzi szokatlan történetét, anélkül, hogy szereplőit bemutatná. A realista ábrázolást átszövi a képzelet: el kell fogadnunk, hogy a holtak visszajárnak és jobban tájékozódnak a jelenben, mint az élők. Szokatlan, új lakásba költözött az Elekes család, de egyikük sem találja a helyét. Idegen, mediterrán szigeten él férje és anyósa társaságában, amúgy azonban teljesen magányosan az alighanem megháborodott Blanka, a kisebbik lányuk. Eközben Henriett, akinek halálát itt még csak finoman jelzi a szerző, a túlvilágról látogat ezekre a helyszínekre, de maga a túlvilág is megjelenik, ahol a holtak (ha szülők is), alakváltozáson tudnak átmenni, hol gyerekek, hol felnőttek. Magát a múltban játszódó történetet innen már lineárisan mondja el hol a narrátor, hol az egyik főszereplő, Elekes Irén. A harmincas évek elején a budai Katalin utcában három család él egymás mellett, Elekes igazgatóék, Held fogorvosék és Bíró őrnagyék, és négy gyerek nevelkedik együtt: a komoly, racionális Elekes Irén, húga, a kiszámíthatatlan, de természetes jósággal is megáldott Blanka, a félénk Held Henriett, és különböző mértékben mindhárman szerelmesek az idősebb, komoly, tehetségesnek ígérkező Bíró Bálintba. 1944-ben a zsidó Held családot elhurcolják, Henriettet pedig hiába próbálják rejteni, egy katona lelövi. Ez éppen Irén és Bálint eljegyzésének napján történik, Irén sosem vallja be, hogy ő is vétkes, amiért őrizetlenül hagyta a lány menekülőútját, és a titokba be nem avatott Blanka egy félreértés miatt bedeszkázta a kerítésen hagyott rést. Persze Bálint sem kínált még névházasságot sem a zsidó lánynak. A Held család meggyilkolása után minden kapcsolat és értékrend széthullik: Bálint hadifogságba kerül, visszatérve nem kéri meg Irén kezét, csak él az Elekes család nyakán, Blankából besúgó lesz, elsőként épp Bálintot jelenti fel, akit ezért vidékre helyeznek át. Később a forradalom idején fordul a kocka, Blanka kerül veszélybe, és a frissen rehabilitált Bálint segíti hozzá, hogy elhagyja az országot. Irén közben férjhez ment, de amikor Bálint újra megjelenik, azonnal elválik és hozzámegy csak éppen addigra mindketten tökéletesen kiégtek. Szabó Magda apró lélektani megfigyelései, empátiája, drámai érzéke nemcsak a szereplőket rajzolja elénk modern regénytechnikával, több oldalról, hanem azt is megmutatja, hogy még a jószándékú értelmiségiek körében is milyen nagyfokú volt a társadalmi értetlenség és közöny a zsidókkal és az őket fenyegető életveszéllyel szemben.

