Szerzői oldal

Tandori Dezső
( 1938 )

Életrajz

1938. december 8. Budapesten született.
1957-62 az ELTE-n magyar-német szakos tanári diplomát szerzett.
1962-71 főskolai nyelvtanár.
1971-től szabadfoglalkozású író, költő, műfordító.
1994-től a Széchenyi István Művészeti Akadémia tagja.
1998 a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Díjak
1966 a Nemzetközi PEN Club díja
1972 Graves-díj
1974 Kassák-díj
1975 Füst Milán-díj
1978 József Attila-díj
1984 Forintos-díj
1986 Déry Tibor-díj
1986 Áprily Lajos-díj
1989 Szép Ernő-jutalom
1990 Weöres Sándor-díj
1993 Az Év Könyve-díj
1993 Soros Alapítvány Irodalmi Életmű-díj
1994 Getz Írói Díj
1996 a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
1997 Üveggolyó-rend
1998 Kossuth-díj
1998 Tekintet-díj
1998 Új Magyar Hangjáték Díj
2000 Pro Urbe Budapest
2001 Tiszatáj-díj
2001 Soros Alapítvány Alkotói Díj
2002 Soros Alapítvány Életmű-díj
2002 Mozgó Világ nívódíj
2007 Prima Primissima-díj

Töredék Hamletnek
1968

Tandori már első kötetével forradalmasítja a modern magyar költői nyelvhasználatot és költészetfelfogást. A nyelvet a később gyakran emlegetett Wittgenstein és a nyelvkritikai filozófia hatására a legelemibb részeire csupaszítja, és e nyelvi aszkézisben csakis a létezésre és a legfontosabb érzelmekre koncentrál. Személyében a modern vagy objektív líra és a konkrét kísérleti költészet (magyar és világirodalmi) tendenciái találkoznak. A későbbi kötetekben a töredékesség átfordul az egész megalkotására irányuló, örökösen meg-megújuló poétikai küzdelem vállalásába.

Egy talált tárgy megtisztítása
1973

Egy talált tárgy megtisztítása A híres „sárga kötet” 1973-ban jelent meg, s a magyar posztmodern első művének tekintik. A költő (próza- és esszészerző, krimiíró, fordító, a concept és minimal art egyik honi művelője) Töredék Hamletnek című, első kötetében forradalmasította a modern magyar költői nyelvhasználatot. Az Egy talált tárgy megtisztítása (mely címében és mottójában József Attila Eszméletét idézi fel) az 1969-1970 között írt verseit tartalmazza. Találunk szövegeket az ún. „konkrét költészetből”, koanokat, rajzverset, sakkverseket, utalások sűrű szövevényét, fellazított grammatikát, versbe és verssé emelt ragokat, verslábképletet, jelverseket, törmelékeket. Tandori posztmodern nyelvszemlélete megkérdőjelezi az irodalmi szöveg jelentését, amikor a szöveg poétikai megformáltságára, voltaképp egy régészeti emlék (halott tárgy, itt iroda-lom) idegenségére, folytathatatlanságára hívja fel a figyelmet. A lecsupaszított és darabjaira szedett nyelvtan ekképpen valamiféle nullfok. Mindezt alátámasztja az eredeti, ám közlésekor cenzorált cím is, mely - mint az a sárga könyv harmadik kiadásának szerzői utószavából kiderül - A. Rimbaud a sivatagban forgat lett volna…, „ám az megdöntötte volna szegény szocializmusunkat”. A kötet némely allúziója azt sejteti, hogy Tandori a wittgensteini maximát („amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”) teszi kötete és további életműve lényegi magjává. Mint arra egyik kortárs értelmezője rámutat : „Az ellentmondás feloldása az lehet, hogy ha a lényeges dolgokról való beszéd lehetetlennek bizonyul, akkor megtehetjük (sőt, szinte kötelességünk is megtenni), hogy mindent leírunk, mindent elmondunk: mert mi is lehetne jobb stratégia az el nem mondhatósággal szemben, mint ha mindent elmondunk, amit csak lehet?” (K. Kabai Lóránt: Beszélni nehéz in Spanyolnátha)

Az evidenciatörténetek
1996

Tandori későbbi köteteinek extenzív személyessége valójában a személytelenség eszköze. A naplószerű, filozofikus Evidenciatörténetekben versekről, művészekről, verebekről, lovakról, zenéről (elsősorban a heavy metalról), magányos éjszakai csavargásról és öngyilkosságról is szó esik, de a szójátékokban, viccekben, anekdotákban Tandori ugyanúgy az evidenciát találja meg, mivel a nyelv is mindig játék, vicc . Az alap-evidencia a halál. A költőt a nyelvnek is a határesetei érdeklik, ahol valami azonos lehet az ellenkezőjével, mint a borítón olvasható idézet: Ha örülsz, hogy élsz, nem lehet neked túl nagy öröm az élet.

A Semmi Kéz
1996

A Vagy majnem az kötettel Tandori visszatér a zárt formához, a dalhoz. A "Semmi Kéz" egy vak madár számára az ember keze, "mely nem mutat se innenre, se túlra". "A kötet azt mutatja fel - írja Margócsy István -, hogyan működik itt, s hogyan működhetik egyáltalán a megszakítatlan jelentésadás aktusa: Tandori számára, bármi történik, bárhol, bármilyen szinten, minden azon nyomban jellé válik [...] az élet maga s minden egyes jelensége mint értelmezésre váró jelsorozat működik - minek csupán a végső jelentése nem fejthető meg; ami megmarad, az a halál ígérete és fenyegetése, azaz szakadatlan jelenléte, e szinten már függetlenül attól, madarakról, művészekről, emberekről vagy művészetről van szó".

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!