Szerzői oldal

Térey János
( 1970 )

Életrajz

1970. szeptember 14-én Debrecenben született
1985-89 Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
1989-91 magyar-történelem szakon tanul a budapesti Tanárképző Főiskolán
1992-96 az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakos oklevelet szerez
1997 98 a Cosmopolitan magazin olvasószerkesztője
szabadfoglalkozású író

Térey János meglehetősen szerteágazó költői munkásságát már a kilencvenes évek elejétől a magyar líra egyik fontos részeként lehet számon tartani. A debreceni születésű Térey magyar irodalmat és történelmet hallgatott a budapesti egyetem bölcsészkarán, majd rövid ideig szerkesztőként dolgozott, a kilencvenes évek végétől szabadfoglalkozású író.
Elsősorban költőként vált ismertté, de születtek prózai munkái is. A kötött versformák mellett erőteljes érdeklődést mutatott a hosszabb elbeszélő jellegű művek iránt, s ennek eredményeképp született meg a Paulus című verses regény vagy a későbbiekben A Niebelung-lakópark című drámai költemény. Térey nemcsak elővette és alkalmazta a klasszikus formákat, hanem a verses regény kiterjedt hagyományát elevenítette fel és folytatta említett műveivel. Azonban az epikus műfajok mellett drámaíróként is bemutatkozott, Asztali zene vagy Jeremiás avagy az isten hidege című színműveit sikerrel játszották a színházak. Térey János költői nyelve egyik legsajátosabb eleme a mai magyar irodalomnak s egyedi színfoltja a kortárs európai lírának.


Főbb díjai:
1990 Mozgó Világ-nívódíj, 1995 Déry Tibor-jutalom, 1996 A Magyar Rádió Petőfi-díja, 2000 Alföld-díj, 2001 József Attila-díj, 2002 Palládium-díj, Füst Milán-díj, Tiszatáj-díj, Palatinus-nívódíj, 2003 Színházi Dramaturgok Céhének Díja, Az évad legjobb magyar drámája, 2004 A Szépírók Társaságának díja, Az "Édes anyanyelvünk" pályázatán, vers kategóriában megosztott első díj, Szép Ernő-jutalom, 2005 Év könyve díj, dráma, Színikritikusok-díja, 2006 Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

A valóságos Varsó. Panaszkönyv
1995

Térey János korai verseinek szembetűnő vonása, hogy a jellegzetes (vállaltan arrogáns, egyszerre érzelmes, indulatos és szenvtelen) hangú beszélő olyan beszédhelyzetben szól, amelyet az olvasó nem ismer, ugyanakkor az erős hangulati hatás megteremti valamely tér (és idő) érzetét; ebben a kötetben Varsó a valós és virtuális tér. Az egyes versek ál-epikusan sorakoznak, hiszen kibontott cselekményük nincs, és nyelvileg a kihagyásra épülnek. "A versek alanya" - írja a kötetről Margócsy István - "a maga primér voltában nem tűnik fel, a figura, az imágo is folytonos keresés tárgya inkább, mintsem hogy alanya lehetne; a szituációk pedig egyre új és új oldalát mutatván fel a figurának, lassanként össze is rakják (ám anélkül, hogy a figura, akár a kötet végén, elnyerné önmaga méltóságteljes szubsztancialitását!)" - habár a későbbi kötetek Termann hadnagya itt jelenik meg először, és itt kezd kiépülni az a magánmitológia, amelyben az ellentétek (ittmaradtak, távollevők, bentrekedtek, emigránsok) világában a Védőnő és a Védenc páros játssza a főszerepet. A borítón a szerző útmutatása olvasható: "Házirend: miheztartás végett" címmel. "...A valóságos Varsó regényes bédekker, katalógusa mindazon helyeknek, ahol megfordultam legénykoromban. Könyvem ugyanakkor csonka bédekker, a helyszínek szabatos ismertetése elkallódott a kéziratból ... Ne gondolja senki, hogy saját szemével látta az én Varsómat. Ne legyen senki abban a hitben, hogy szabadulhat Varsóból, ha már átjutott egyszer - meghívómat lobogtatva és vacogva - a városkapun."