Régimódi történet
1971

Szabó Magda az 1970-ben megjelent Ókút című önéletrajzi kisregényével kezdte meg családtörténeti műveinek sorát. A Régimódi történet (1977) az édesanya, Jablonczay Lenke sorsán keresztül mutatja be két nagy tekintélyű, ősi múltra visszatekintő tiszántúli család hanyatlásának históriáját. A mű szerzője részben édesanyja visszaemlékezéseiből, részben rokonok, a tágabb család és ismerősök emlékeiből, s nem utolsósorban korabeli személyes dokumentumokból (levelekből, naplókból, háztartási könyvből, a szereplők novelláiból, verseiből) fűzte össze ezt a különös műfajú regényt. Az elbeszélés fő helyszíne a 19. század végi−20. század eleji Debrecen, ahol az elbeszélő dédszülei, a gazdag dzsentri-sarj, a senior Jablonczay Kálmán és az ugyancsak gazdag kalmárcsaládból származó, előnytelen külsejű, ám okos és józan Rickl Mária a szülői ellenkezés dacára összeházasodnak. A házasfelek boldogságának azonban hamar vége szakad, amikor az ifjú férj könnyelműen elherdálja a vagyonát, s az erős kezű asszony ellentmondást nem tűrően veszi át a ház irányítását, három lánya – a Párkák −, s egyetlen fia, a junior Jablonczay Kálmán nevelését. A Jablonczay-vér, a könnyelmű tékozlás, felelőtlen ígérgetés azonban öröklődik a junior Kálmánban, aki anyja elől menekülvén rövid időt tölt Füzesgyarmaton (amely helyszín aztán az írónő édesapja családjához kapcsolódik majd), s gyors és szenvedélyes szerelmi viszonyba bonyolódik a híres protestáns lelkész, Síró Dániel unokájával, a gyönyörű és érzéki Gacsáry Emmával. A lány hamarosan teherbe esik, vagyonnal ugyan rendelkezik, de Rickl Mária szemében mindig a katolikus családjába szemérmetlen mód betolakvó kálvinista ringyó marad, s Emma nagyanyja, a hasonlóan erős akaratú matróna, Bányay Rákhel sem hajlandó törődni többé a megesett unokájával. A megátkozott, de megesketett fiatal pár gondtalan éveket tölt távol a családtól, gyermekeik születnek, köztük az elbeszélő édesanyja, a történet főhőse, Jablonczay Lenke – eközben azonban junior Kálmán nyakára hág felesége örökségének. Visszakönyörgi magát szigorú és hajthatatlan anyja közelébe, aki rövid ideig megtűri a családot a háza hátsó traktusában, ám a büszke és lázadó Emma, férje tehetetlenségét látva, megszökteti a családot, nem sejtve, hogy ezzel a fordulattal végleg a tönk szélére és a végzetébe sodorja mindnyájukat. A folyton az anyjához esdeklő Kálmántól Rickl Mária elveszi az egyetlen életben maradt gyermeket, a négyéves Lenkét, a házaspárt pedig száműzi a Debrecen közeli családi birtokra, színüket sem akarja látni, sem gyűlölt menyének, sem a később született unokáinak. A kislány nevelésnek legfőbb szempontja, hogy örökre “kiűzzék” belőle a szemérmetlen anyja és könnyelmű apja tulajdonságait, így aztán különösen rideg bánásmódban nő fel a könyörtelen nagyanyja házában. Miközben Lenke és felmenői sorsának eseményeit rajzolja meg az elbeszélő, a korabeli dokumentumok segítségével pontos képet nyújt az aktuális történelmi és társadalmi állapotokról. Úgy kapcsolja össze a valóságos tényekből szőtt részeket az írói képzelet által kiegészített szálakkal, hogy a varratok eltűnnek, s nagyon színes tablóképek, figurák rajzolódnak ki az élvezetesen bonyolított cselekmény meséje során. S valóban, a gyönyörű, okos és kedves fiatal nővé érő Lenke már-már mesebeli módon nyeri el végül nagyanyja szeretetét. Ám a gyermekkorban elszenvedett megaláztatások, traumák, sosem gyógyuló sebeket ejtenek a lánykán, amelyek a felnőtt nőt is élete végéig elkísérik. Tragikus módon megakadályozzák abban is, hogy beteljesült, önfeledt szerelemben oldódhasson végre a rákényszerített béklyók szorításából. A legtöbb, amit képes elfogadni, a művelt és kedves Szabó Elek, az írónő édesapjának odaadó szerelme élete végéig, valamint gyermekei szeretete, megértése, ami nem teszi hiábavalóvá Jablonczay Lenke drámai gyerekkorának és ifjúságának lázadó reményeit.

