Szerzői oldal

Závada Pál
( 1954 )

» Kulákprés (1986, 1991)
» Jadviga párnája (1997)
» Milota (2002)
» A fényképész utókora (2004)
» Idegen testünk (2008)

Életrajz

1954. december 14. Tótkomlóson született
1974-78 a pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen tanul
1980-82 a budapesti ELTE szociológia szakán végez
1978-82 a Pécsi Tudományegyetem gyakornoka, tanársegéde
1982-93 az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa
1992-től a Holmi szerkesztője

Díjai:
Móricz Zsigmond-ösztöndíj 1989, Szociográfiai díj (Magyar Alkotóművészek Egyesülete) 1992, Nívódíj (Magyar Rádió) 1995, Irodalmi ösztöndíj (Soros Alapítvány) 1997, Szinnyei Júlia emlékdíj (Jelenkor folyóirat) 1997, József Attila-díj 1998, "Az Év Könyve 97" 1998, Déry jutalom 1998, Drámaírói ösztöndíj (Színházi Dramaturgok Céhe - Katona József Színház) 1998, Krúdy Gyula-díj (Soros Alapítvány) 1999, Márai Sándor-díj 2000, Tótkomlós díszpolgára 2000, Kossuth-díj 2005

Kulákprés
1986, 1991

Závada szülőfalujáról írt szociográfiája a sztálinista parasztpolitika hazai fejleményeit a makroszinten, a falu történetében és a családi gazdaság sorsában párhuzamosan követi nyomon. 1991-es átdolgozás újabb dokumentumokkal mutatja be a főszereplő parasztcsalád történetét. A könyv alapján készült Magyar Bálint és Schiffer Pál A Dunánál c. dokumentumfilmje (1986); a gyűjtőmunka idejéből származó interjúk és dokumentumok a szerző regényeinek társadalmi hátterét és nyelvét hitelesítik.

Jadviga párnája
1997

A szlovákok lakta magyar faluban játszódó naplóregény az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar Tanácsköztársaságon és a második világháborún át ível, és utolsó szereplőjének sorsával eljut a közelmúltig. A megcsalt, de megbocsátó, a politikában is esendő Osztatní András "feljegyzési könyvecskéjébe" halála után "beleír" felesége (és talán féltestvére?) Palkovits Mária Jadviga. A két kéziratot egy harmadik "kéz", az asszony második fia szerkeszti egybe, együgyű, reflektálatlan, ám értelmező szándékú jegyzeteivel ellenpontozva szenvedélyüket. Szerelem, kiszolgáltatottság, árulás és a huszadik század végzetszerűségei irányítják a szereplők sorsát a nagy nyelvi leleménnyel megírt regényben.

Milota
2002

Ugyanott (bár később, az 1990-es években) játszódik, és szereplőik rokonsága révén a Jadviga párnájához kötődik Závada második regénye, amely szintén egyszerre szerelem, család- és falutörténet. A hatvanhét éves, felelőtlen, de szeretnivaló Milota György saját kedvtelésére (és gyakori kitérőkkel) magnószalagra mondja élete és családja történetét, vele párhuzamosan olvassuk a harmincnégy éves Roszkos Erka számítógépen írt, bonyolult szerelmi történeteit - csakhogy a fikció és a bonyolult kronológia szerint a két szereplő egyszerre, egymás szöveginek ismeretében emlékezik, a két szöveg egymással felesel. Legvégül derül ki még egy titok: a fiatalabb Milotába szerelmes Erka az idősebb Milota lánya.