Paulus
2001

A kortárs irodalmat rendszeres kritikáival követő Margócsy István a nemzedék várakozását és ígéretét beteljesítő nagy műnek nevezi a verses regényt. "Térey valóban megírta a magyar posztmodern irodalom (vagy legalábbis: költészet) nagy Gesamtkunstwerkjét", írja. A történet három szálon fut, bár a bibliai Pálé csak utalás formájában jelenik meg, a második hős egy huszadik század végi budapesti hacker, a harmadik történelmi személy: Friedrich Paulus, a sztálingrádi csata vesztese, aki már a Drezda februárban című kötetben is megjelent. A verses regény Puskin Anyeginját tekinti mintának, nemcsak strófaszerkezetében, hanem a történetben is (itt a hősnő, Ludovika "postázik vírust" a híres Tatjána-levél mintájára és más párhuzamok is találhatók), sőt Puskin művének enciklopedikus jellegét is követi. Mint a kritika rámutatott, a Paulus (hármas tagolása, kilenc fejezete révén) Dante Isteni színjátékához és (gyűrűs szerkezete alapján) Wagner Az istenek alkonya című operájához is kötődik, ugyanakkor a modern világhoz kapcsolja a szöveget az informatikai szókincs. "Ahogy a Paulus kilenc fejezete - koncentrikus körökként - gyűrűzik, úgy van jelen Térey költészetének minden eddigi hangsúlyos jegye ebben a művében. Hullámokban árad szét és terjed tovább városfetisizmusa, történelem iránti fogékonysága, erőteljes szlenghasználata, perfekcionizmusa, a nőkhöz való fonák viszonya, kegyetlen iróniája, hiperérzékenysége, nyelvbe és kultúrába ágyazottsága." (Péczely Dóra) "A Paulus legnagyobb érdeme alighanem az, hogy mind a "nagyság", mind a "csekélység" jelenségeit illetően, mind "tartalmilag", mind "formailag", folyamatosan a szélsőségekkel játszik el: ugyanazzal a gesztussal akarja a legnagyobbat megteremteni is, s ellehetetleníteni is, ugyanazzal a gesztussal akarja művében összehozni a világnak (majdnem) minden lényegesnek (?) tűnő mozzanatát, mellyel a világnak folyamatos széttartását és redszerezhetetlenségét próbálja felmutatni." (Margócsy István)

A Nibelung-lakópark
2004

A négy összefüggő darabból (Wotan kockázik, előjáték; Rajnapark, fekete komédia; Siegfried lakodalma, szertartásjáték; Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd, katasztrófajáték) álló drámai költemény már nemcsak emlékeztet rá, hanem valóban Richard Wagner Istenek alkonya című nagyszabású zenedrámájára, illetve annak forrására, a Nibelung-éneket és az Edda-dalokat alkotó hősi mitológiára épül. Az apokalipszis a fogyasztói társadalom világába, a globalizáció korába kerül át, a Wagneri hősök az üzleti szféra, az értéktőzsde, a média, a szépségipar, a kortárs kultúra és a szervezett bűnözés potentátjai, a nornák, akik a sors fonalát szövik, Téreynél egy hírtelevízió stúdiójában dolgoznak. A négy dráma során egy kapitalista családtörténet bontakozik ki, ahol mindent az érdek, a haszon, a birtoklásvágy irányít, ahol a kegyetlenség szimbolikus erővé nő. Az irodalmi "remake" színhelye egy modern metropolisz, amely a mai német kultúrvárosokra, Frankfurtra, Kölnre vagy Berlinre, másrészt Budapestre, sőt New Yorkra is emlékeztet. A drámaciklus negyedik részét, a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd címűt a budapesti Krétakör Színház közvetlenül a kötet megjelenése után bemutatta, Mundruczó Kornél rendezésében.

Ultra
2006

Térey János költőnek ez a tizenegyedik kötete. A korábbiak közül a Paulus (2001.) verses regény volt, A Nibelung-lakópark (2004.) verses dráma, a többi rendes verseskötet. Ez a könyv a 2002-2006 közt írt új verseit tartalmazza. Öt ciklusban ötvennégy vers. Egy, a Hadrianus Redivivus című nagyívű hosszúvers önmagában egy ciklust alkot. Ebben ad a költő némi magyarázatot a kötetcímre: Ős-Aquincum balparti holdjai, / A CONTRA és a TRANS között a síkon / Magasra nő a méltóságos ULTRA, / A túlzó élet táborhelye: Pest. / A Kisbojtár vendéglő a Dagálynál / Egészen jó. Mit érzek ínyemen? (54.) Ultra: túl valamin, szélsőséges, extra helyzetben, nagyon magas fordulatszámon, szóval nagyon kihívóan szuper viszonyok közt. A versekben beszélő sokféle szerepet magára ölt, különböző történelmi korokba, különböző európai színterekre vezet bennünket. Bravúros rímtechnika, dallamvezetés, versmondattan, formai- és rímidézetek, hommage-ok, kulturális utalások, játékos áthallások jellemzik sorait. Civilizációk sokféle elmosódó, egymásba játszó kavalkádja villan fel a versekben. A római császárkor hedonizmusa és szigora meg a XXI. század elejének pesti szlengje, a germán mitológia és a magyar idillek, a protestáns biblikus hang és a shakespeare-i drámai hang keveredése sajátosan erős egyéni beszédmódot teremt. Az első ciklusban újra hangsúlyosan előkerül a szülőváros, Debrecen. A versek nyelve erőteljesen drámai, teátrális. A beszélő pátosz és irónia között lebegteti mondandóját. Hangja emelkedett, szavai igencsak súlyosak, határozottak és kérlelhetetlenek, ha tetszik, szelíden erőszakosak. Aki itt beszél, az nagyon nem viccel. Nem engedi meg, hogy ne figyeljünk a szavára. Ez a rendkívül gazdag kötet Térey János költészetében jelentős fordulatot hajt végre Tovább folytatja, méghozzá radikalizálja a Térey-versek korábban is meglévő teatralitás iránti rokonszenvét, erőteljesebben jelenti be a közbeszédet formáló igényt Borbély Szilárd, Élet és Irodalom A lelkiállapot szkepszisből, felülemelkedésből, a kisszerű dolgok felett való mosolygásból áll össze Bodor Béla, Litera.hu