Az ajtó
1987

Az önéletrajzi ihletésű regény két, szigorú elvek szerint élő asszony, Magda, az író és házvezetőnője, Emerenc portréja, akinek legféltettebb titka, hogy a háború alatt egy zsidó házaspár kislányát rejtette. A regény egyik tetőpontján a hajdani gyerek látogatóba ígérkezik, de nem jön el, és az asszony az egész vendéglátást megsemmisíti. Magda ígéretet tesz, hogy ha Emerenc leesne a lábáról, kíméletesen elpusztítja a macskáit. Bár önhibáján kívül nem teheti meg, amit ígért, a halálán lévő asszonynak kegyesen hazudik róla. A sors iróniája: Emerenc állapota rohamosan javul de az igazságba, és a csalódásba mégis belehal. Az 1987-ben megjelent regény Szabó Magda legismertebb műve külföldön. A francia nyelvű kiadását követően a szerző e kötetével 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat. A regény narrátora egy sikeres írónő, aki bejárónőt keresve ismerkedik meg Szeredás Emerenccel. Megismerkedésük első pillanataiban azonban kiderül, referenciára nem a bejárónőnek van szüksége, hanem az írónőnek és férjének. Emerenc alaposan kikérdezi leendő munkaadóját, s végül meggyőződve a tisztes házaspár körülményeiről, vállalja a munkát, s attól kezdve húsz éven keresztül tartja rendben a háztartásukat. Az ajtó főszereplője, más Szabó Magda-művek nőfiguráihoz hasonlóan erőteljes vonásokkal megrajzolt, majdhogynem mitikus alak. A saját szigorú törvényei szerint él, s ehhez következetesen ragaszkodik élete végéig, s különösebb igyekezet nélkül alkalmazkodik hozzá a környezete is. Nem engedi közel magához az embereket, akiknek a legintimebb titkaihoz is észrevétlenül és szándék nélkül hozzáférhet, ő maga szabja meg a határokat, miként azt is, hogy mikor, milyen munkát végez el a rábízott lakásokban. A megszokott rend szerint zajló életében fordulatot jelent, amikor fokról fokra közelebbi kapcsolatba kerül az elbeszélő írónővel. Mindketten gyanakodva, távolról szemlélik egymást, olykor szenvedélyes összetűzésbe keverednek, de életük legnehezebb és legmagányosabb pillanataiban nyilvánvalóvá válik az egymás iránt érzett különös szeretet és aggodalom. Amikor az elbeszélő férje életveszélyes műtéten esik át, Emerenc az asszony mellé áll, s a maga rideg, ám figyelmes és gondoskodó módján segíti át a nehéz időszakon, egyúttal meg is nyílik a számára. Emerenc elmeséli azt a gyermekkori traumát, amikor testvéreivel szökni akart otthonról a szegénység és a tehetetlen édesanyjuk elől, a két kisgyermeket pillanatokra magára hagyta, s ez alatt agyonsújtotta mindkettőt a villám, majd az édesanyjuk öngyilkos lett. Ez az életre szóló bűntudat érleli a bejárónőt örökös gondoskodóvá, s különös szeretettel fordul az állatok felé. Az írónő és Emerenc egyre közelibb kapcsolatát egy közösen gondozott kutya fűzi még szorosabbra, olyannyira, hogy a házvezetőnő bizalmába fogadja az írónőt: beszámol az életéről, szerelméről. Drámai sorsának súlyos háttere a II. világháború és az azt kövező évtizedek Magyarországa, helytállása pedig olyan archaikus erkölcsi tartásról tanúskodik, amely teljesen idegen a modern ember tapasztalatától. Legféltettebb titkát, mintegy testamentumként, rábízza az elbeszélőre: a látogatók elől szigorúan elzárt lakásban a másutt aggályosan rendet tartó Emerenc kilenc macskát tart. Halála után nem akarja, hogy szélnek eresszék a szobához szokott állatokat, azt kéri, orvos ölje meg őket kíméletesen. Amikor azonban Emerenc súlyosan megbetegszik, s hetek óta nem nyit ajtót senkinek, az elbeszélő a bejárónőnek tett ígérete és Emerenc akarata ellenére egy lakatossal és egy orvossal behatol a lakásába. A betolakodókat elképzelhetetlen bűz és mocsok fogadja, s míg az írónő tévéfelvételre siet, a súlyos beteg asszonyt kórházba szállítják, a lakást pedig fertőtlenítik. Az elbeszélő aggodalomtól vezérelt döntését Emerenc árulásnak tekinti, s ezzel nem csupán a két nő kapcsolata bomlik fel végzetesen, de a házvezetőnő belepusztul abba, hogy a titokban felépített, intim kis világát épp a bizalmasává tett írónő szolgáltatta ki a pusztításnak. Kettejük viszonyának legdrámaibb pillanata, amikor az elbeszélő átvenni készül a legrangosabb művészeti elismerést, a Kossuth-díjat: majdhogynem a kórházból indul az ünnepségre, s az öregasszonyt úgy hagyja magára, hogy nem tudhatja bizonyosan, Emerencet látja-e még élve. Erre a döntésére az írónő hosszú évekkel később is iszonyodva tekint vissza. A címadó metafora a regény nyitó fejezetében feltárul az olvasó előtt, az elbeszélő álmában egy kapu előtt áll, amelyet kinyitni csak neki áll hatalmában, hogy a szeretteihez megérkezhessen a segítség, ám a zárat nem tudja kinyitni. Az ajtó története tulajdonképpen ennek a metaforának példázatszerű meséje. Az ajtó metaforája a szeretet kapuját jelenti, a szeretetre való képességet, amelynek a kulcsát Emerenc hiába nyújtotta az írónő felé. Ennek a kudarcnak a megrendítő belátásáról tanúskodik Az ajtó.

