Szerzői oldal

Varró Dániel
( 1977 )

Életrajz

1977 szeptember 11.-én született Budapesten
angol irodalmat tanul az ELTÉ-n; írásból és fordításból él

Díjak
1999 Bródy Sándor különdíj
2000 Új Magyar Hangjáték Díj
2002 Móricz Zsigmond ösztöndíj
2003 Petőfi-díj
2003 Bárka-díj
2003 Az IBBY Év Gyerekkönyve Díj
2004 Az Év Könyve Díj
2004 Gundel-díj
2005 József Attila-díj
2007 Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

Bögre azúr
1999

„Abszolút hallása van” mondta elismerőleg az alig huszonkét éves Varró Dánielről egy eleven klasszikus, de a dicséret nem volt egészen egyértelmű, hiszen a kritika további része meg-megrótta a költőt féktelen játékosságáért. Az ifjú, ám annál zseniálisabb, sőt nem kevésbé szemtelen poéta azonban diákos szabadossággal már előre kivédte a könnyűség vádját, mégpedig azzal, hogy felvállalta a játékot mint életformát, nem mulasztva el (amúgy csokonaisan és petőfisen) megfricskázni a nagy elődöket. Csak három idézet: „Kimondok minden mondhatót / (a fecsegésben annyi báj van), / de bárcsak arra volna mód, / hogy mibenlétem konstatáljam.” (Randi) Vagy (nesztek, Mesterek!): „S a kisdiák így felelt a Mester: / „Ki írni bősz, de fuldokolni restell, / s nem érzi, hogy a rímnek mi az ára, / gondoljon néha Villon valagára.” (Ki írni bősz) Hiszen nem mindig a súly lendíti előbbre a verset (lásd Varró legszeretettebb mesterét, Kosztolányit: „Milyen sekély a mélység, milyen mély a sekélység”): „De jaj, van úgy, hogy jókedvű a költő, / s belső csendjét nem sértik rút neszek / s komoly tógát akkor hiába ölt ő, / hiába szól, a hangja csak rezeg ... / ezért a költők felvidulni félnek, / mert abból vers sosem lehet – csak ének.” (Ének) Sőt! A Boci, boci, tarka kezdetű gyermekdalra írt, Karinthy legjobb paródiáival felérő változataiban (milyen ámulattal olvastuk egykor a Holmiban!) megmutatja, hogy nagyon is jól ismeri, amit gúnyol, és minden bizonnyal igen-igen szereti is – éppen csak „az ember nem komoly húszévesen még” (Ének), és örömét leli a léhaságban, mint a diák-költészet legjobbjai. „Első költői sikeremet tizenkét évesen értem el egy eposz-trilógiával (Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje)” írja a költő a kötet fülszövegében. A versekben pedig így jelenik meg ez a klasszikus motívum: „Tavasz, te cuppanásnyi szikra, / ha tappancsod a sárba lép, / vidorság száll a kis nyuszikra, / s megédesűl a sárgarép’.” (Nyúl tavaszi éneke). Édes sárgarépa? Varró Dániel tudja, hogy ami kis adagban gyógyszer, az nagy adagban méreg (vagyis a klasszikusok előbb-utóbb megfekszik az ifjúi gyomrot), ezért homeopata gyógymódot eszelt ki értük és ellenük: apránként adagolja őket be az olvasónak, meghagyva neki a tréfa és a felismerés örömét. Varró költészete, a legnagyobb szerencsénkre, Várady Szabolcs príma limerikjei és Gergely Ágnes remek fordításgyűjteményei után ismét divatba hozta a badart, az abszurdot és a groteszket: „Ha volt az elmúlt években fontos, a kortárs magyar költészet egészére kiható pályakezdés, akkor Varró Dániel jelentkezése bizonnyal az volt. Pedig e játékos és könnyed költészetről elsőre nehéz is elhinni, hogy valójában nagyon is provokatív, sőt, újító igényű kísérlet. Az igazán ’jelentős’ lírát hosszú ideje a komor, a komolykodó, sőt gyakran tragizáló hanggal azonosított a kritika, Varró Dániel azonban egy ezzel minden tekintetben szemben álló, azaz a könnyűségre, a humorra, a paródiára, avagy a gyermekkor örömeire és képzetvilágára épülő, ám az irodalmi hagyományra való reflexiók tömege miatt ’magasköltészet’-ként olvasható kötettel jelentkezett.” (Bedecs László)

