Szerzői oldal

Takács Zsuzsa
( 1938 )

» Némajáték (1970)
» Tükörfolyosó (1983)
» Sötét és fény kora (1989)
» Viszonyok könnye (1992)
» Utószó (1996)
» A letakart óra (2001)
» Üdvözlégy, utazás! (2004)
» A megtévesztő külsejű vendég (2007)
» A test imádása - India (2010)

Életrajz

1938 november 23. Budapesten született
1958-1963 spanyol és olasz irodalmat hallgat az ELTÉ-n
1963-64 anyanyelvi lector a havannai egyetemen
1995 PhD spanyol filológiából
1964-2001 spanyol szakosoknak tanít diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen

Díjai:
Graves-díj (1984), József Attila-díj (1988), Déry-jutalom (1990), Forintos-díj (1993), A Spanyol Királyság Érdemkeresztje (polgári tagozat – 1997), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1998), Radnóti-díj életműdíja (1998), Weöres Sándor-díj (1998), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja (2003), Alföld-díj (2004), Édes Anyanyelvünk Pályázat I. helyezés (2004), Kossuth-díj (2007)

Némajáték
1970

Némajáték A költő első kötete igen erős, karakteres verseskönyv, felsorakoztatja eljövendő motívumait, képeit, de hangja még meglehetősen eltér a később kidolgozott versnyelvtől. „Most hóba-nőve székek, asztalok/ a kertben, ifjúságunk vad jelképeként/ e gyöngéd tárgyak állnak; szobrai/ egy múlhatatlan, nyári pillanatnak.” Szerelem és halál, boldogság, beteljesülés és rettegés, idő és időtlenség – erről szól a könyv, sötéten ragyogó képekkel. Ahogy a fülszöveg vallomásában a költő azt mondja erről: „Szomorú volnék? Van reggel, amikor megállunk egy hegy lábánál, megvárjuk, míg feljön és lemegy a nap, a délelőttöt, a delet, a délutánt, az estét, elnyúlhatunk a végtelen időben, egy napig – így – túlélhetjük a halált. Engem az írás ajándékoz meg ezzel az élménnyel. Tudom, aki félelmét legyőzte és azt mondta, hogy boldogtalan, az megvigasztalódik, aki magányát faggatja, annak magánya válaszol.”

Sötét és fény kora
1989

Sötét és fény kora “Ez a nagy ívűen végiggondolt és rendkívül egységes költészet olyan súlyos kételyeket fogalmaz meg emberi viszonyaink értelmezhetőségével kapcsolatban, hogy az magát a megszólalást is könnyen szétzilálhatná. De a vers poétikai megalkotottságára soha nem vetül rá a tárgyának lényegéből fakadó homály, a kibogozhatatlan viszonyoktól a költemény nem válik zavarossá. Takács Zsuzsa kidolgozta azt a formát, amely klasszikusan fegyelmezett, ugyanakkor nyílt teret ad az oldott, rögtönzésszerű kísérleteknek is.” (Ferencz Győző)

Utószó
1996

Utószó Az összegző kötet új és válogatott verseket tartalmaz, a verseket átitatja a haláltudat. „Az anya halálának megélt, megszenvedett, belsővé vált drámája vetül rá utólag mindenre. Az elhagyattatás, az elhagyottság, az ego körül settenkedő halál, az élet elkomorulása a két „könnyes” kötetben is hangsúlyosan szerepelt, de teljes értelmét, súlyát most, a valódi árvaság állapotában kapja meg.” (Tamás Ferenc)