Für Elise
2002

Szabó Magda az önéletrajzi jellegű Ókút után 30 évvel hosszabb összegző munkába kezdett. A Für Elise 1917 és 1935 között játszódik, egészen az érettségiig jut el. A tehetséges ám önfejű kislánynak a szülők kivételes gyerekkort biztosítanak. Nem könnyen kezelhető gyerek: az iskolában sok megpróbáltatás éri, konzervatív tanárai nem szeretik, ő daccal, bosszúval válaszol. Szabó Magda szenvedélyes prózájában magunk előtt látjuk az antikvitásban jártas, eredetien gondolkodó, bátor kiállású diáklányt, aki az érettségihez közeledve a szerelem fogalmával is ismerkedik. A 2002-ben napvilágot látott önéletrajzi regény az olvasóközönség körében is jól ismert és olvasott Szabó Magda-ouevre egyik legnépszerűbb darabjává vált az elmúlt években. A Szabó-családról írt krónikák sorában, amely az Ókúttal kezdődött, a Régimódi történettel folytatódott, a Für Elise az írónő a kisgyermekkorától az érettségiig tartó életszakaszát meséli el. A gazdag kultúrájú cívisvárosban élő, köztiszteletnek örvendő Szabó család az első világháború utáni években befogad egy négyéves zentai árvát, Bogdán Cecíliát, akit a vele egykorú Magdolna, a regény elbeszélője, eleinte féltékenységgel fogad. A két kislány nemcsak külsejében, de tulajdonságaiban is épp ellentéte egymásnak. A szőke, félénk, zárkózott Cili és a fekete hajú, tűzről pattant, éles eszű, nyílt Magdolna rövidesen édestestvérekként szeretik és vállalják egymást. Noha a regény története során kiderül, tragikusan messzire sodródnak egymástól, a szerző önéletrajzi elbeszélése, afféle nevelődési regénye, elképzelhetetlen a fogadott testvér, Cili jelenléte nélkül. A rendkívül ingergazdag és szeretetteljes közegben nevelkedő, rendkívül korán a latin műveltségre tanított Magdolna folytonos lázadásra kényszerül a zárt hagyományú protestáns iskolarendszer keretei között. A regény fősodra e karakteres, hol nevettető, hol kétségbeejtően reménytelen revolúciók izgalmas története. A debreceni református-értelmiség mikrotörténelmének ábrázolása, a gyermekek fejlődő elméjének és pszichéjének, az önzetlen és előretekintő szülői magatartásformáknak a finom rajza élvezetes és pontos eseménysorai a regénynek. A családi környezetnek a műveltség megszerzésére ösztönző törekvése, ezzel szemben pedig a vallásos tradíció elvárásainak való megfelelés konfliktust okoz a szellemileg is szabad elvek szerint nevelt gyermek személyiségében, éppúgy, mint a szexus elfojtása az anya mintája szerint. A lányok kezébe adott regények korai szexuális érdeklődést váltanak ki a serdülők testében-lelkében, s végül az apa kényszerül elvégezni az egyre időszerűbb felvilágosítást. A Für Elisében megjelenő epizódok tematikus bőségét tükrözi, hogy nemcsak a nevelődési regény lélektani alapossága, de a történelmi környezet aprólékos leírása is az ábrázolás szolgálatában áll. A regényben a trianoni Magyarország korabeli személyes és társadalmi-politikai frusztrációinak széles skálája is megjelenik, pontosan érzékeltetve a II. világháborúhoz vezető mikrotörténeti folyamatokat, mégpedig a politikától kezdetben érintetlen fiatal Magdolna eszmélése által. Erre a legkitűnőbb példa, hogy a gimnazista lányok a baráti Ausztria felajánlkozó fiatal polgárai közül választhatnak levelezőpartnert a német nyelv gyakorlása céljából. Az álmodozó Magdolna azonnal üstökön ragadja az alkalmat, nem törődve apja gyanakvásával, s nem utolsósorban egy romantikus kapcsolat reményében, levelezni kezd egy Fritz Lehner (később Wilhelm Lehner) nevű fiatal bécsi kereskedővel, s bár a levelezést meglehetősen érdektelennek találja a konyhafelszerelési tárgyak kereskedőjével, osztálytársnői előtt mégis alkalmas ügy a dicsekvésre. Néhány évvel később Bécsben kiderül, hogy nyoma sincs Wilhelm Lehner kereskedőnek, Magdolna éppenséggel Lehner századossal állt levelezésben, akit a trianoni Magyarországról szóló információszerzéssel bíztak meg (“Lehner utolsó lapja Hitlert ábrázolta valami egyenruhában, ez is bosszantott, én valami képeslapot kértem tőle, de Willy Forstról, aki nagyon megtetszett nekem valamelyik filmjében”). A Für Elise epikus gazdagsága, a megjelenített figurák és történeteik azt a kiegyensúlyozottan író Szabó Magdát idézik, akiben a szakirodalom a mértéktartó, s egyúttal élvezetes elbeszélést szerkesztő szerzőt szokta dicsérni. Az első személyű elbeszélő a regény több pontján utal arra a bensőséges kapcsolatra, amely mintha egyetlen személyiségben forrasztaná össze a két hősnőt, Cilit és Magdolnát (“ketten alkotunk reális egészet”). Ez a szimbiotikus együttlélegzés tragikusan megszakad a két részre tervezett életrajzi munka első kötetében. Ám a regény címéül emelt “Für Elise” instrumentális zenedarabjához Cili költötte verssorok (“gondolj rám, ha egyszer nem leszek”) hívószavakká váltak egy nagyon is személyes emberi történet megírásához.