Asztalizene
2008

Térey János, Asztalizene, Magvető, Budapest, 2008, 191 oldal, 2490 forint. Térey János talán a kortárs magyar irodalom legaktívabb, leglendületesebb alkotója. Energiájára, lendületére jellemző, hogy elfeledett, tetszhalott műfajokat aktualizál és kelt új életre. Térey ezúttal a polgári színmű, a társalgási szalondráma és a budai Királyhágó tér vidékére kirándult. Ezen a klasszikus, kő-budai téren található a menő, középharmincas Győző első osztályú kávéház-étterme a White box. A tulaj és a pincérek mellett itt van ezen a februári délutánon Győző régi barátja (inkább régen volt a barátja), Donner Kálmán, a János kórház baleseti sebésze, aki éppen válik feleségétől, Almától, a törtető ügyvédtől, mert kitudódott kalandja az operaénekesnő Delfinnel, akinek Győzővel is futó kapcsolata van. S így tovább, a fehér dobozban mindenkinek van valami elszámolni valója a másikkal. Egészen zárásig folytatják egymással a felszínen csevegő, a mélyben azonban egyre feszültebb beszélgetéseiket. A hősök a hétköznapi nyelvtől elemelkedve, az antik tragédiák időmértékében beszélnek, ezzel termékeny kontraszt születik meg a téma és a beszédmód között. Térey darabjában szó esik az augusztus 20-ikai orkánról (a dráma egyik tetőpontja az, amikor mindenki felidézi, hogyan élte át azt a napot), az őszi zavargásokról és az úgy nevezett morális válságról is. Térey elkerüli, hogy az aktualitás, a jelenvalóság üres publicisztikai fogás legyen. Mondhatni, hogy míg befelé a hősök közötti konfliktusok bonyolult szerkezete rajzolódik ki, addig kifelé a mai Magyarországról, annak kulturális-politikai tagoltságáról szerzünk tudomást. Térey kockára teszi Márai aforisztikus kijelentését ( Budán lakni világnézet ) és a végeredmény egy színpadképes és olvasás közben élvezetesen kibomló remek kamaradarab utóbbi kitételt a dráma zenei szerkesztése és motívumai is megengedik. Rendezni oly annyira nehéz a művet, mint az egész átevett és átbeszélt este számláját Győző éttermében. A színmű méltán kapta az Aegon-díjat, mint a tavalyi év kiemelkedő teljesítménye. És csak várhatjuk merre fordul a jövőben Térey János.