Állatok a tubusból
2003

„Lányok, kalapok! Lányok, kalapok! / Jókedvük nem nélkülöz alapot. / Jut nekik orgona, csók, bók száz. / Vajon a kutyájuk hol bóklász?” Így hangzik Varró Dániel azonnal megjegyezhető, nevetős kis verse, amelyet Rippl-Rónai József: Kerti jelenet gróf Somsicsek kertjében című festményéhez írt. Az új, de annál izgalmasabb kis könyvkiadó, a Csimota ötleteként az Alföldy Róbert színész-rendező-festő válogatta huszadik századi képekhez három fiatal és igencsak gyerekbarát költő, Lackfi János, Tóth Krisztina és Varró Dániel írt rövid, jól mondható, valóban gyerekeknek való strófákat, amelyeket persze a felnőtt sem un meg még sokadik (fel)olvasásra sem. Sok szó helyett egyszerűen muszáj még egyet idézni Varró Dánieltől – hiszen –hiszem –: Tamkó Sirató Károly klasszikusa, a Két ló a betonon óta nem írtak ehhez foghatóan remek „lovas” gyerekverset, amely nemcsak a lendületet, de a futás ritmusát is visszaadja: „Tripp-trapp, tripp-trapp. / Fekete ló, fehér ló. /Baljós az ég, viharló! / De a két ló belevaló, / fehér ló és fekete ló – / süvít a szél: futnak! / Kisüt a nap: futnak! / Tripp-trapp. Tripp-trapp.” (a kép: Barzó Endre: Lovasok) Tessék felolvasni, kipróbálni! És a képek se kutyák (hogy stílszerűek legyünk).

Túl a Maszat-hegyen. Muhi Andris és a pacák birodalma.
2003

„Mi hozzád képest Harry Potter? Afféle könyv már sok kopott el, (...) Mit nekem muglik és kvidics! Inkább te, versikém, vidíts!” Ki tudna ellenállni egy ilyen ajánlásnak? A költő vadonatúj meseregénye J. K. Rowling helyett inkább egy másik angolt, Lewis Carrolt választott példaképének, de Tükörország helyett Badarországba kalauzolja el humorkedvelő olvasóit. Van ebben a nagy elődökhöz méltó könyvben minden: rím, időmérték, Anyegin-strófa, betétdal és limerik, Arany László és Jónás Tamás idézet, Büdös Pizsamázó, Paca cár és Pali kalóz, mobil és e-mail, nekivadult takarítók és gonosz összeesküvés, kisfiúk, kislányok, és főleg Szösz néne, az azóta klasszikussá vált mesealak, minden hanyag háziasszony jó ismerőse: „Fönt a Maszat-hegy legtetején, / ahol érik a Bajuszos Pöszméte, / és ahol sose voltunk még, te meg én, / ott ül a teraszán Szösz néne. / Ott ül a teraszán / vénkora tavaszán, / néha kiújul a köszvénye. ... // Hát tudjátok, ez úgy van, gyerekek, / nálam csupa szösz az asztal, a kerevet, / csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon, / szösz van a padlón, csempén, plafonon, / szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin, / szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön, / öszvér, köszvény, semmi se búsít, / nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.” A nagy sikerű meséből Mácsai Pál előadásában három CD-s hangoskönyv is készült, és 2005 májusában a budapesti Bábszínházban mutatták be a belőle készült mesedarabot. A könyvet a szerző nővére illusztrálta hozzáillően kedves rajzokkal. Méltán sóhajthattak fel tehát a gyerekszerető iskolai könyvtárosok az Interneten, mondván: “Remélem, hogy Varró Dánieltől a Túl a Maszat-hegyen is tananyag lesz egyszer!”

Szívdesszert
2007

Varró Dániel, Szívdesszert, Magvető, Budapest, 2007, 96 oldal, 2490 forint. Amíg léteznek ballagó és versszerető középiskolások, addig biztosan lesz Varró Dánielnek (azaz Varródaninak) lelkes és értő olvasóközönsége is, a végzős gimnazistáknak pedig remek búcsúajándékuk. Legújabb kötete a Szívdesszert, két előző kötetének a különleges erényeit próbálja ötvözni. Első verseskötete (Bögre azúr, 1999) önfeledt, ám átgondolt játékosságával, komoly komolytalanságával, pezsgő eredetiségével üdítőként hatott a magyar lírára. Üdítően pezsgő, kölyökpezsgő és Varró Dánielből Varródani lett. Ezt követte a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény, mesés verses regény, mely a rímes és olykor rémes fordulatokban gazdag történeten túl, eredetien szólaltatta meg a költészet megannyi műfaját és formáját. A Szívdesszert egy szerelem verses története, pontosabban a szerelem-érzés verses füzére, ahogy az alcím mondja: huszonegyedik századi temegén . Szerelmesnek lenni ironikus és patetikus, fenséges és badar állapot. Erről vall a kötet szerelmese szonettkoszorúban és rímes prózában, emailben és sms-ben. Nemcsak 160 karakteres költészetet hoz létre Varró, mely néhol tán túl karamelles lesz. A szerep, a figura beszédmódja melyet Varró létrehoz, olyan, mint egy biedermeier zenélő doboz mai számokkal. A kötetet Rácz Nóra illusztrációi és Varró képversei, a verslábak ugróiskolázása, teszik teljessé.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!