Szerzői oldal

Szabó T. Anna
( 1972 )

» A madárlépte hó (1995)
» Nehézkedés (1998)
» Fény (2002)
» Rögzített mozgás (2004)
» Elhagy (2006)

Életrajz

1972. június 4-én Kolozsváron született
1984-86 a Báthori István Líceumban tanul
1987 családjával áttelepül Magyarországra, Szombathelyen jár gimnáziumba
1990-95 az ELTE magyar-angol szakán végez, az Eötvös Collégium diákja
1998-2001 az ELTE Angol-Amerikai Intézetének Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programját végzi, közben néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak
2002-2004 költőtársaival a British Council versfordító szemináriumát vezeti

Díjai:
1996 Petőfi-díj, 2000 Déry-jutalom, 2002 József Attila-díj, 2003 Vackor-díj, 2003 Nizzai Kavics-díj

A madárlépte hó
1995

A madárlépte hó 1995 Szabó T. Anna már első kötetében megfogalmazza költői törekvését: „Úgy írni verset, mintha szó és forma / nem titkolná el, hogy mi van mögötte” (Úgy írni verset). „Ha hihetünk kötete első ciklusába gyűjtött ars poeticáinak, elemi lírát akar írni, amelynek a teremtés előtti semmi a fészke” - írja a kötet előszavában Lator László, a költő egyik fontos mestere. - „Mintha az emberi méretű történések nagyobb arányú jelenésekre, a létezés természetére mutatnának”. A zárt, tiszta formák iránti igénye és érzéke az erdélyi, másfelől a nyugatos-újholdas költészeti hagyományt folytatja, verseiben a gazdag zeneiség mellett a látvány és a képiség, az érzéki tapasztalat és a fogalmi távlat már itt fontos szerepet tölt be.

Nehézkedés
1998

Nehézkedés 1998 „A sötétről” és „A szemről” - két metafizikai tágasságú nagy vers nyitja a második kötetet, módosul az ars poetica, itt már egyértelműen a látás különféle szerepeiről van szó, alanyáról, tárgyáról és folyamatáról: a tárgyakról és sugárzásukról, a látható világ és a látó viszonyáról. Mindaz jelen van, ami a látással (szem, látás, látvány, csukott szem, álom, képzelet, vízió) kapcsolatos. „A Nehézkedés három nagy pillére a kontempláció, a drámai monológ és az empátia. Mindhárom a figyelemmel, konkrét formájában a szemmel kapcsolatos: ahogy a költő néz - láttat - lát.” (Mesterházi Mónika) A kötetben szerepversek és sűrű atmoszférájú balladák következnek, aztán a haldoklók „személytelen szenvedés”-ével azonosuló versek és halálversek. És az egészet ellensúlyozzák a látványt mint szenzuális élményt leíró, egyszerre tapinthatóan tárgyias és tisztán elvont szövegek. „A szív helyén egy szó dobog: felejts. / De ott feküdtél a füvön hanyatt, / és érezted az izzó lüktetést, / a nap helyét a szemhéjad alatt, / a káprázat úgy ég a retinán, / mint a bőrön az érintés nyoma, / a fű, a nap, a fázás, száradás, / a hűlő víz felett a szél szaga -” (A sötétről)