Jeremiás avagy Isten hidege – Misztérium nyolc képben
2010

Térey János tudatos és eltökélt szerzői alkat, ezt bizonyítja az a kreatív professzionalizmus, amellyel megalkotta az elmúlt években sajátos magyar dráma-trilógiáját. A Papp Andrással közösen jegyzett történelmi tragédia, a Kazamaták (2006) 1956 párhuzamos ellentmondásait, igazság-oldalait egy hatalmas és máig fel nem dolgozott kollektív trauma, a Köztársaság téri pártház-ostrom és lincselés színrevitelével igyekezett felmutatni. A közelmúlt magyar problémája után az Asztalizene (2008) – látszólag – teljesen más műfaj, más beszédmód, más téma. A budai luxus étterem tulajdonosa és vendégköre (orvosok, ügyvédek, a sikeres harmincasok) épp a 2006-os forró ősz eseményeit ízlelgetik a bélszínérmék és hitelkártyák társaságában. A polgári színmű mára elsüllyedt műfajával Térey a társalgási drámának adott újabb lendületet, a Jeremiás pedig a múlt és a jelen után a közeli jövőben játszódik. A műfaj ezúttal a misztériumjáték, melynek emblematikus hőse Nagy Jeremiás országgyűlési képviselő, aki szülővárosában, Debrecenben kénytelen elszenvedni a cívisváros tömegközlekedési sztrájkját, azaz azt, hogy nem üzemel a debreceni metró. (Debrecen a második legnagyobb magyar város, valamivel több mint 200.000 lakossal, a valóságban azonban nincs metró Debrecenben.) Színről-színre és peronról-peronra találkozik újra Jeremiás egész életének meghatározó szereplőivel: baráttal, rokonnal, szeretővel, ellenséggel. Térey jobban ismeri szülővárosát, Debrecent, mint a kálvinista Rómának nevezett város saját magát. Ez egyébként Debrecen egyik irodalmi és urbanisztikai sajátossága. Debrecen az ország szegényebb keleti fertályának a közepén terpeszkedik, a magyar rögvaló, a puszta, a puszta valóság veszi körül a nagyra-törő és szorongó várost. A magyar nagyvárosok (Győr, Pécs, Szeged) jobban ismerik saját lehetőségeiket, jobban élvezik és kamatoztatják a városiasság, a polgárosodás sajátosságait. A debreceni polgár gyanakvással szemléli a modernitást, a változást, közben pedig a város szeretne a legfejlettebb lenni. Az elmaradtabb régió nagyvárosa, amolyan parasztmetropolisz, kényszerpályán mozog, előre menekül, ennek tudható be, hogy a város polgárosodása felemásra sikeredett: a kulturális tőke általában elhagyja a várost. A történelmi büszkeség és a történelmi frusztráció, a küldetéstudat és a tompa depresszió igencsak egy tőről fakad Debrecenben. Az individuum, a törekvő egyén és a tömeg, a dolgos közösség konfliktusa, egymáshoz való viszonya jellegzetes debreceni kérdés, sőt: vallási-egzisztenciális kérdés, hisz a város a magyar reformáció fellegvára; ennyiben pedig a két megelőző dráma sajátos kombinációja a Jeremiás. A sértettség és a gőg erőtlenné torzuló erőpolitikája határozza meg – az ambiciózus várossal egyetemben – a szép reményekkel induló, fényes karrierre predesztinált, valójában tucat-képviselővé fásuló, országos listáról becsorgó honatya Nagy Jeremiás életstratégiáját is. A hárítás után azonban elkerülhetetlen a szembesülés és az összeütközés. Jeremiás elfojtásokra és hallgatáspaktumokra alapozott élete tarthatatlan, a léte körüli űrt, és hideget nem tudja tovább elviselni. A kánikulai nap végére Jeremiás olyan brutális tettet követ el, gyilkol, amely egyrészt újra élettel tölti el, másrészt elkerülhetetlen és megváltást jelentő halálát okozza.

Protokoll
2011

Térey János 2010-ben megjelent Protokoll című verses regénye a közélet iránt érdeklődő irodalom egyik újabb reprezentációja. Forma és tartalom, azaz a klasszikus versforma és a jelenkor problémáinak szembenállásából jön létre az az izgalmas együttműködés, mely a Protokollt az utóbbi idők magyar költészetének egyik legkiemelkedőbb alkotásává teszi. A verses regény főhőse Mátrai Ágoston, a magyar külügyminisztérium negyvenes éveiben járó protokollfőnöke, aki pedáns és pontos munkájával mindig a háttérben marad, és nem kívánja felhívni magára a figyelmet. A 22 részre osztott mű a hivatalnokréteg szinte minden téren kilátástalan életét tárja elénk: a minisztériumi robotmunka monotonitását, a folyamatosan félrefutó szerelmi kapcsolatokat, a zűrzavaros családi életet. Mátrai életének bemutatása és nyomon követése közben az olvasó elé tárul a jelenkori magyar felső-középosztály ingatag, ellentmondásokkal terhes és politikával átitatott élete. Mindeközben a külügyminisztérium szigorú, mindent szabályozni kívánó protokolláris előírásai visszaköszönnek az egyes ember életében is: a színházba járás vagy a szeretkezés a nagykövet vacsorameghívásához lesz hasonló, s így csak a forma marad, a tartalom eltűnik. Először Mátrai Ágoston magánélete kezd kiüresedni és ennek formái széthullani, majd ez munkája esetén is jelentkezik. A Protokoll nagy kérdése – mit kezd az egyes ember a rá hagyományozott formával, mely egész életét meghatározza – megválaszolatlanul marad. Mátrait a Baltikumba helyezik nagykövetnek, de ez nem oldja fel a feszültséget, melyet a felvetett problémák okoztak – megmarad, ahogyan a klasszikus forma és jelenkori problémafelvetés feszültsége is.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!