A letakart óra
2001

A letakart óra "...egy kétségkívül nagy költő életműve terjeszkedik, eredményesen, újabb belakható terek felé" (Bodor Béla) Takács Zsuzsa pályájának különleges értékű kötete. Egyszerre jellemző erre a költészetre az emberi szenvedés zaklatott, álomszerű, nagyon érzékeny leírása és a bölcseleti problémák iránti fogékonyság. Bátor önismeret, vallomásos hajlam és alapos kultúrtörténeti ismeretanyag vezeti a szerző tollát. És az európai költészet beható ismerete. Gyakran épít például az angol nonszensz költészet elemeire (pl. A késleltetett válasz). De biztonsággal kezeli a keresztény költészet nagy hagyományát is, Szent Pál szeretet-himnuszától Keresztelő Szent Jánosig (sőt Pilinszky modern katolicizmusáig). Gyakori témája a kötetnek a betegség, a haldoklás, a halálfélelem, a gyász (pl. Egy régi arc) és a kiszolgáltatottság abszurditása, az elveszettség Kafkát megidéző groteszksége (pl. A megfosztás rítusa). Versei gyakran rövid epikus mag köré szerveződő jelenetekre épülnek, melyek egyszerre konkrétak és allegorikusak. Takács Zsuzsa világlátása szerint a szakrális tér kiürült (a templom kegytárgyait elcsomagolják, a pap visszavonja a szeretethimnuszt). A versek beszélője mindezt veszteségként, hiányként éli meg, mert az ember ezáltal egyedüllétre lett ítélve. A helyzet mégsem reménytelen, a tér nem üres, hanem várakozásokkal teli. A nagyon alaposan megszerkesztett kötetben három vers található (a három ciklusban), melyek a kötettel megegyező címet kaptak (A letakart óra). A vers három változata a jelenhez, a múlthoz és a jövőhöz kapcsolódik. Ezekre a versekre és az (egy porszem miatt elromlott és ezért) letakart óra költői képére épül a kötet. Az idő érzékelésén, megragadásán keresztül jut el Takács Zsuzsa költészete legnagyobb problémájához: a halállal és a halálfélelemmel való szembenézéshez.

Üdvözlégy, utazás!
2004

Takács Zsuzsa nagyon erős kötetkompozíciókat épít, így van ez most is, miként előző kötetében, A letakart órákban is így volt. Szakrális és profán kerül össze, egymás mellé a verseiben, és a kettő nem ellentétet képez, hanem inkább kiegészíti egymást. Mint az élet és a halál, a fény és a sötétség, a remény és a reménytelenség, az állandó költözés és az otthonra találás vagy a nappal és az éjszaka, a hit és a hitetlenség. Ezek a fogalmak úgy jellemzik ezt a kissé zárkózott, enigmatikus, ám ugyanakkor nagyon finom személyességgel átszőtt költészetet, hogy szinte természetes az együttlétük. A kötetcím katolikus liturgiát idéző első fele („üdvözlégy”) és a hétköznapi világot idéző második fele („utazás”) nem játszható ki egymás ellen. Itt az „üdvözlégy” is inkább csak valamiféle Assisi Szent Ferenc-i természetmisztika értelmében szakrális, vagy még úgy sem, az „utazás” meg egyfajta lélekutazás értelmében legalább annyira emelkedett, mondhatni létfilozófiai fogalom, mint bármilyen vallásos szakszó. Mintha az utazás önmagában megváltás lehetne, de mégsem. Erre a költészetre a negatív vallásosság jellemző inkább, mint a kimondott istenhit. Csendesen, szelíden radikális költészet. A fogalmazásmód általában egyes szám első személyű, mikor a hétköznapi dolgokról van szó. (A köznapi elemek -- az otromba sáros cipők, a ráncos gumiszőnyegek, a nyárfákkal és liánnal teli kertek, a villamos sárga fényszeme -- ugyanúgy szerves részei a versbeszédnek, mint az általánosabb fogalmak.) És legtöbbször többes szám első személyű a fogalmazásmód, amikor az imádság, a fohász, a könyörgés formáit imitálja a beszéd. Amit a vallomásos költészet korábban első személyben kimondott, az itt inkább általános formában mondatik ki. Nem én félek, hanem mi félünk, valamennyien. Könnyezünk, könyörgünk, köszönünk, élünk és meghalunk. Ez a szemérmes fogalmazásmód nagy műveltségbeli háttér előtt jelenik meg: Takács Zsuzsa sokat fordított az európai költészetből, és sok mindent felhasznált belőle saját szuverén művészetében. Fontos metaforája a „tél”, a „sötét, délelőtti Nap” a „sötét éjszaka”, „a lélek sötét éjszakája” – ez a metafora-kör nála Keresztes Szent János felől közelíthető meg leginkább, akinek életművét ő fordította le magyarra. „Megőrzi tehát a közös beszéd emelkedettségét, … de ez a többes szám a megsokszorozott magányé, az egyforma tehetetlenségé” Reményi József Tanmás, Népszabadság „A személyes … a személytelenbe oldódik, „a lélek sötét éjszakájában” Dérczy Péter, Élet és Irodalom