Fény
2002

Fény 2002 „Szabó T. Anna új verseiben a korábbiaknál is következetesebben vizsgálja a lírai megszólalás lehetőségeit. A kötet szerkezetileg a fényképezés metaforájára épül: három ciklusa - Autofókusz, Sötétkamara és Előhívás - a fényképezés három fázisán követi végig a látvány rögzítésének, tehát a vers megszületésének folyamatát” - írja Ferencz Győző. A kötet két nagy kompozícióját érdemes kiemelni. „Népstadion metrómegálló” című nyolcrészes versében, Moholy-Nagy László munkájára utalva (A fotográfiai látás nyolc eleme), Szabó T. Anna nyolcféle látásmóddal szemlélteti ugyanazt a mindennap látott városi környezetet („Absztrakt látás: fotogram”; „Pontos látás: riport” stb.), és valóban nyolc különböző megközelítéssel írja le a közlekedési csomópont mikro és makro eseményeit. „Szabó T. Anna ... abban is követi Moholy-Nagy ’technikai’ leírását, hogy láttatása során soha nem akarja elhitetni velünk, sem azt, hogy amit lát, azt egyszerűen és naivan reprodukálja, sem azt, hogy a tárgyak vagy valóságelemek esetleg maguktól kínálnák azt, amit bennük meg lehet látni.” (Margócsy István) A kötet záróverse, a hárompilléres „Fény” a húsvéti ünnepek, a feltámadás idején játszódik, három helyszínen, a vásárcsarnokban, az ócskapiacon és a temetőben, élet és halál gazdag képeit vetíti egymásra. Márványi Judit írja a kötetről: „A boldogság igénye, képessége Szabó T. Anna legsötétebb verseiben is megbúvik, akár egy jól védett fészekben, vagy láthatatlanul, a víz mélyén. De a boldogság – nem mint mondandó, tartalom, mese, hanem mint ’forma’ – megvan a vers testében is: vidám tánclépésben futnak előre a sorok még akkor is sokszor, ha a halál közelségéről van szó, a szorongásról – a következő percben akár meg is halhatok.”

Rögzített mozgás
2004

Rögzített mozgás 2004 A negyedik kötet első ciklusának (Fehér) témája a gyermek születésének élménye, amely alkalmat ad a költőnek, hogy a fogalom-előtti tapasztalat sejtéséről beszéljen, „a magyar költészetben eddig szinte példátlan módon írván meg a szülés misztériumának, kiszolgáltatottságának, csodájának és mindennapiságának nagyon bonyolult összefüggéseit és közönséges ellentmondásosságait. A magyar költészet anyaverseitől radikálisan különböző módon úgy írja le a szülésnek, az anyaság tanulásának tapasztalatát, hogy teljes mértékben mellőzi az anyaságnak vagy a szülő-gyermek viszonynak erkölcsi viszonyításait, s az anyaságnak ’társadalmiságát’, azaz konvencionalitását szinte figyelembe sem veszi” - állapítja meg Margócsy István. A kötet további részében a korábbi fényképész-tekintettel a mozgást rögzíti a költő. „A mindennapok tárgyait, az első pillantásra jelentéktelen látványt, a fény és a sötét fokait, a mozgást cövekeli a földhöz. Van valami eleve tudás ezekben a versekben, amit ámulva nézünk, tapintunk, hallgatunk - írja Takács Zsuzsa költő. - Ő különben is a nevek ismerője, név szerint szólítja a környezetünket benépesítő természet és nyomasztó városunk tárgyait, és azok szolgálják is versét; hálásan, megszépülve, mert vonzalmuk személy szerinti és egymás ismeretén alapul.”

Elhagy
2006

A klasszikusan kidolgozott, de néha merészen megbillentett-kifordított versek beszélője egy fiatal anya, aki boldog anya-gyerek kapcsolatában, családi, szerelmi kötődésében éli meg az elmúlás, az elhagyás, a leépülés, a „hagyatékolás”, a lassú öregedés folyamatát. Ha gyereke első lépéseinek örül, akkor is ott bujkál benne a gondolat: gyereke máris elhagyni készül őt. Apró, hétköznapi élettények sorjáznak a versekben, finoman érzéki, sőt néha bátran erotikus képekben (lásd például a kedves lábának merész leírását!). A kötet elejének szelíd idilljére a kötet végének komor halál-élménye válaszol. „Szabó T. Anna nem azt állítja e versekben, hogy a világban zavartalan a boldogság, hanem azt írja körül, hogy a világban csak a szeretetelvű kapcsolatok teremthetnek nyugvópontokat, még akkor is, ha e kapcsolatok is rendre ki vannak téve az időbeli leépülés fenyegetésének.” Margócsy István, Élet és Irodalom

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!