A fényképész utókora
2004

413 oldal Závada harmadik regénye nagyrészt ugyanabban a délkelet-magyarországi, főleg szlovákok lakta faluban játszódik, ahol az előző kettő, A Jadviga párnája és a Milota. Még néhány figura is egyezik. A mostani címszereplő Buchbinder Miklós, a falu fényképésze, akit zsidó származása miatt 1944-ben deportálnak, haláltáborban hal meg családjával együtt. Az ő utókoráról szól ez a regény. Ő már nincs jelen, de készít egy fényképet 1942-ben, amelyen e regény fontos figurái találhatók. Ez a fénykép elkallódik, majd végül főhősünkhöz, Koren Ádámhoz kerül vissza. Ádám a fényképen is szereplő két tót asszony unokája, az ő élettörténetével érkezünk el a mához. A 12 fejezet 3 szálon fut. Az első történetszál 1942 és 1956 közt játszódik, a második a 60-as, 70-es években, a harmadik pedig nagyjából a 80-as években (és 1992-ben ér véget). Az első központi figurája Dohányos László falukutató, majd később rákosista kriptokommunista miniszter és segédje, Adler Jenő. Az utóbbi lánya lesz majd később Koren Ádám elérhetetlen nagy szerelme. A második történetszál Koren gyerekkoráról, iskolás éveiről szól. A harmadik pedig egy nyugat-európai nagy vonatúttal kezdődik, majd főhősünknek a pesti kallódó értelmiségi létéről szól, mikoris 17 évnyi reménytelen szerelem fűzi össze Violával, amely, mire már révbe érhetne, nem teljesedik be mégsem. A regény alapos és kiterjedt rajzot ad a magyar társadalom elmúlt évtizedeiről, a háború előtti felemás polgárosodásról és a félfeudális falusi világról, a paraszti élet megnyomorításáról a kommunisták alatt vagy a polgári mentalitás visszaszivárgásáról a fővárosi értelmiségi világba a Kádár-rendszer vége felé. Részletesen szó esik a zsidókérdésről is, a regény ezt mint a XX. századi magyar társadalom egyik legsúlyosabb kérdését tárgyalja. A szereplők nagy része azonban továbbra is a szlovák (tót) falusi közösségből való, bár erre most nem esik akkora hangsúlyt, mint Závada előző regényeiben. A mű és főleg a harmadik regényszál hangsúlyosan rájátszik Flaubert Érzelmek iskolája című regényére. Koren Ádám és Adler Viola élettörténete Frédéric Moreau és Arnoux-né történetét játssza újra. Miként ott a hősök mellett szinte észrevétlenül elsuhan az 1848-as forradalom, itt meg az 1989-es rendszerváltást veszik alig észre. Koren Ádám élete végső soron félresiklik, céltalanná válik. A narrációt sajátos többes szám első személy színezi át. Az éppen jelen lévő, szemlélő vagy résztvevő figurák állandóan belebeszélnek a történetbe, kommentálják az eseményeket. Ez a grammatikai „mi”, ez a furcsa kórus azt sugallja: mi mindannyian egyszerre szereplői és nézői is vagyunk ennek az egész fél évszázados történethalmaznak. „a regény - széthúzás és egybetartozás izgalmas és sikeres egyensúlya” Takács Ferenc

Idegen testünk
2008

Závada Pál, Idegen testünk, Magvető, Budapest, 2008, 391 oldal, 2990 forint. Többes szám első személyben nehéz írni. Mitöbb gyanús is lehet. Hiszen: ki az a mi? Závada Pál regénypoétikája a négy évvel ezelőtti remekmű A fényképész utókora (The Photographer s Legacy) után ismét a többes szám perspektívájával és beszédlehetőségével kísérletezik. Az új regény centrumában egy éjszakai társalgás története áll. 1940 szeptemberében tizenhat ember találkozik Weiner Janka fényképésznő Fővám téri műteremlakásában. Az erkélyről belátható az egész Duna, a beszélgetésekből pedig az egész térség helyzete. A kor színpadán egész éjjel beszélnek, vitatkoznak, emlékeznek, spekulálnak. Mindenkinek van valami köze a másikhoz és jóformán senki sem ért egyet a másikkal. Az éjszaka történéseit az előre- és hátraugró mellékelbeszélések világítják be. Aki ma éjjel él és bablevest eszik, tudjuk mikor és hogyan hal meg négy év múlva. A regényből többek között megismerhetjük a ferencvárosi református negyed kialakulását, egy sváb és egy zsidó család asszimilációját (és az asszimiláció kudarcát) az 1940-es erdélyi bevonulás krónikáját és a 44-es kiugrási kísérlet misszióját. Závada sorsközösségében egymás mellett van a horthysta katonatiszt, a polgári demokrata zsurnaliszta, a parasztpárti falukutató, a hírhedt kommunista, a munkaszolgálatos textiles és a nyilas sajtófőnök is. A kompániát Weiner Janka személye (kisugárzása, empátiája és naivitása) és egy illúzió tartja egyben. A regény főhősei a közös gyerekkor meghitt vidéke után vetődnek el erre és arra. Janka a végletekig hangoztatja az egymás iránti felelősséget. Utóbbi egy szinten túl talán már indokolatlan és tézisszerűen hat. Ám Závada módszere és vállalása: a múlt traumáinak egyfajta esztétikai és olvasmányos feldolgozása mindenképpen tiszteletet érdemel. Az Idegen testünk már címében hordja nyílt paradoxonját. Az a miénk, ami (vagy aki) idegen. Závada prózája az idegen helyett a sajátot mutatja fel. A sajátnak hitt idegenségét és az idegennek kikiáltott sajátságát.

Töltse le a szerzőról szóló információkat PDF formátumban!