A megtévesztő külsejű vendég
2007

A megtévesztő külsejű vendég. Önéletrajzaim. A kiváló költő kései első novelláskötete 17 elbeszélést tartalmaz. Az alcím azt javasolja, olvassuk önéletrajzként ezeket a szövegeket. De a novellák -- épp ellenkezőleg -- azt mondják, ezek nem önéletrajzok. A kötet élén álló Ajánlás szép bizonytalanságban hagyja e téren is az olvasót. Ez a történet nem velem esett meg, de első személyben tudok csak beszélni róla -- így kezdődik az első novella. A narrátor hol férfi, hol nő, egy esetben még nemet is vált a szövegen belül, az elbeszélés hol egyes szám első, hol harmadik személyű. A szövegek töredezettek, a spontán szabad asszociáció elvére épülnek, sokszor inkább líraiak, mint epikusak. Sok gyerekkori emlék, illetve számos versben korábban feldolgozott élmény tér itt vissza. A legjobb darabokban az epikus és a lírai hang szerencsés összecsengése különösen érzékeny prózát eredményez. Álomképként és valós emlékként is elő-előkerül például a novellákban a szemmel vert kislány szomjhalálának emlékezetes és megrázó motívuma. Ez az írásmód Kafkához, Hrabalhoz és Kunderához kapcsolódik, ez azonban ebben az esetben tévút. Takács Zsuzsa ember- és világképe elsősorban olyan alkotókéval rokon, mint Pilinszky vagy Albert Camus. Bodor Béla, Litera.hu A kötet gyerekkori traumák emlékeitől a felnőttkori megalkuvások összegubancolódott, feldolgozhatatlan tapasztalatain át vezet. Minden szereplő a maga monológjával van jelen, együtt nem látni őket, csak az egymásban tükröződő portrék sorakoznak. Reményi József Tamás, Népszabadság

A test imádása - India
2010

Takács Zsuzsa (1938) líráját elementáris kettősség tartja egyben, és újítja meg folyamatosan. Takács költészete szemlélődő, lamentáló, ilyen fogalmakkal: „megbocsátó szánalom”, „féltő szeretet”. Ugyanakkor viszont ez a líra szétszakítja saját határait, és ilyen hirtelen képek formájában robban: „Vízsugárként a konyha kövén szét- / törnek a metszett poharak”. Takács Zsuzsa műfordítóként a spanyol irodalom, a barokk, és a misztikus szerzők avatott tolmácsolója. Talán innen is az a képlékenység, szenvedélyesség, mely magmatikus felhevíti egyébként halk hangú, kifejezetten szerény, eszköztelen intellektuális költészetét. „Mozgásra ítélve használódunk.” Takács nagy műfaja a monológ: „Annyira idegen vagy, hogy / magamra ismerek mozdulataidban.” Az új kötet két nagy egységre bomlik. Az első, nagyobb rész (A test imádása) kisebb ciklusokra, sorozatokra oszlik. A versek ebben a szerkezetben egymással is párbeszédben vannak, egyik szöveg hívja elő a másikat. Takács hatalmas műveltséganyagot mozgat meg verseiben, de ezzel nem hivalkodik. Ez részéről nem póz, hanem természetes. Ezeken a kulturális mintákon keresztül szemléletesebben tud beszélni saját kérdéseiről. A kötet végén pedig szemelvényeket olvashatunk egy készülő kötetből, amely Kalkuttai Teréznek állít emléket. Az India lapjain a hit és a szenvedés konfliktusa bontakozik ki. „Nem szólítasz meg, és nem válaszolsz nekem, / szólongatlak mégis.” Ebben a közegben a test egyszerre bizonyosság és kétség: „A teljesség érzése, a hála könnyei.”

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!