Szerzői oldal

Szilágyi István
( 1938 )

» Kő hull apadó kútba (1975)
» Agancsbozót (1990)
» Hollóidő (2001)
» Bolygó tüzek (2009)

Életrajz

1938 okt. 10. Kolozsváron született
1958 jogot tanul a kolozsvári egyemen
1963 az Utunk munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese
1990 a Helikon főszerkesztője

Díjak
1975 Román Írószövetség Díja
1990 József Attila-díj
1992 Ady Endre-díj
1995 Déry Tibor-díj
1998 Getz Corporation díj
2001 Kossuth-díj
2002 Magyar Irodalmi Díj (visszautasította)
2003 Márai-díj

Kő hull apadó kútba
1975

Kő hull apadó kútba A regény helyszíne Jajdon, egy kifejező nevű, mitikus magasságba emelt, de nagyon is reális település az erdélyi Szilágyságban. A gazdag és rátarti Szendy Ilka, aki megveti életének helyszínét, és a szobája falán lógó képen nézegetett Rákóczi fejedelmet csodálja, meggyilkolja szeretőjét, a szőlőmunkás Gönczi Dénest, testét egy kútba veti, és, akár egy balladában, hordani kezdi rá a köveket. A patologikus kényszercselekvéssé váló kőhordás azonban mindvégig megőrzi konkrét jelentésösszefüggéseit is, a mű ezért egyszerre jelenít meg okozati (a szerelem válsága) és szimbolikus (álomképek, hallucinációk) történéseket. A rendre meg-megszakított elbeszélés azonban nem a folyamat széttördelésében, hanem elsősorban a metaforikus jelentéssűrítésben érdekelt. Így az emberi két ösztöni-természeti aspektusa mint a személyiséget fenyegető tartalom jelenik meg a példázatszerűen alakuló történetben: a személyiség és a tudat felbomlása nem jár együtt az elbeszélhetőség megkérdőjelezésével. (Kulcsár Szabó Ernő)

Agancsbozót
1990

Agancsbozót Egy sebesült magához tér ájultából a hegyen. Egy hegyi barlang előtt fekszik, bentről pedig kalapácsolás zaja hallatszik. Három kovács szedte őt össze a kőomlás közül, a sebeit is bekötözték. A férfi lassanként beletanul az életükbe, rájön, hogy barlangjuk és műhelyük életét szorongatóan szigorú szabályok irányítják, a hallgatag férfiak pedig időtlen idők óta kardokat kovácsolnak ebben a világtól teljesen elzárt, rabtartó barlangban. A zárt tér nem sok szabadságot ad számára, az idő, miután óráját egyetlen kalapácsütéssel összetörik, megszűnik a számára. A férfi megpróbálja rekonstruálni, hogyan jutott erre az abszurd helyre, miféle furcsa békétlenség vezette a hegyek közé. Aztán nemcsak a kardkovácsolásba tanul bele (különös tekintettel a szamurájkardokra), de az évi egyszeri vadászatba, a főzésbe, a zenélésbe és a hegyi élet minden fortélyába ezek között a magában mitikus alakokról elnevezett, különös kovácsok között, rész vesz életükben és történelmi disputáikban, hogy aztán a Hadészi Legényegylet társaságában összekeveredjen látvány, jelen, múlt, mítosz és valóság; a könyv a víziókon át nemcsak a halálhoz, de a szabadság vizsgálatán át narráció felbomlásához is elvezet, és a fogható, szorongató tárgyszerűség immár végképpen összekeveredik a fikció időtlen terével ebben a majd hétszáz oldalas, monumentális regényben. Néha ránk fonnyad az idő, máskor illékonnyá válik, s megfoghatatlanul szökik. Ötszáz év, ötezer év; mi az nekünk: előttünk az élet. Biztonságkeresés küszöblétben avagy hangolunk a hallgatáshoz?

Hollóidő
2001

Hollóidő A témájában történelmi, de központi problémájában inkább a narráció lehetőségével vagy lehetetlenségével foglalkozó, csodálatos nyelvi erővel és gazdagsággal megírt regény a tizenhatodik századi, három részre szakadt Magyarországon játszódik Revek vásárvárosában, amely a hármas határ közelében fekszik. A városka lakói mindent megtesznek a fennmaradásért, és amikor a város már elveszni látszik, fiai akkor is a törökök elleni küzdelemre készülnek. A könyv két részre oszlik, az első narrátora Terebi Lukács írnoka, az eseményeket és vallási vitákat hűségesen feljegyző Téntás, aki a Nürnbergi Krónikát ellopva szabadítja ki urát a török fogságból. A második könyv a város ifjainak törökellenes készülődéséről szól az 1593-94-es években; a narrátor itt már nem Téntás, hanem egy reveki ifjú. A regény egy véres csata leírásával végződik, amelynek során számos német és magyar vitéz elesik, és a török fejeket nagy halmokba rakják, hogy a hollók vájják ki a szemüket.

Bolygó tüzek
2009

Időtálló elbeszéléskötet a Bolygó tüzek. Több szempontból is az. Az Erdélyben élő Szilágyi István elsősorban regényíró, ráadásul egy-egy nagyregényén évtizedeket dolgozik. Nála a formálás, a csiszolás lassú folyamat. Ezzel a könyvvel beenged minket írói műhelyébe. Szilágyi először novellákkal jelentkezett, valamennyire ezekből a rövidebb szövegekből sarjadtak ki a nagyepikai mesterművek, legkivált a Kő hull apadó kútba című regény, mely a közelmúlt magyar irodalmának klasszikus darabja. Ilyen értelemben Szilágyi rövidebb szövegei kiállták az idő próbáját. Az idő amúgy is központi kategória ebben a prózában. Az archaikus, a történelemelőtti, a történelmi és a történelemutáni, tehát mai korok egymásmellé sodródnak a szerző prózájában. Ez a világ egyszerre otthonos és idegen. Szilágyi írásművészetére, és ez által novelláira is jellemző a balladai szerkesztés, a kihagyásos elbeszélés, az élőbeszédszerűség lendülete, a párbeszédek töredékes drámaisága, a parabolikusság lebegtetése, a pszichológiai realizmus evidenciája, a misztikus fordulatok váratlansága és a morális horizont megjelenítése. Gyakran választ határhelyzeteket. Például az egyik hosszabb elbeszélés (Kibic, az árva ember) az akasztás előtti, utolsó éjszaka belsőmonológjait, fojtott légkörét járja körbe. Az idősíkok mellett a kötet terei is nagyon fontosak. Évszázadok óta elzárt erdélyi falvak, évszázadok óta nyitott erdélyi kisvárosok elevenednek meg a Bolygó tüzek lapjain.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!