Drága Kumacs! – Levelek Haldimann Évának
2010

A társ elvesztése a Szabó Magda-levelezésnek is fontos motívuma. Szabó Magda férje, a kiváló és méltatlanul elfeledett irodalmár és anglista Szobotka Tibor 1982-es halála tragikus cezúra az írónő életében. Szabó Magda és Haldimann Éva (ebben a kötetben következetesen ez a névalak szerepel) 1970-ben vált egymással levelet. Ekkor jelenik meg a Katalin utca német kiadása Haldimann Éva tolmácsolásában. Szabó Magda nem hazudtolja meg önmagát: a köszönőlevél második bekezdésében, mint vérbeli tanár és maximalista, finoman, de pontosan jelzi Haldimann két fordítói apró hibáját. Többek között ezek miatt a személyességek miatt izgalmas ez a kötet. A lassan kialakuló levélbarátságba két levéllel Szobotka is részt vesz, aztán halála után a gyász és a magány hatására a két nő közti levelezés valóságos levélregény, amolyan Macskajáték lesz. (A Macskajáték Örkény István nagyszerű, ez idő tájt írt kisregénye és drámája, melyben a Pesten illetve Bajorországban élő nővér pár levelei, telefonbeszélgetései szerepelnek.) Kutya-macska barátság az övék, innen a kötet címe: Drága Kumacs! A kumacs Szabó Magda leleménye, a kutya-macska összevonása (DogCat). Szobotka halála után leveleiket át meg áthatja a játékosság, a becézgetés, az önirónia. Visszaolvasva láthatjuk, hogy a kilencvenes évek eleje mennyire máshogyan érinti Szabót, mint érintette Kertészt. A hetvenes évei elején járó írónő relatív népszerűség-csökkenése, a társak, barátok folyamatos halála szürkíti kilátástalanná ezeket az éveket. Hogy aztán az ezredfordulón váratlanul érkezzen meg az újabb világsiker. Az utolsó levelek ezt a bizarr, egyszerre hálás és megterhelő időszakot jeleníti meg. A Drága Kumacs! legizgalmasabb szegmense alighanem az a konfesszió-kényszer, az a vallomás-igény, amely kiszakad Szabó Magdából. (És, amely szintén ellenpontja az esszéizmusba burkolózó Kertész stílusának.) Egyfelől Szabó Magda hosszú életével, protestáns attitűdjével a zárt szigorúság mintaképe, de a szoborszerű alak mellett ott létezik egy másik Szabó Magda is. Igencsak gonosz humorral, keresetlen őszinteséggel, fájdalmakkal és félelmekkel. A legintimebb lapokon a gyermektelen asszony élete legszomorúbb traumáiról is beszámol. Pályakép és korrajz, valóságos levélregény a Drága Kumacs!

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!